Mobil tesztlabor

A Nokia 7 Plus tényleg megéri az árát

Sokszor kerülünk nehéz helyzetbe, ha egy telefon esetén csak annyira vágyunk, hogy legyen megbízható, vagyis ne fagyjon le naponta, ne kelljen szentségelve arra várni, hogy egyik menüpontból a másikba lépj, és lehessen vele értékelhető képeket készíteni, továbbá ne kelljen annyi pénzt kicsengetni érte, amennyiből komplett családok élnek meg egy egész hónapban.

NEM CSÚCSTELEFON, DE NEM IS BAJ

Vagyis egy jó telefon kellene, nem horror árban – a legtöbb gyártó az ilyen készülékeket felső középkategóriásként emlegeti, és akadnak ebben a szegmensben egészen jó készülékek, mint mondjuk a Samsung Galaxy A8, vagy a OnePlus telefonok, illetve jelen cikkünk alanya, a Nokia 7 Plus,

ami a 135 ezer forint körüli árcádulájával határozottan jó vétel.

18:9 képarányú, 6 hüvelykes FullHD+ kijelző, duálkamera, kerámia hatású bevonat, gyorstöltés és 3800 milliamperórás akkumulátor. Ezek mind olyan hívószavak, amik elvárhatóak egy csúcstelefontól, viszont a felső középkategóriában nem minden készüléknek ilyen az alapfelszereltsége, vagyis a Nokia 7 Plusról már a hardver alapján is elmondható, hogy egy határozottan jól felszerelt telefont kapunk a pénzünkért.

Forrás: Juhász Edina / 24.hu

Nyilván akad olyan, aki a 4 GB memóriát keveselni fogja, még annak ellenére is, hogy ennyivel is tökéletesen elketyeg a telefon, a 64 GB-os, tovább bővíthető tárhely pedig nagyjából tényleg bármire elég.

TUDJA AMIT KELL

A kerámia-hatású bevonat első olvasatra mindenképpen furcsának hat, főleg, hogy a legtöbb gyártó a fém vagy a legtöbbször ujjlenyomatmágnesként is funkcionáló üvegborításra ment rá. De ahogy az utóbbi években bebizonyosodott, hogy a kerámia bevonatú hajvasaló, serpenyő és kés is jó, úgy kiderülhet egyszer, hogy a kerámia bevonat a telefonpiacra is betör. Összességében nem kelt olyan hideg hatást mint a fémváz, nem gyűjt annyi ujjlenyomatot mint az üveg, és nem is csúszik ki egyszerűen a kézből, ráadásul egyébként alumínium a telefon, tehát a strapabírással sincs probléma.

Forrás: Juhász Edina / 24.hu

Szoftver terén Nokia nem akart variálni, a telefon Android One operációs rendszerrel kapható, ami a felhasználók szemszögéből sem jár túl sok lemondással. A frissítések tutira jönnek, a rendszer jól fut a hardveren, az alkalmazásokat pedig itt is ugyanúgy le lehet tölteni, mint egy Oreón. A fotókat 12 és 13 megapixeles Zeiss optikával felszerelt szenzorok készítik, az utóbbi ráadásul tudja a kétszeres zoomot is, továbbá a készülék még gyenge fényviszonyok mellett is jó képeket csinál –

és ez nem csak marketingduma, tényleg így is van.

Az eredmény persze nem annyira megdöbbentő jó, mint mondjuk a Huawei P20 Pro esetében, de nem is egy kategóriában játszik a két telefon, viszont a Nokia 7 sötétben készült felvételei valóban kiemelkednek a felső középkategóriás telefonok közül. Ráadásul nemcsak a két hátsó, hanem a 16 megapixeles elülső kamera is jól használható kissé sötétebb fényviszonyok között, ami azoknak lehet kifejezetten jó hír, akik eddig mindig szétvakuzták az arcukat szelfizés közben.

Forrás: Juhász Edina / 24.hu

Ár/érték arányban a Nokia 7 Plus tehát tényleg egy jó választás, főleg azoknak, akik nem vágynak csúcstelefonra, viszont egy olyan készüléket szeretnének, ami megbízható, jó képeket csinál, jól is néz ki, és a szolgáltatók kínálatában is megtalálható akár néhány ezer forintért.

NOKIA 7 PLUS SPECIFIKÁCIÓK:

Kijelző: 6 colos IPS LCD full HD+, 2160 x 1080, 18:9
Chipset: Qualcomm Snapdragon 660 CPU
RAM/ROM: 4 GB RAM, 64 GB (256 GB-ig bővíthető)
Hátlapi kamera: Dual: 16 MP (f/1.75) + 13 MP (f/2.6)
Előlapi kamera: 16 MP
Akkumulátor: 3800 mAh
Operációs rendszer: Android One

Ajánlott videó

Olvasói sztorik