Sport

Danyi Gábor, aki felülmúlta a felülmúlhatatlant

Kicsit több mint egy éve, a sikeredző, a háromszoros BL-győztes Ambros Martín távozása után némi meglepetésre a Győri Audi ETO KC vezetése merészet húzott. Mindenki újabb nagynevű külföldi szakember kinevezését várta, ehhez képest az a Danyi Gábor kapta a megbízást, aki jószerivel nem rendelkezett komolyabb vezetőedzői múlttal. Az 55 éves magyar szakember nevét vasárnap este óta az egész ország, de a világ kézilabdabarát fele is megismerte, lévén nem elég, hogy a Győrrel Bajnokok Ligáját nyert, de mindezt úgy tette, hogy felülmúlva elődjét, veretlen maradt a sorozatban. Interjú a sikeredzővel.

Ötödik, vezetőedzőként az első női Bajnokok Ligája-győzelmét aratta csapatával, ráadásul veretlenül végeztek az élen.

Soha nem kezdeném azzal a mondandómat, hogy veretlenül lettünk bajnokok, mert számomra nem ez a fontos.

A sportban létezik fontosabb a győzelemnél, az újabb és újabb csúcsoknál?

Az, hogy milyen játékkal győzöl. Még inkább az, milyen csapat vagy valójában. Ezért volt fantasztikus nemcsak a tegnapi nap, hanem az egész év is, ahogy eltelt, ahogyan dolgoztunk, ahogyan csapatként együttműködtünk. Szerencsésnek érzem magam, hogy magyar edzőként megkaptam a lehetőséget.

A szerencsére hivatkozik, holott hét éven át dolgozott másodedzőként Győrben, majd kinevezése után egy évvel a kétkedőknek és feletteseinek is bizonyította, magyar edzőként is rátermett a feladatra.

Háromszoros BL-győztes csapatot vettem át, aminek komoly előnyei mellett árnyoldala is akad. Nem kevés.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Például?

Idestova 55 éve úgy élem az életemet, hogy a problémából nem generálok még egyet vagy egy nagyobbat, hanem mindig azt nézem, mit hogyan lehet megoldani. A kinevezésem után is ezt tettem. Ezért nem akartam dominánsan azt bebizonyítani, hogy a magyar edző is lehet annyira jó, mint a külföldi – mert egyébként jók vagy még jobbak –, hanem csak tettem a dolgomat. Próbáltam nem azzal foglalkozni, hogy egy hihetetlen eredményes és a csúcson lévő ETO-t kell átvennem, hanem szerettem volna ugyanazt az utat egy picit másképpen megtenni, mint amelyen Ambros Martínnal végigjártunk; átformálni a csapat játékát.

Milyen alapvető szakmai, játékelgondolásbeli különbséget fogalmazott meg elődjéhez képest?

Bizonyítani akartam, hogy egy sokkal támadószelleműbb, gólra törőbb játékkal is fel lehet jutni a csúcsra. Oda, ahova – és ezt ne felejtsük – Martínnal a hagyományos spanyol stílussal, a védekezésnek alárendelt, a támadásban nagyon komoly, szintén előre megtervezett és konkrét feladatokkal, előre meghatározott szituációkra épülő játékkal háromszor is sikerült. Én nyilvánvalóan a magyar iskolára építettem és arra, amit az elmúlt években többnyire másodedzőként tanultam a kollégáimtól. Mindig azt mondom, ha valakiben megvan a vágy a fejlődésre, az újításra, attól ő több lesz. Ezt Magyarországon furcsán kezeljük, mert gyakran szégyellnivalónak tűnik, ha egy felnőtt ember azt mondja, ma is tanultam valamit.

Mivel kezdte a munkát?

Meg kellett néznem, hogy a csapatom nyitott-e rá, és alkalmas-e arra a játékrendszerre, amit én gondolok, ami komoly, hatvan percen keresztül futásra, gyors kézilabdára alapul, ami egyébként Skandináviában nem újdonság. Ezért először leültem a játékosokkal, lerajzoltam nekik mit gondolok a játékról. Tetszett nekik.

Ezek szerint a jelenlegi Győr már nem spanyol, hanem skandináv stílusban játszik?

Mondhatni, de inkább hibrid stílusban. Ambros keze nyoma a játékunkon megkérdőjelezhetetlen. De beépítettem olyan elemeket, amelyeket itthon tanultam, és a magyar kézilabda-iskola sajátja. Mivel pécsi vagyok és ott a jugoszláv iskolán nőttem fel, onnan lestem el, szabtuk testre kollégáimmal a női kézilabdában abszolút nóvumnak számító nyitott védekezést.

A játékfilozófián kívül mi a különbség még Ambros Martín és Danyi Gábor között?

A másik domináns különbség talán, hogy mindig, minden körülmények között csapatban, stábban gondolkodom. Ezen a szinten ma már ezt másképp nem lehet csinálni, és minden nap tenni kell azért, hogy ez a csapat és a stáb egységes legyen. Szakedzőként hiába kell ismernem a kézilabdához szükséges összes szakterületet, nem mozoghatok mindegyikben magas szinten otthonosan. Az erőnléti munkában, a regenerációban, rehabilitációban például kellett olyan, aki nálam sokkal jobban ért hozzá. Ezért hívtam be a stábba Holanek Zoltánt. Megbízom a kollégáimban, kikérem a véleményüket, azt gondolom, ezáltal én is és a csapatom is több lesz.

Ambros nem alkalmazott külön szakembert erre a területre?

Nem.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Az előző években rendre két-három sztár is megsérült a hajrára. Az idei volt a Győr első olyan Bajnokok Ligája négyes döntője, amikor mindenki egészségesen és ereje teljében várta a finálét.

Év elején a célkitűzéseink között az egyik legfontosabb helyen, az eredményességgel egy szinten szerepelt, hogy ne legyen izomfáradásból adódó sérülés. Óriási siker, hogy az elmúlt évekkel ellentétben, idén eddig – bár egy mérkőzés még hátra van – nem volt fáradásos, nem megfelelő regenerációból, rehabilitációból, túlterhelésből eredő hiányzónk. Hihetetlen magas intenzitású, napi szinten végzett kontrollokkal teli éven vagyunk túl, az adatokat, eredményeket maximálisan felhasználtuk a munkában. A sérülésmentesség extra pozitív légkört biztosított a játékosok számára. Idén nem volt bennük az az érzés, hogy na, ki lesz a következő sérült, talán én leszek?

Érezhetően maga elé helyez szinte minden stábtagot. Miért?

Természetesen egy bizonyos szint után nekem kell meghozni a döntést, de partnernek tekintek mindenkit. Játékost, munkatársat egyaránt, mert mindig vannak és lesznek is olyan periódusok, amikor például Holanek Zoli vagy bármelyik más speciális szakterületen dolgozó kollégám munkája éppen fontosabb, mint az enyém.

Például mikor?

Szombaton az elődöntő után három gyúrónk és két fizioterapeutánk dolgozott hajnalig, hogy a lányok másnapra olyan állapotba kerüljenek, hogy 24 órán belül másodszor is képesek legyenek kihozni magukból azt, ami bennük van. Nem lebecsülve a magam szerepét, de ezt sokkal fontosabbnak tartom ebben az esetben, minthogy én épp milyen taktikát találok ki másnapra.

Két emlékezetes időkérés ragadt meg bennem a BL-döntő kapcsán. Az első félidőben 10-8-ra vezetett a Rosztov, amikor időt kért, ami után az első félidőre már 15-11-es győri vezetéssel mehettek pihenni. Mit mondott, mi történt az időkérés alatt?

Mondhatnám, hogy megtaláltam a bölcsek kövét, de nem így történt.  Ránéztem a körém sereglő játékosok arcára és láttam rajtuk, hogy igazából csak nyugtatásra van szükségük. Addig is kezünkben voltak a lehetőségek, csak rosszul döntöttünk. Volt olyan játékosom, aki picit túlpörögte a mérkőzés első felét, ezért azt mondtam neki: „nyugalom, jól döntöttél, nem kell más megoldást választani, legközelebb is ezt kell csinálni az ilyen helyzetben. Van időd, hogy a hiba után mindig normális választ adjál arra, miért rontottál. A lényeg, hogy legközelebb pontosabb megoldást válassz!” Megnyugodtak. Illetve a védekezésünk is feljavult a kapuscserével, sokat tett hozzá Kari Aalvik Grimsbö.

A magyar sportban a negatív szemlélet, a „ki a hibás?” kérdés, azaz a kapott gól vagy elhibázott helyzet miatti felelős megtalálása, megbélyegzése külön tudományág.

Ahogy mondom, a hiba benne van a játékban. Hovatovább az ellenfél is arra törekszik, hogy taktikájával, agresszivitásával hibára kényszerítsen. Ha az edző mérkőzés közben a hibára hívja fel a figyelmet egy olyan idegesen beüvöltött kérdéssel, hogy „miért dobod mellé?”, azzal nem lehet eredményt elérni. A hibákról természetesen beszélni kell, de az edző feladata, hogy mindig a pozitív dolgokból visszavezetve, helyes megoldási opciókat adjon a meccs közben 190-es pulzussal, maximális stresszhelyzetben dolgozó játékosnak.

A másik kulcsmomentum; 25-24-es hazai vezetésnél, a vége előtt 33 másodperccel megtartott időkérés utolsó mondata, amely úgy hangzott: „no shoot! (ne lőj!)”. Ehhez képest pár másodperccel később Stine Oftedal mindenféle előkészítés, helyzet nélkül ellőtte a labdát.

Az én hibám volt. Sulykolnom kellett beléjük, hogy játsszunk az idővel, lövésnek nincs helye, viszont más megoldást kellett volna választanom, mert lett volna még opcióm. Stine csapatunk egyik legokosabb, legintelligensebb kézilabdázója, viszont ebben a játékhelyzetben nem a megfelelő pozícióba tettem. Tanultam belőle.

Magyarországon élünk, már hallom a hangokat, könnyű neki, a pécsi középszerből ölébe hullott egy világverő csapat, így még a nagyanyám is BL-győztes lenne. Könnyű?

Nem baj, hogy vannak, akik így gondolkodnak. Azt tudom ajánlani nekik, el kell jönni egyszer, megtartani egy egyhetes felkészülést, hitelesnek lenni és egy hét után is hitelesnek maradni a 15 világsztár szemében. Ez a közeg azonnal megérzi, ha bármely edzésem szituációiban más a nívó, mint amit elvárnak.

Mivel hódította meg az öltözőt?

A hitelesség a kulcsszó. Az életemben ez a szó a legfontosabb.

Legyél hiteles akkor, amikor kézilabdázol, amikor felszállsz a buszra, amikor eszel, amikor a mindennapokat éled. A játékosaim elismerése a legfontosabb számomra. Az, hogy újat tudtam nekik mutatni, mondani, és ezt el is hiszik nekem.

A kétkedőknek azért nem akarom ezt megmagyarázni, mert úgysem értik meg. Az irigy emberekkel meg nem foglalkozom, mert a mai világban az internet név nélküli kommentátoraival nem tudok mit kezdeni.

Tényleg olyan nagy baj, hogy a Győr világválogatottként veri végig Európát?
A norvég rivális szurkolóit nem zavarja, viszont büszkék arra, hogy ők a hazaiakra építenek. A győri drukkereket a veretlen szezon hátteréről és a nekik címzett kritikák jogosságáról faggattuk a BL-döntő előtt és után.

A Győr edzőjének mi a legnehezebb feladata?

Elsősorban mindig a csapatérdeket nézem, és itt, ahol van 15 világklasszis, ami természetesen 15 nagyon nagy egóval jár együtt, nincs egyszerű dolga az embernek. Egy irányba terelni és mindenkivel megértetni, elfogadtatni azt, hogy belőled ennyire és nem többre, nem kevesebbre van szüksége a csapatnak, mert ha többet akarsz, az már hátráltat, na ez az igazi kihívás.

Magyarországon miért kell még a sikert is megmagyarázni?

Aki megkeres, odajön hozzám és kérdez, annak mindent megmutatok. A norvég, a francia, a holland szövetség stábjával, amikor jönnek a játékosaikat megnézni, remek a kapcsolatom, jókat beszélgetünk, elmondom, hogyan vélekedek a kézilabdáról, a csapatról, az egyes játékosokról. Persze ezekben az országokban nem csak akkor alakul ki szakmai vita, amikor baj van. Jönnek, megnézik, milyen állapotban van a játékosuk, és megkérdik, miben tudnak ők segíteni nekem. Más a hozzáállás.

Kinek az érdeme a siker? Az edzőé vagy a csapaté? Másképp: a csapat csinálja az edzőt vagy az edző a csapatot?

A csapat csinálja az edzőt. A győzelem a lányok érdeme elsősorban. Másodsorban azé a stábé, amely segítette a munkámat. A kettő együtt szimbiózisban kell legyen, mert a játékstílus, a csapat viselkedése az edző és a stáb tükörképe.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Újonc edzőként fent ül a csúcson. Maradt még elérendő cél?

Persze. Egy év alatt nem sikerült mindent átformálni. Igazából hatvan százalékát valósítottam meg az ötleteimnek, úgyhogy van még bőven mit tenni. Arról nem beszélve, hogy jönnek az új játékosok, lesz itt munka bőven.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik