Poszt ITT

Az SZDSZ felvetése szerint a választójogi törvényben kéne szabályozni, hogy több nő kerüljön be hazánk törvényhozásába. Magyarország az Európai Unió tagállamait figyelembe véve a középmezőnyben helyezkedik el ebben a tekintetben.
2007. 05. 14. 12:30
A hétvégén Szegeden elkezdődött az idei kajak-kenu versenyszezon, amelynek eddigi legnagyobb szenzációját néhány hete Janics Natasa és trénere okozta. A világverő Janics-Kovács duó felbomlott, csak reménykedhetünk abban, hogy az olimpiáig sikerül újra egy hajóba ültetni a két világklasszist.
2007. 05. 13. 15:08
Öt tárca ötletel azon, hogyan lehet felvenni a harcot a tilosban járó terepmotorok és quadok ellen: a kár milliárdokban mérhető. A hatóságok akciófilmeket megszégyenítő fedőnevekkel dolgoznak, és mint megtudtuk, a négykerekű motorozást kulturált formában is lehet űzni.
2007. 05. 11. 12:49
Fodor Gábor új környezetvédelmi miniszter programjában kiemelt helyen kezeli a klímaváltozás elleni harcot. Elődje, Persányi Miklós elindította a Vahava kutatási projektet, ám lényeges lépések mégsem történtek.
2007. 05. 09. 12:06
Kedd és szerda este el fog dőlni, hogy mely két csapat játssza az idei Bajnokok Ligája kiírás döntőjét. Lehet hogy a Chelsea és a Manchester között dől el ennek a trófeának is a sorsa? A Liverpool és a Milan azon lesz, hogy ezt megakadályozzák.
2007. 04. 30. 11:12
Egy Bokros Lajos által szerkesztett - és hét egyem gazdasági tanácsa által összeállított - most megjelent vitaanyag szerint a magyar felsőoktatás szerkezeti válságban van. Ennek egyik okát abban látják, hogy a felsőoktatásban túlkereslet alakult ki, amely pazarláshoz vezet.
2007. 04. 27. 09:07
Eldőlt: Nicolas Sarkozy és Ségolene Royal jutott a francia elnökválasztás második fordulójába. Egy friss felmérés szerint előbbi az esélyesebb, de a harc csak most kezdődik elsősorban a centrista szavazók voksáért. A magas részvétel miatt Le Pent "okolják".
2007. 04. 24. 14:55
Általános meglepetésre Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg 2012-ben a foci Eb-t az UEFA szerdai döntése nyomán. Pedig sokak úgy vélték, a horvát-magyar volt a legerősebb pályázati anyag. Magyarország harmadszor pályázott a kontinensbajnokság megrendezésére.
2007. 04. 18. 12:16
Évről évre több pénzt költünk a könyvekre, a magyar könyvpiaci forgalom tavaly több mint 65 milliárd forintra rúgott. Ugyanakkor drámaian nagy Magyarországon a gyenge szövegértési képességekkel rendelkezők aránya.
2007. 04. 13. 11:05
Április 11-e a költészet napja, ez alkalomból megemlékezéseket, könyvbemutatókat, felolvasásokat, dedikálásokat, konferenciákat tartanak országszerte.
2007. 04. 11. 16:10
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán elfogadta Molnár Lajos egészségügyi miniszter írásban benyújtott lemondását 2007. április 6-ai hatállyal. Szakértők szerint az SZDSZ elnökválasztása és a koalíciós szerződés újragondolása állhat a váratlan lépés hátterében.
2007. 04. 04. 16:46
A döntetlen után, második nekifutásra Kóka János tizenhárommal több szavazatot kapott mint Fodor Gábor, így ő lett a liberális párt elnöke. Politológusok szerint A szavazás szorossága a párton belüli patthelyzetre hívja fel a figyelmet. A jövő nagy kérdése az, hogy tud-e a két politikus együttdolgozni.
2007. 04. 02. 12:08
Olvasói sztorik