Az államfői lemondás árnyékában kicsit átaludtunk egy fontos ügyet, az LMP népszavazási kezdeményezésének bukását – gondolom, az LMP ezt nem különösebben bánta. Foglalkoztam a témával akkor is, amikor az LMP belevágott, ezt írtam:
Jó lesz ez nekik? Csak akkor, ha tényleg fel vannak rá készülve. Kicsi a párt, gyengécske a szervezet, lehet némi ok a kétségre, hogy össze tudják-e szedni a szükséges 200 ezer aláírást. Ők azonban magabiztosak, amiben biztos része lehet annak is, hogy néhány szakszervezet is besegít majd a gyűjtésben. Olyannyira magabiztosak, hogy meg sem elégednek a 200 ezer támogatóval, a küszöböt önkéntesen feljebb lökdösik, és a tegnapi bejelentés szerint egyenesen 330 ezer elérését tűzik ki célul.
A végeredményt mára tudjuk: csak 160 ezer gyűlt össze, kevesebb, mint a fele a kitűzött célnak, és 40 ezerrel kevesebb annál is, hogy kötelezően népszavazást kelljen kiírni. Mit üzen az LMP számára ez a bukó? Szerintem még jó időben kapott a párt egy jelzést, hogy az első ránézésre logikusnak tűnő, ambiciózus új stratégia nem vezet sehová.
Arra gondolok, hogy az LMP ügyesen érzékelte a baloldal szétesettségét, és kitalálta, hogy nem feltétlen marad meg egy szükségszerűen lehatárolt támogatottságú ökopárt keretei között, hanem benyomul a nagyfiúk placcára, és elkezd baloldali néppárti ügyeket hajtani. Ebben a műveletben jöttek volna jól azok a bizonyos szakszervezetek is.
Ehhez képest kiderült, hogy a szakszervezetek támogatása éles helyzetben nem sokat ért. A hvg.hu cikke szerint csalódtak az LMP-sek a szakszervezetek inaktivitása miatt, mert csupán 6-7 ezer aláírás érkezett tőlük, ami valóban nem tűnik túl soknak. Miért alakulhattak így a dolgok? Amikor az LMP belekezdett baloldali expanziós stratégiájába, akkor valóban nagyon cudarul nézett ki a baloldal helyzete, az MSZP nem is tudott ellenzéki feladataira koncentrálni, annyira lekötött minden energiát a Gyurcsány-probléma kezelése. Mára ez a probléma megoldódott, a szocialisták mérsékelt erősödéssel stabilizálták első ellenzéki pozícióját, Gyurcsány pártja eközben láthatatlan.
Úgy tűnik, az LMP-nek nem sikerült a baloldali vár ostroma, pedig tényleg düledeztek a falai. Mára ezeket a falakat sikerült kicsit megerősíteni, újabb ostromnak egyre kevesebb az értelme. Tanulság az LMP-nek? Biztos van rengeteg, de talán a legegyszerűbb az lehet, hogy próbáljon inkább az lenni a párt, aminek eredetileg indult: egy minden ízében zöld ökopárt. Ez a pálya nem kínál hatalmas sikereket, sokat kell a két számjegyű támogatottságért is dolgozni zöldként – ha egyáltalán lehetséges. Ha kicsi is így az elérhető szavazótábor, őket viszont nem zavarja össze, hogy pártjuk miért akar szocibbnak látszani a szocialistáknál, és mi dolga van a szakszervezetekkel, amelyeknek ritkán áll érdeklődésük középpontjában például a fenntartható fejlődés ügye.
Még egy tanulság a teljes ellenzék számára is adódik. Igen, 2008 óta a népszerű szakpolitikai ügyekre célzó, ám lényegében a kormányon lévők hatalmát támadó népszavazás mentehetetlenül bekerült a magyar politikai folklórba – hasonlóan a most is sokat citált közvetlen elnökválasztás témájához. Teljesen logikus fejlemény volt, hogy ebben a ciklusban is valaki próbálkozik hasonló eszközzel. Az LMP fiaskója azonban most azt is megmutatta, hogy a korábban jelentős politikai sikert és fordulatot hozó módszer gyengébb kivitelezésben nemhogy sikert nem hoz, de még a meglévő támogatottságot is veszélybe sodorhatja. Nem lennék meglepve, ha most egy ideig senki nem próbálkozna népszavazás kiírásával.
