Sport

Hosszú Katinka nyomott egy fricskát a FINA-nak

Magyarország világnagyhatalom úszásban – eredmények és rendezvények terén is, ez nem vitás. Utóbbit jól jellemzi, hogy a Duna Arénában október 4-6. között már a harmadik idei FINA-világversenyt rendezik a májusi Champion Series és az augusztusi junior vb után, ezúttal a világkupa mezőnye látogat Budapestre. De a sorozatot nyugodtan kiegészíthetjük a júniusi balatoni nyíltvízi vk-val is.

A Nemzetközi Úszó Szövetség idei pénzdíjas sorozatának legfőbb érdekessége, hogy

  • pont ezen a hétvégén Indianapolisban rajtol a Hosszú Katinka által is gründolt új, professzionális úszósorozat, a The International Swimming League (ISL) is,
  • amely negyedik állomásán, három hét múlva szintén a Duna Arénában találkozik a nemzetközi úszóelit.

A FINA-vk csütörtök déli sajtótájékoztatóján a meghívottak egy ideig kerülgették a felek a témát, mint ördög a kápolnát, de amikor az itt is, ott is – az új sorozatban csapattulajdonosként – érdekelt Hosszú szót kapott, rögtön tényként közölte a valóságot:

A holnapi nappal elkezdődik az őszi menetelés, hiszen a következő hetekben minden hétvégén versenyezni fogunk egészen karácsonyig. Különösen örülök, hogy FINA-világkupán ötvenméteres medencében, míg az ISL-versenyeken huszonötösben úszunk, hiszen ne feledjük, a decemberi Európa-bajnokságon, Glasgow-ban szintén rövidpályán állunk rajtkőre.

Csak a miheztartás végett: mindezt tette a FINA sajtótájékoztatóján, a FINA-tv élő közvetítése alatt, rezzenéstelen arccal, mindenféle él nélkül, a kamerába nézve. Persze mi ez, ha nem valamiféle finom fricska, elégtétel a korábbi vitájukra, az azt követő fenyegetésekre, vagy éppen újabb nyomaték a nemzetközi szövetség ellen végül megnyert csatára.

A sebesen egymást követő budapesti nemzetközi úszóversenyek kapcsán két érdekes kérdés is felmerül:

  • Melyik magyar úszó melyik versenyt választja, illetve
  • meg lehet-e tölteni kétszer egymást követően úszással a Duna Arénát?

Az elsőre tudunk egzaktabb választ adni. A FINA versenynaptárába nincs beleszólásuk a versenyzőknek, ellenben információnk szerint Hosszú Katinka az idei ISL-hétvégék kialakításánál külön figyelmet fordított arra, hogy a két budapesti verseny ne üsse egymást. Így sem ő, sem a magyar úszóelit nem kerül választási helyzetbe, mindkettőn részt tudnak venni.

A pénteken rajtoló verseny előtt egyedül Cseh Lászlónak kellett döntenie.  A vegyes-, és pillangó specialistát azért nem láthatja hétvégén a hazai közönség, mert a 33 éves úszó az olasz Aqua Centurions csapatát választotta Katinka Iron névre keresztelt profi klubjával szemben, így ezen a hétvégén nem Budapesten, hanem Indianapolisban ugrik medencébe.

Miután Katinka feldobta a labdát, Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke burkoltan erre a furcsa helyzetre is reagált, amikor úgy fogalmazott:

Soha nem fogom gátolni a magyar úszókat abban, hogy az ISL-versenyeken indulhassanak. Remélem a jövőben is a békés egymás mellett élés és az elengedhetetlen párbeszéd jellemzi a két szervezet kapcsolatát.

A második kérdésre a választ október végén kapjuk meg. Addig is tényként nem ár,t ha egy-két dolgot alapvetésként tudunk.

A budapesti FINA– és az ISL-verseny jegyértékesítési adatait böngészve az látszik, hogy mindkettőn van szabad hely még bőven. Más kérdés, hogy míg a MÚSZ-nak már csak 1-2 napja van, hogy valahogy megtöltse a lelátókat, és a tetemes rendezési költséget piaci alapú bevétellel – közönség, jegyértékesítés – ellensúlyozza, addig Hosszú Katinkának még három hete, átlagosan ezer forinttal drágább jegyekért. Így aki tutira nyer az üzleten, az a üzemeltető, aki egy hónap alatt mindkét két nagy eseményre, információnk szerint napi ötmilliós bérleti díjért adja ki a Duna Arénát. (Kiemelt kép: Magyar Úszó Szövetség /facebook)

FINA World Cup, Budapest, október 4-6., program

Helyszín: Duna Aréna
péntek: előfutamok 9.30, döntők 18.00
szombat: előfutamok 9.30, döntők 17.00
vasárnap: előfutamok 9.30, döntők 18.00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik