Figyelő Top 200 (1999): Gépipar

Ami az ágazat jövőjét… …pozitívan befolyásolhatja • A külföldi tőkebeáramlási bumm tovább tart • Az itt megtermelt profitot Magyarországon fektetik be újra …negatívan befolyásolhatja • Az ágazatra jellemző krónikus tőkehiány továbbra sem enyhül • A hazai vállalatok nem tudnak bekapcsolódni a multinacionális cégek termelési láncolatába

Amíg a multik uralta autóiparban, az elektronika terén, valamint a kutatás-fejlesztési tevékenységben folytatódott a látványos felfutás 1999-ben is, a többi, hagyományos ágazat az örökölt problémákat nyögte, és nem volt képest átugrani saját árnyékát. Az is igaz persze, hogy külföldi tőke hiányában a mai sikerágazatok egyszerűen nem is léteznének, ahogyan gazdasági növekedésről sem beszélhetnénk. A statisztikák szerint az 1998-ra jellemző 12,5 százalékos bővülést követően 1999-ben is 10,4 százalékkal gyarapodott az ipar összesített termelési értéke, amelyen belül a gépipar aránya drasztikusan nőtt: 40 százalék fölé emelkedett. Mivel ez az arány 1997-ben 27 százalék körül alakult, az ipari szerkezetváltás jól nyomon követhető. A külföldi tőkebeáramlási bumm gyümölcsét tavaly is elsősorban a gépipar élvezhette. A sikerek nem csupán a Nyugat-Magyarországon és a fővárosban – sőt immár az elmaradottabb országrészeken is – lépten nyomon felbukkanó látványos beruházásokban érhetők tetten, hanem abban is, hogy ennek nyomán az exportértékesítés is dinamikusan növekszik. A kilencvenes évek eleji mélypontjához képest évről évre 30-50 százalékkal nőtt például a járműalkatrész-ipar termelése, az export forintértéke pedig ebben az alágazatban fél évtized alatt megtízszereződött.

Lényeges kérdés, hogy a statisztikákban megjelenő bővülésből és átstrukturálódásból az ország miként profitálhat, mennyire képesek a hazai vállalkozások megragadni a kínálkozó lehetőségeket, illetve, hogy az országban megtelepedő cégek az itt megtermelt profit mekkora részét hajlandóak Magyarországon újra befektetni. A történelmileg kialakult krónikus tőkehiány az elmúlt évben ebben az ágazatban sem enyhült, ám ennél talán nagyobb probléma, hogy a hazai vállalatok nem tudtak zökkenőmentesen bekapcsolódni a multinacionális cégek termelési láncolatába. Ennek oka egyfelől az említett rossz tőkeellátottságban, másfelől viszont a munkák minőségében és az árak szintjében keresendő. A téma egyik szakértőjének megfogalmazásában a német precizitással, a japán minőséggel, valamint a tajvani árakkal jellemezhető követelményszintet alapul véve a magyar cégek hosszabb távon is csupán a középmezőnyben foglalhatnak helyet. Ebben a helyzetben azután gyakorlatilag elvész az a lehetőség, hogy a magyar kis- és középvállalkozások az óriáscégek fő beszállítói pozícióiért versenyezzenek, legfeljebb a beszállítók beszállítói vagy a beszállítók beszállítóinak a beszállítói lehetnek. Az alacsonyabb szinteken viszont alacsonyabb feldolgozottságú, magyarán kisebb nyereségtartalmú termékekre van csupán igény. Bár a helyzet kétségkívül sokkal jobb, mint néhány, tőlünk keletre fekvő országban, azért lemaradásunkat jelzi, hogy a szakminisztérium beszállítói célprogramjának is elsőrendű célja, hogy jelentősen növelni próbálja a termékek (bevallottan nagyon alacsony) hozzáadott értékét. Egy tanulmány szerint a Magyarországon megtelepedett mulitiknak az alkatrészek mellett elsősorban inkább szolgáltatásokat, szoftvereket, vagy csomagolóanyagokat szállíthatnak a magyar cégek.

A jellemzően ipari parkokba szerveződő sikerágazatokban ennek ellenére biztató a helyzet. Az autóiparba például karosszéria-elemeket, üvegeket, elektronikát, kábelkötegeket, üléseket, biztonsági öveket, műszerfalakat szállítnak a hazaiak. E téren a Magyar Suzuki Rt. jár az élen, hisz a “Mi autónk” összetevőinek közel fele nálunk készül. Nem túl biztató viszont, hogy az idehaza összeszerelt Opelek esetén 5-10 százalékos, a Fordnál pedig 20 százalék körül maradt ez az arány. A sikeres alkatrészgyártók emellett önállóan is értékesítenek a fejlett világban: a 8 milliárd forint körüli értékben magyar alkatrészt vásárló Audi mellett a BMW, a Mercedes, mi több, a Ferrari és a Rolls-Royce is rendszeresen rendel magyar termékeket. Nem kevésbé sikeres az elektronikai ágazat, amelyben például a General Electric, a Philips, a TDK, a Sony vagy az Electrolux-Lehel van jelen. A számítástechnikában és a híradástechnikában az IBM mellett a Siemens, a Nokia, az Ericsson, valamint néhány óriás-beszállító, például a keleti országrészben is beruházó Flextronics uralja a piacot. Problémát jelent, hogy több nagy multi vámszabadterületeken állítja elő termékeit, amelyből inkább a hazai munkavállalók, nem pedig a hazai cégek profitálnak. Ráadásul a statisztikai adatokat is torzítják ezek az üzemek, amelyek gazdaság- illetve exportélénkítő hatása inkább csak “papíron” jelentkezik. Az uniós csatlakozáshoz közeledve pedig éppen a vámszabadterületi státusz miatt ideérkező tőkének kell szembenéznie a kedvezmények csökkenésével.

Jó hír viszont, hogy lényeges áttörést hoztak az elmúlt évek a kutatás-fejlesztés terén. A GE-Tungsram, a Nokia, az Ericsson, a Siemens és több más óriáscég is létesített kutatóbázisokat Magyarországon. Becslések szerint ezekben akár ezer kutató is munkát kaphat, és a külföldi intézetek helyett idehaza állíthatja tudását az óriáscégek szolgálatába. Ezzel valamennyi érdekelt jól jár, hisz nem csupán a multik jutnak viszonylag olcsón, magasan képzett kutatókhoz, de a szakembereket is helyhez lehet kötni.
A magyar tulajdonú gépipari cégek közül volumen tekintetében egyedül a győri Rába képviselteti magát az élmezőnyben, méghozzá főként az Észak-Amerikába is szállító futómű gyára jóvoltából. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett gépipari társaságok – Mezőgép, NABI, Rába – közül csupán az említett győri vállalkozás van magyar tulajdonban, a másik két társaság lényegében külföldi érdekeltségnek tekinthető. A NABI helyzete speciális, hisz az induló tőkét egy döntően külföldi nagybefektetők birtokában lévő, kockázati tőkealap biztosította, a Mezőgépet pedig egy magyar származású, kanadai üzletember vásárolta meg. A börzén szereplő vállalatok ugyanakkor a legkevésbé sem reprezentálják a magyar gépipari ágazatot, amelyről így, nyilvános információk hiányában, nehéz pontos képet felrajzolni, illetve e cégek teljesítménye nem mutatja meg az iparban zajló folyamatokat. Természetesen a gazdasági tendenciák e cégek stratégiájában, eredményeiben is tükröződnek: az életben maradáshoz minden egyes nagyobb, Magyarországon működő szereplőnek kiterjedt és tőkeerős vevőkörre van szüksége, hisz az olcsón és jó minőségben termelő – például távol-keleti – gyártókkal is fel kell venni a versenyt.