Már a 246,5 méter is megdöbbentő volt
A síugrást gyakran a repülő cirkuszként emlegetik – hazánkban kevesen nézik, és még kevesebben tudják, hogy három különböző méretű sáncon rendeznek versenyeket: normál-, nagy-, és óriássáncon. Ez utóbbit már nem is síugrásnak, hanem sírepülésnek hívják, vannak kifejezetten erre specializálódott ugrók is, bár többnyire mindenki csinálja az összes szakágat.
Mivel a sírepülés nem olimpiai szám, nincs is sok óriássánc. A legismertebbek közé tartozik az oberstdorfi (Németország), a bad mittendorfi (Ausztria), a harrachovi (Csehország), a planicai (Szlovénia) és a vikersundi (Norvégia). 1987-től 2011-ig csak Planicán lehetett világcsúcsot ugrani, a többi sánc nem volt elég nagy hozzá. A 2011-es sírepülő világbajnokságra aztán felújították a vikersundit, ahol az élmenők egymás után szárnyalták túl a világcsúcsot, ami végül 246,5 méternél állt meg.
2005-ben, Planicán jó széljárást fogtak ki a versenyzők. Egy nap, egy verseny, három ember, négy világcsúcs. A norvég Bjoern Einar Romoeren 239 méterig jutott, 6 éven keresztül senki nem tudta túlszárnyalni.
Aztán jött a norvégiai sírepülő világbajnokság 2011-ben: felújították, megnagyobbították a Vikersundbakkent, kivájták a hegyet, aztán 243 méternél mindenki sokkot kapott. És még nem volt vége: a Romoeren nevéhez fűződő 239 méteres rekordot 7,5 méterrel szárnyalta túl Johan Remen Evensen. 246,5 méter lett az új rekord. A szervezők em számítottak rá, hogy ekkorát lehet majd ugrani, megijedtek, és a vb után kisebbre is vették a sáncot.
Jelenleg meg sem lehet közelíteni ezt a távolságot. Azonban már nem sokáig: a szlovénok szeretnék visszaszerezni a világrekordot, most is folyik a planicai sánc felújítása. Kész sem lesz az idei szezonzáróra, csak a nagysáncon tudják majd megrendezni a versenyt, viszont ha befejezik, a 246,5 is túlszárnyalható lesz. Nagyjából 270 méterig. Viszont a norvégok nem véletlenül ijedtek meg…
De mi is kell egy világcsúcshoz?
Szerencse. Koncentráció, precizitás. Pont megfelelő szél. A hátszél nem jó, mert lenyomja a versenyzőt repülés közben. A szembeszélre ezzel szemben rásiklik, és tovább marad fenn, messzebbre repül. Viszont ha túl erős, túl messzire száll, síkra érkezik már, és óriási zakó a vége. Ezért nem érvényesítették anno 2005-ben a finn Janne Ahonen 240 méteres planicai ugrása, amivel egy métert adott volna norvég riválisának.
Egy rossz mozdulat, egy pár centiméterrel kijjebb tartott könyök, egy apró megbillenés, az egyensúly elvesztése, és kész, vége. Minél nagyobb a sánc, annál kisebb hiba elég ahhoz, hogy rossz vége legyen az ugrásnak. Meddig lehet elmenni? Hol a határ? Lehet így játszani egy sportoló életével?
Izgalom és veszély együtt jár
Nem véletlen, hogy a távolság mellett a stílusra is kapnak pontot az ugrók. Igaz, hogy ez némileg szubjektív, de azért a pontozásos sportághoz nem hasonlít, és ezzel is arra igyekeznek rákényszeríteni a sportolókat, hogy ne csak a minél nagyobb távolságra hegyezzék ki a felkészülést, mert a végtelenségig nem lehet nyújtani az ugrások hosszát.
Korábban, ha verseny közben erősödött a szél, nem lehetett a sorozaton belül beülőt módosítani. Nagyon veszélyes volt, rengetegszer állt a verseny. Majd kitalálták a szélkompenzációt: szembeszél – pontlevonás, hátszél – pluszpont, beülő lejjebb/feljebb vitele bírói döntés alapján – +/- pont. Ez lehetővé teszi a beülőmódosítást. Ha úgy látják, túl erős a szembeszél, lejjebb viszik a beülőt, ha a hátszél nagy, feljebbről indulhatnak a versenyzők. Sokan vitatják, de biztonságosabbá tette a síugrást, ráadásul élvezhetőbbé is, mivel nincs üres járat, kevesebb a szél miatt a sorozat közepén lefújt verseny.
Sokak szerint azonban az izgalom és a veszély együtt jár, főleg ebben a sportban, és úgy tűnik, nem gondolják ezt másképp Szlovéniában sem.
Szupermenek vagy sportolók versenye?
270 méter… Ijesztően hangzik. A versenyzők nem nagyon kommentálták a dolgot, de ez már annyival hosszabb a 190-220 körüli „átlagos” sírepülő távolságoknál, hogy talán űrrepülésnek lehet lassan nevezni, és új műfajt teremthet. Méltó párja lenne a szintén az emberi szervezet határait feszegető, a vizes világbajnokságon, Barcelonában idén először szereplő sziklaugrásnak. Magyar szem számára már maga a síugrás is bizarr, szinte extrém sportnak tűnik, nemhogy a sírepülés… Ráadásul gészen 270 méterig? A végtelenbe, és tovább. De ne felejtsük el: egyetlen rossz mozdulat, egy milliméter, egy másodperc töredéke, és vége. Ér ennyit egy új világcsúcs?
