Sport

A századik születésnapjára készülő ötszörös olimpiai bajnokunk is beoltatja magát

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász is regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra.

A szombaton századik születésnapját ünneplő tornásznő Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel közösen jelentkezett be a vakcinainfo.gov.hu oldalra.

Keleti Ágnes a legidősebb élő olimpiai bajnok, aki 1952-ben, Helsinkiben talajon nyert aranyérmet, majd négy évvel később, Melbourne-ben megvédte a címét. Az ausztráliai játékokon négy arannyal zárt, mert felemás korláton, gerendán, valamint a kéziszercsapat tagjaként is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kapcsolódó
„Én nem akartam gettóba kerülni, hogy aztán elvigyenek a vágóhídra”
Dávid Sándor és Dobor Dezső Keleti 100 – Mert szeretek élni című könyvéből matinézunk.

Szentkirályi Alexandra azt mondta: az, hogy már több mint egymillióan regisztráltak a koronavírus elleni oltásra, azt jelzi, hogy az emberek látják, jelenleg az oltásnak nagy jelentősége van. Az emberek tudják, hogy a járvány megállításához, a normális élethez való visszatéréshez az oltás jelenti a megoldást – hangsúlyozta.

Hozzátette, most 79 ezer ember oltására alkalmas Pfizer-vakcina van már Magyarországon. Ezzel az oltási tervnek megfelelően már oltják is az arra jogosultakat. Elsőként a járvány frontvonalában lévő egészségügyi dolgozók kapták meg az oltást. Csütörtökön pedig megkezdődött a szociális intézményekben élők és dolgozók oltása is, igaz, az intézmények tájékoztatását nem siették el.

Kapcsolódó
Telefonon szóltak oda az idősotthonba, hogy másnap már mennek is oltani
Gy. Németh Erzsébet a Pesti úti idősotthonban tájékozódott arról, hogy miért kérte kevés gondozott az oltást. A fideszes fővárosi kormánymegbízott személyesen vitte ki a vakcinákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik