Sport

Megvan, hol folytatja a Szegedről távozott szélső

Haukar.is
Haukar.is

Január elején jelentette be a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata, hogy szerződést bontott az izlandi válogatott szélsőjével, Stefán Rafn Sigurmannssonnal.

Kapcsolódó
Az ötödik helynél is többet adott a kéziválogatott a vébén: reményt
Nagy László koncepcióval vállalta el az alelnöki pozíciót, amihez a megfelelő embereket kérte fel. Az eredmény egy olyan válogatott, amely évtizedek óta nem járt ilyen magasságokban és még szebb jövő elé néz.

A 30 éves izlandi válogatott balszélső végül döntött, és visszatért nevelőklubjához, az izlandi Haukarhoz. A hafnarfjörduri klubbal 2008-ban, 2009-ben és 2010 bajnoki címet szerzett játékos 2012 decemberében igazolt a Rhein-Neckar Löwenhez. A németekkel első idényében EHF-kupát, utolsó, 2016-os idényében bajnoki címet nyert.

Egy évre az Aalborg és egy dán aranyérem következett, majd 2017-ben a Szeged szerződtette, amellyel – zsinórban harmadszor – szintén bajnok lett.

Az izlandi válogatottal öt nagy tornán játszott, eddigi 72 mérkőzésén 96 gólig jutott.

„Nagyon örülök ennek a döntésnek. Az elmúlt években folyamatosan sérülésekkel küzdöttem, és nagyon boldog vagyok, hogy itt jó kezekben lehetek. Most keményen kell dolgoznom, hogy felépüljek, és ha ez megtörténik, szeretném még élvezni a kézilabdát. A Haukar mindig is a szívem része volt, itthon más csapat nem is jutna eszembe” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik