Sport lineup

Aljas módon cukkolta a közönség a 22 éves kosarast, de bejött

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2018. 10. 21. 16:28

Korábban a témában:

Foglalkoztunk vele nem is olyan régen, hogy Jimmy Butler majdnem mindenkivel összeveszett a Minnesota Timberwolves kosárcsapatánál, még cserét is kért, ám végül a franchise-nál kezdte meg a felkészülést, és a szezonnak is vele vágott neki a Wolves. Vasárnap hajnalban, a Minny dallasi vendégjátékánál pihenőt kapott, ott volt viszont a pályán az a Karl-Anthony Towns, akivel Butlernek összetűzése van – a 22 éves center hozzáállását kérdőjelezte meg.

A szupermaxért hosszabbító Towns a találkozó hajrájában állt a büntetővonalra, amikor a dallasi közönség, jelezve, hogy elég naprakészek a Minnesotában történtekkel kapcsolatban, Butler nevét kezdte skandálni, a center ki is hagyta az első dobását:

Bár Towns 31 pontig jutott a mérkőzésen (a fenti volt az egyetlen elhibázott büntetője), nem tudta sikerre vezetni a Minnesotát, a Mavericks 140-136-ra nyert.

Butler egyébként a Timberwolves-szurkolókat is megosztja, a szezon első hazai mérkőzésén többen kifütyülték, a végén viszont már MVP-t zúgott a lelátó, utalva rá, hogy ő a csapat legértékesebb játékosa.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.