Sport

A Gyémánt Liga mellett még egy sorozatot indít az IAAF

Az ideinél nyolccal kevesebb szám lesz az atlétikai Gyémánt Liga programjában. A nemzetközi szövetség (IAAF) szerdai közleménye szerint a sorozat 2020-as szezonjában minden állomás legfeljebb 90 perces lesz, ezzel kedvezve a televíziós közvetítéseknek: jövőre nem szerepel majd mindenhol a női és férfi 200 méter, a diszkoszvetés, a hármasugrás és a 3000 méter akadályfutás.

A hivatalos indoklás szerint a sprintszám azért került ki, mert olimpiai évben a 100 méter mellett túl nagy megterhelést jelentene a világ legjobbjainak, míg a többi versenyszám a felmérések szerint “a legkevésbé népszerűek” között volt. Ez alapján egyébként a három leginkább közönségkedvenc szám a 100 méter, a magasugrás és a távolugrás.

A célunk, hogy egy, a korábbinál pörgősebb, izgalmasabb show-műsort hozzunk össze, mert a televíziók ezt szeretnék megmutatni

– mondta a szervezetet elnöklő Sebastian Coe.

Az már korábban eldőlt, hogy 2020-ban 14 plusz 1 versenyből áll majd a Gyémánt Liga, ami mellett

az IAAF egy második számú, egynapos viadalokat tömörítő sorozatot is elindít Kontinentális Kör (Continental Tour) néven.

Itt elsősorban azokban a számokban versenyeznek majd, amelyek nem állandó részei a GYL-viadaloknak.

Kiemelt kép: Action Foto Sport/NurPhoto via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik