Sport

Dr. Hargitay András: Katinkáék úgy érzik, ők diktálhatnak

Korábban a témában:

Egyes információk szerint Dr. Hargitay András is jelölt lett volna a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára. A korábbi szövetségi kapitány az Hír tv vendégeként Kálmán Olga kérdésére úgy reagált, igazából most sem lettek volna elnöki ambíciói, de abban az esetben, hogyha bajban van a sportág és sok ember látja azt, hogy ezen épp ő tud segíteni, akkor ez nyilván megfontolandó. Kérdés, akkor a korábbi szövetségi kapitány miért nem fogadja el a felkérést?

Én senki ellen nem szerettem volna dolgozni. Nyilván Hosszú Katinka és Shane Tusup megkerülhetetlen tényező, úgyhogy miután én igazából miattuk váltam meg a szövetségi kapitányi tisztségtől, azt gondoltam, hogy ahhoz, hogy én elnök legyek, oda az ő segítségük és az ő beleegyezésük is kell. Én őket hívtam, és üzenetet is hagytam nekik, de nem hívtak vissza, és nem hagytak vissza üzenetet, az időpont pedig lejárt

– mondta Hargitay hozzátéve, ma csak akkor lehet valaki a szövetség elnöke, ha Hosszú és Tusup is támogatja, ez pedig egy rossz helyzet.

Hogy mi a baja a háromszoros olimpiai bajnoknőnek és férjének vele, arra a korábbi világbajnok vegyesúszó sem tudja a választ.

Nem tudom. Nem vagyok egy konfrontatív ember. Annak idején én írtam neki azt a levelet, hogy “Katinka, bármi kérdésed, kérésed van, mi teljesítjük, csak írd meg, hogy mi az.” Erre már akkor sem válaszolt. Tehát igazából nem lehet tudni. Én azóta is keresem az okát, hogy mi az, amitől így elromlott ez a viszony

– magyarázta Hargitay, aki állítja, Katinkáék úgy érzik, ha ők hozzák a legtöbb eredményt, ők is diktálhatnak. A korábbi szövetségi kapitány szerint furcsa az is, hogy most közgyűlésről, elnökségről, elnökről beszél mindenki, az összes mondás, cselekedet demokratikus szervezetre utal,

holott azért ezt nem árt, ha tudjuk, a sportban nincsen demokrácia. Ott nincs egyenlőség.

A teljes interjú, amelyben Hargitay azt taglalja, hogy miért múlt századi Darnyi és Egerszegi, miért nincs egy olyan ember sem, aki szembe merjen szállni a Hosszú-Tusup páros szavával itt nézhető meg:

Ami a világbajnokság óta  történt:

  1. Július 31-én a MÚSZ Ellenőrző Testület vezetője mondott le, ami lépéskényszerbe hozta az elnököt, akinek a szervezet alapszabálya szerint ebben az esetben 30 napja maradt Pósa Józsefné pótlására, azaz egy rendkívüli közgyűlés összehívására.
  2. Másnap reggel egész pályás letámadásba kezdtek a sportág halhatatlanjai, Darnyi Tamás(négyszeres olimpiai bajnok), Rózsa Norbert (olimpiai bajnok), Hargitay András (háromszoros világbajnok), Szabó József (olimpiai bajnok), Risztov Éva (olimpiai bajnok), Güttler Károly(olimpiai és vb ezüstérmes, Európa-bajnok) is levélben jelezte, tarthatatlannak látja a szövetségben kialakult helyzetet.
  3. Szintén augusztus elsején, a vb ünnepi sajtótájékoztatója valóban annak indult, amire hivatott lett volna, de az elnököt a kötelező körök után hamar megtalálták az újságírók. Bienerth Gusztáv elnök a média érdeklődésére a halhatatlan úszók levelét pitiáner támadásnak nevezte, és jelezte, rossz híre van, mindez csak megerősíti abban, hogy jó úton jár, ezért nem mond le.
  4. Augusztus 3-án délelőtt válaszként erre lemondott hat elnökségi tag. Érdekes, hogy az MTI-hez is eljuttatott levelükben Hargitay szavaihoz hasonlóan ők is úgy fogalmaznak: “A szakmai sikerektől függetlenül úgy látjuk: a MÚSZ jelenlegi elnöke sem az elnökséget, sem a közvéleményt nem tájékoztatja tényszerűen a szervezet tevékenységéről, illetve a meghatározó döntésekről.” Távozásukkal már csak az elnök, az alelnök és egy tag maradt a testületben.
    A sikeres világbajnokság után négy nappal a döntéshozatal terén azonban így végképp döntésképtelenné vált a Magyar Úszó Szövetség.
  5. Augusztus 5-én Tóth István, a Honvéd Kossuth Lajos Sportegyesület Szentendre elnöke bejelentette, hűtlen kezelés miatt feljelenti Bienerth Gusztávot, a MÚSZ elnökét. A vád szerint, az elnök a szövetség pénzét saját önös érdeke szerint használja fel.
  6. Gyárfás Tamás, a MÚSZ korábbi elnöke nyílt levelet írt Bienerth Gusztávnak, amelyben a Masters világbajnokság befejezésének másnapján, augusztus 21-én délelőtt 10 órakor a Duna Arenában, a sajtó nyilvánossága előtt közös vitára hívta ki a regnáló elnököt. A vita nem jött létre, csak egy személyes találkozó.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.