Varsó: menekülés Washingtonba
A lengyelországi választások után Varsó az orosz-német harapófogóból Amerika karjaiba menekül. Az Európai Unión belüli következményeket még homály fedi.
Két nappal a lengyelországi választások után a londoni Economist megkísérelte felvázolni, hogy a jobboldali győzelem milyen változásokat hozhat Varsó külpolitikájában. A cikk bölcsen megállapította, hogy túlságosan korai lenne jóslásokba bocsátkozni az október 9-i elnökválasztás előtt. Ám azt mégsem állta meg, hogy ne idézzen egy régi-régi lengyel szólást: „Németet pusztítani kötelesség; oroszt élvezet.”
PUSZTÍTÁS HELYETT GYANAKVÁS. Jósolni mindig kockázatos. Mégis, lapunk megjelenésekor már csak három nap van hátra a lengyel modell szerint hagyományosan erős elnök megválasztásáig. És a parlamenti választások óta eltelt két hét fejleményei elég világosan jelzik a régi mondás mögött meghúzódó lengyel nemzeti tragédiák máig élő hatását – noha a „pusztítás” szót ma már a „gyanakvás” kifejezéssel lehet helyettesíteni. Ez a lengyel tudatba mélyen beleégett gyanakvás magyarázza, hogy Varsó külpolitikájának állandó és meghatározó vonása marad az erős amerikai kötődés.
Ez független a varsói kormány jellegétől, és az ideológiailag elkötelezett Bush-kormányzat is ennek ismeretében cselekszik. Október 21-én Kwasniewskit, aki a lengyel utódpárt vezető politikusaként tíz évig volt elnök, Bush díszebéden búcsúztatja a Fehér Házban. Ez a gesztus jelzi, hogy Washington Varsót – joggal – legstabilabb szövetségesének tekinti a kontinentális Európában. A választáson győztes középjobb mindkét pártja (a konzervatív és a liberális egyaránt) jelezte, hogy továbbra is ez a kapcsolat marad a lengyel külpolitika tengelyében. Sőt, úgy tűnik, a Kwasniewski-korszak végén hozott döntés ellenére az Irakban állomásozó lengyel csapatok január elseje után is a helyükön maradnak.
A szoros washingtoni kapcsolat fenntartását más (például gazdasági) tényezők mellett elsősorban önvédelmi okok és szükségletek indokolják. A választások után Lena Kolarska-Bobinska neves szociológus, az Instytut Spraw Publicznych (Közéleti Kérdések Intézete) nevű befolyásos politikai agytröszt igazgatója ezt így fejezi ki: „Az utóbbi évben orosz kapcsolataink mélypontra zuhantak, és egyre nagyobb szükségünk van egy erős szövetséges védelmére.”
A lengyel-orosz reláció krízisének két oka Varsó és a balti államok által Ukrajna „narancsszínű forradalmának” nyújtott hatékony támogatás, napjainkban pedig Lukasenko fehérorosz diktátor ellenzékének segítése. Az utóbbi Putyin orosz elnök személyes hatalmi törekvéseit is sérti. Ugyanis makacsul tartják magukat azok a kombinációk, hogy Putyin harmadik elnöki periódusra készül. Ennek alkotmányos tilalmát legkönnyebben úgy kerülheti meg, hogy Belaruszt valamilyen formában hozzácsatolja Oroszországhoz, Lukasenkót pedig nagyvonalúan – például alelnöki stallummal – kárpótolja. Egy ilyen manőver után az új alkotmányos helyzetre hivatkozva indokolná harmadik elnöki periódusának törvényességét.
Az orosz reláció a legfontosabb, de nem az egyedüli oka annak az önvédelmi reflexnek, amely Varsót az egyoldalú amerikai orientáció felé hajtja. Schröder kancellár időszakában a személyes kapcsolatokra is kiterjedő igen szoros német-orosz együttműködés mindig irritálta Varsót. A közelmúltban megkötött egyezmény a Lengyelországot elkerülő tengeralatti gázvezeték építéséről – amelyet a lengyelek Schröder-Putyin-paktumként emlegetnek – egyenesen régi rémképeket idézett fel. (Kolarska-Bobinska: „Az emberek félni kezdtek, hogy valami történik a fejünk felett. Ebben a helyzetben úgy vélték, hogy végső menedékünk Amerika, az egyetlen barát, aki segíthet rajtunk.”)
A választások előtt kemény szóváltásra került sor Schröder és Kwasniewski között a gázvezeték miatt. A kapcsolatok a választások után tovább éleződtek. Jacek Saryus-Wolski (a külügyminiszteri pozíció várományosa abban az esetben, ha tárcát a Polgári Platform – PO – kapná) kijelentette, hogy ismét két nagyhatalom döntött megengedhetetlen módon a lengyelek feje felett.
FRANCIA AJÁNLAT. A feszültségek német oldala változásokat hozhat az immár konzervatív vezetésű Lengyelország és az Európai Unió viszonyában is. Az EU kontinentális „tengelye” a német-francia együttműködés. Párizs és Berlin eddig azzal ismerte el Varsó középhatalmi súlyát, hogy kialakították az úgynevezett „weimari háromszöget”. Ebben Berlin és Párizs gyakorlatilag azonos súllyal szerepelt és kiegyenlített hatásuk volt Varsó politikájára. Az orosz-német közös akciók fenyegetését és a lengyel-német viszony romlását Párizs most ki akarja használni. A francia elnöki hatalomra törő Nicolas Sarkozy ajánlatot tett Varsónak, hogy vegyen részt egy, az uniót irányító „hattagú direktóriumban”. Donald Tusk, a PO pillanatnyilag még favoritnak számító elnökjelöltje visszautasította az ajánlatot, de nem tudni mi történik, ha vasárnap mégis Tusk konzervatív riválisa győz.
A felfordulás egyetlen bizonyossága: Varsó menekülése Amerika karjaiba. A többi sok ismeretlenes egyenlet.
