Nem úgy sikerült a világbajnokság a női kézilabda-válogatottnak, ahogy azt a csapat előzetesen tervezte, hiszen a középdöntő helyett csak az alsóházi csatározás maradt. Az argentinok elleni győzelem után a 13. helyért a vb-címvédő franciák vártak a magyar csapatra, akik szintén borzasztó csalódottak lehettek.
A szövetségi kapitány, Olivier Krumbholz szerint a játékosok nem tudták kezelni, hogy már kijutottak az olimpiára, és fejben szétestek a mostani tornán. A magyar csapat eddig minden vébén tudott legalább egyszer nyerni európai ellenféllel szemben, idén azonban csak vereségeket sikerült begyűjteni a spanyolok, a montenegróiak és a románok ellen.
Kiss Éva kezdett a kapuban, aki az első hat lövésből hármat is kivédett, és a bravúrjaira építve vezettünk is két góllal a 8. percben. A széleken megint hatékonyak voltunk, Lukács hat gólig jutott az első félidőben, de a középső posztokon szinte veszélytelenek voltunk. Ennek ellenére a 26. percben még 12-9-re vezettünk, de a félidő vége a franciáké volt, így döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.
A második félidő első tíz percében még rendben voltak a támadásaink, 16-14-re is vezettünk, de aztán megálltunk, a franciák pedig egy 4-0-s, majd egy 3-0-s sorozatot produkálva eldöntötték a meccsét. A Győr kapusa, a csereként beállt Leynaud fontos védéseket mutatott be, Kanor hatalmas átlövésgóljai pedig megmutatták, mi hiányzott leginkább nálunk.
A legutóbbi Európa-bajnokságon hetedik helyezett magyar csapat akkor jut ki a márciusi olimpiai selejtezőre, ha a tavalyi Eb 2-6. helyezettjei, vagyis Oroszország, Hollandia, Norvégia, Svédország és Románia közül legalább négy válogatott kivívja az olimpiai szereplés, illetve a selejtezőn való részvétel jogát a világbajnokságon.
Kiemelt kép: Kovács Anikó