Csizmadia Ervin: Fogalmunk sincs, kik irányítják a világot

Izgalmas és megválaszolandó kérdés: hol fészkel a hatalom?

Adható sablonos válasz: természetesen a választásokon megválasztott kormányokban. Azaz, ellentétben a régi mondással, miszerint „akié a föld, azé a hatalom”, manapság „akié a választási győzelem, azé a hatalom”.

S valóban, az ellenzékben maradottak szeretnek is erre a hatalomra rámutatni, s ezen a hatalmon számon kérni túlkapásait – értve ez alatt a nem demokratikus és nem liberális módszereket, a korrupciót, az elnyomást és szinte mindent, amit egy klasszikus értelemben vett hatalmon számon kérni szokás.

Nem is lenne mindezzel baj, amennyiben a régi, nemzetállami keretek között élnénk: a nemzetállamokban a hatalom is nemzetállami, aki tehát választást nyer, annak minden eszköz a rendelkezésére áll megszerzett hatalma gyakorlásához.

Ámde bájos az az attitűd, hogy miközben úgy tudjuk, a világ globalizálódik, a hatalmat továbbra is, mint valami nemzeti keretek között mozgó instanciát emlegetjük. Nem múlik el nap, óra, perc anélkül, hogy a globalizáció áldásairól s ezzel szemben a nemzetállam agylágyító korszerűtlenségéről ne hallanánk, miközben a globalizáció úgy tűnik fel, mint aminek nincs hatalmi vonatkozása, hatalmi struktúrája. Néha az az érzés keríthet hatalmába minket, hogy a globalizáció egy sajátos tünemény, amely mindent felfal, magába olvaszt – az egy szem hatalmat kivéve. Amiből az következik, hogy a globalizált világrendben talán nincs is hatalom.

A globális világban egyszerűen csak minden megtörténik, a globalizáció a hatalommentes, a hatalmat nem érintő történések özöne maga.

A hatalom nélküli világértelmezést alátámasztani látszik a politikatudomány is. Nemrégiben megjelent egy amúgy kiváló könyv a politikai vezetésről. A tanulmánykötet szerzői, miközben részletesen beszámolnak a mai világ eseményeiről, s hosszasan írnak Merkelről, Berlusconiról, Orbánról, egyáltalán nem beszélnek arról, hogy a hagyományos, nemzeteken belüli hatalmon kívül, mellett van egy másik is, mely éppenséggel ezt a globális világrendet szimbolizálja.

Hogyan lehetséges ez? Hogyan történhet, hogy a politikatudomány legjobb szerzői a politikai vezetést csupán nemzeti keretek között tartják vizsgálhatónak, miközben szüntelenül azt halljuk, hogy a nemzetállami fejlődés fázisából már réges-rég átléptünk a nemzetek feletti fejlődés korszakába? Nincs itt valami ellentmondás? Vagy a globális világrend, mint utaltam rá, mindent magába szív, egyetlen területet, a hatalmat kivéve?

Ha ez utóbbi az igaz, abból meglehetősen súlyos következtetések adódnak. Például az, hogy a globális világrend egy vezetetlen folyamat, minden ahogy esik, úgy puffan, s a politika feladata pusztán az utólagos menedzselés. Ezt akár logikus felfogásnak is tekinthetjük, hiszen a nemzetállam buzgó kritikusai a nemzetállammal együtt szeretnék kidobni a hatalom fogalmát is. Ha tehát nincs nemzetállam, nem marad meg annak édestestvére, a választások útján megszerzett hatalom sem. A dolog logikus végiggondolásából azonban egy meglehetősen nihilista következtetés adódik: nemcsak nemzetállamra, hatalomra, hanem politikusokra sincs szükség a továbbiakban. Utóbbiakra miért is nincs? Azért, mert a politikus örökké „visszaél” a hatalmával. Ha választáson szerzi, még inkább, mert akkor tud a népi felhatalmazásra hivatkozni.

Vesszen hát a hatalom is!

Rendben, vesszen. De ha nem hatalmi struktúrák, akkor mi irányítja a mai globális világrendet? S ezzel visszatérhetünk első mondatunkhoz: hol van a hatalom fészke a globális világban? S ha nincs hatalom: hol van az azt helyettesítő „valami” fészke?

Ezekre a kérdésekre egy látszólag tautologikus fogalommal kell válaszolnunk: informális hatalom. Ha a formális, választások útján megszerzett hatalom „veszélyes” (mégpedig azért, mert lassan ez is a régi, letűnt világ csökevénye), akkor arra nincs is szükség. De mellette vagy inkább helyette kell valami más, ami mégiscsak kiadja a globális világ értékrendjét, ami a globalizáció folyamatát beágyazza a mindennapokba. Máskülönben a globalizáció nem fenntartható és főképpen nem igazolható.

Nagyon úgy tűnik: az informális hatalom a globális világrend legerősebb támasztékainak egyike. Ez elsősorban azt jelenti, hogy horribilissé duzzad a mindennapi folyamatokra befolyással lévő nem választott, hanem a társadalmi és gazdasági élet különböző területein tevékenykedő személyek és szervezetek száma. Logikus mindez? Rendkívüli mértékben, hiszen éppen a globalizáció szüli meg a határokat átívelő szervezetek sokaságát. Ezeket pedig nem lehet távol tartani attól, hogy a folyamatokra (akár pénzzel, akár civil befolyással vagy bármi mással) hatást gyakoroljanak.

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy ezt a hatalmas informális szférát alig-alig ismerjük. Egy-egy képviselőjét, mint például Soros Györgyöt már meg tudjuk nevezni, de messze nem értjük az informális szféra hatalmi összefüggéseit.  Ami nem csoda, ha a politikai vezetést, mint fentebb láttuk, megválasztott nemzeti vezetők ténykedéseként értelmezzük.

Mindebből az következik, hogy éktelenül le vagyunk maradva a világ fejlődésére hatást gyakorló struktúrák értelmezésében. Ehhez hozzájárulnak persze maguk az érintettek is, akik a legritkább esetben ismerik el a politika formálásában játszott informális szerepüket, s a közönség pedig végképp nincs tisztában ezzel a szereppel. Így eshet meg, hogy a hatalomról továbbra is egy archaikus, nemzetállami felfogásunk van, miközben boldog dalnokai vagyunk a globális új időknek.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője