Sport sport

A nap hőse az atléta, aki feláldozta a versenyét, hogy a célig elvonszolja a hullafáradt ellenfelet

Valószínűleg már az első napon megszületett az atlétikai világbajnokság legsportszerűbb pillanata Dohában.

A férfi 5000 méter első előfutamában a nézők ovációja közepette teljesítette az utolsó kört a bissau-guineai Braima Suncar Dabo és az arubai Jonathan Busby. Előbbi végig támogatva, szinte vonszolta magával utóbbit, aki láthatólag teljesen elkészült erejével, de a hathatós segítséggel végül teljesíteni tudta az öt kilométeres távot. A célban összeroskadva aztán mindketten leállították a stopperórájukat.

Az már csak hab a tortán, hogy Dabo így is egyéni csúcsot futott – illetve sétált -, 18 perc fölötti ideje csaknem öt perccel maradt el az élmezőnytől.

Busbynak nem adatott meg az egyéni csúcs, mivel utólag diszkvalifikálták. Mindkét atléta hazájának egyetlen képviselője a katari vb-n.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a Nemzetközi Fair Play Bizottsággal (NFPB) közösen Dohában is díjazza a legsportszerűbb pillanatot, cselekedetet.

„A 2003-as párizsi világbajnokság óta van az nagyszerű lehetőségünk, hogy egy speciális díjat adjunk át az atlétikának” – mondta korábban Kamuti Jenő, az NFPB elnöke.

Az IAAF és az NFPB közös bizottsága egy ötös listát állít össze a vb legsportszerűbb pillanataiból, és a szurkolók dönthetik majd el, melyik legyen az első. A díjat az IAAF gáláján adják majd át, november 23-án Monacóban.

A zsűri tagjai között a közelmúlt több korábbi kiváló atléta található, így az új-zélandi Valerie Adams, az amerikai Ashton Eaton vagy a lengyel Adam Kszczot.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.