– Bocsássatok meg, őszinte leszek, nekem nagyon fontos az őszinteség, ma jöttem ki a börtönből, le akarok jutni Ceglédre, és kétszáz forintom hiányzik.
Fél tizenegy van. Egy dobozos „ászokot” szorít a kezében. Az éppen kétszáz forint. Azon gondolkodom, hogy vajon miért is működik ez a szöveg, mert ugye ennek működnie kell, különben nem használná. Működőképes lehet ez a szöveg az olyan környéken, ahol sok a sittes, ahol a történet együttérzést vált ki, illetve működőképes lehet az olyan környéken, mint amilyen ez is, jelen esetben a Vígszínház oldalában, ahol félelmet kelthet.
– Miért voltál bent – kérdezi a kollégám.
– Sikkasztás.
– Valóban?
– Ja, kétmillió, meg volt más is.
Én biztosan nem adok neki egy fillért sem. Nem is szólok hozzá, nem is válaszolok neki. Látom, hogy hazudik, pedig erre semmi szükség. Elhiszem, hogy volt börtönben, de, hogy nem ma szabadult, az biztos. Elképzelhető, hogy aznap, amikor szabadult, sokat kaszált, és felismerte ebben az üzleti lehetőséget, én is sokszor hazudtam azt egy időben, hogy születésnapom van. A kolléga ad neki egy kétszázast. Még marad, mert érzi, hogy nem hiszünk neki.
– Mi az, meggy?
Egy láda cseresznye van nálam, amit vidékről hoztam, lusta voltam hazamenni, inkább magammal vittem. Pontosan tudta, hogy cseresznye, de nem azt kérdezte, hogy vehet-e. Sikkaszt, mi tagadás, sikkaszt.
– Cseresznye – mondom.
– Kérsz?
– Hát, aha, szeretem a cseresznyét. Adok neki pár szemet, aztán elköszönünk. Alig telik el öt perc, már jön is a következő ügyfél.
– Szevasztok, srácok, azt szeretném kérdezni, hogy lennétek-e kedvesek kisegíteni a barátomat és engem kétszáz forinttal, ekként is támogatni az alkoholizmus szent ügyét.
Már nyúlok is a zsebembe. Egy szó nélkül.
– Börtönbe nem voltál – kérdezi a kolléga.
– Börtönbe? Hát, amúgy voltam, de most nem akarom ezzel rabolni az időtöket.
– Parancsolj!
Elveszi a pénzt, meghajol.
– Hoppá, cserkó? Szabad egy marékkal?
– Hát persze!
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
