Média

Tévéfüggő lett a Google, az Amazon és a többi online óriás

tv, tévé
tv, tévé

A világ legnagyobb internetes cége, a Google első hangzásra talán nagyon is meglepő módon igencsak szép kis summát költ mostanában tévéreklámokra. Ez egy néhány nappal ezelőtt, a számos európai, ázsiai, ausztráliai, kanadai, amerikai és latin-amerikai tévétársaságot, valamint reklámértékesítő házat tagjai között tudó The GlobalTV Group által közzétett statisztikából derült ki.

Csak Ausztráliában a Google 11,3 millió ausztrál dollárt, vagyis a mostani árfolyamon átszámítva mintegy 2,3 milliárd forintot költött el tévéreklámokra a Nielsen Adex adatai alapján 2017-ben. Ez azt jelenti, hogy a cég egy év alatt meghatszorozta a tévés költését. Az összeg nagyságát egyébként jól érzékelteti, hogy tavaly a teljes magyarországi tévés reklámpiac mérete 60 milliárd forint volt. Vagyis az internetes óriás, ahelyett, hogy megelégedett volna a hozzá tartozó internetes felületeken való megjelenéssel, akkora összeget költött el tévéreklámra, hogy ha ezt Magyarországon tette volna, minden bizonnyal megkaphatja az egyik legnagyobb tévés hirdető címet, bár a magyar államot – mint a legnagyobb hazai hirdetőt – azért még nem tudta volna megelőzni vele.

A netes óriás Spanyolországban is számottevő összeget hagyott ott, hogy a tévéképernyőkön is megjelenhessen. Míg 2015-ben ez az összeg még 40.250 euró volt, addig ezt megtizenötszörözve 2017-ben már 603.620 eurót, vagyis forintra átszámolva több mint 195 millió forintot költött tévéreklámra. Mondjuk ezzel még így is elmarad az Amazonhoz képest, mely 2015-ben még 106.990 eurót, 2017-ben azonban ennek több mint százszorosát, 11.006.360 eurót, vagyis forintban kifejezve több mint 3 milliárd 556 millió forintot költött tévés megjelenésre Spanyolországban.

Egyébként a többi online technológiai gigacég esetében is megfigyelhető, hogy nagyon lelkesen fizetnek tévéreklámért. Az Amazonnál és Ausztráliánál maradva, itt például ők közel 661 millió forintnak megfelelő összeget (3,2 millió ausztrál dollárt) kampányoltak el tévében, míg az Uber több mint 701 millió forintot, pontosabban 3,4 millió ausztrál dollárt.

Érdekes az is, hogy Belgiumban 2016-ban az online üzleti szektor teljes médiaköltéseinek 62 százaléka tévéreklámra fordított. A második legnagyobb hirdető, a Hellofresh és a Home24 tulajdonosa, a The Rocket Internet például 6 millió 72 ezer 463 eurót, vagyis átszámítva közel 2 milliárd forintot költöttek tévéreklámra.

Az Egyesült Királyságban az online márkák (például az Amazon, a Trivago, a Google és a Purple Bricks) 682 millió angol fontot költöttek el 2017-ben tévéreklámra. Ez közel 251 milliárd forint, ha átszámoljuk a jelenlegi árfolyamon. Érdekes az is, hogy az online márkák 2016 óta a legnagyobb költők a tévés szektorban.

Németországból is találtunk adatot a netes cégek tévés reklámköltései kapcsán. Eszerint a 2015-ös reklámköltéseit 44 százalékkal növelte meg az Airbnb. Az Expedia és Amazon 65 százalékkal növelték a költéseiket.

Brutális veszteség a TV2-nél, hatalmas nyereség az RTL-nél
A rengeteg állami hirdetés sokat segített az Andy Vajna-féle TV2 Média Csoportnak, de így is jelentős veszteséget termelt. Az RTL Magyarország viszont száguldott.

A végére hagytuk, hogy az Egyesült Államokban a digitális márkák, az Amazon, az Expedia, a Wayfair, az eBay több mint 5,9 milliárd amerikai dollárt költöttek el tévéreklámra. Ez 10 százalékos növekedés volt 2016-hoz képest.

The GlobalTV Group prognózisa egyébként az, hogy várhatóan a tévék számára kedvező trend 2018-ban is folytatódni fog, mivel egyre több internetes márka ismeri fel, hogy a tévéreklám hozzásegítheti őket az imidzsük erősítésében, forgalomterelésben és ez megtérülhet. Jó példa erre a Snapchat, az Amazon, a Trivago és az Airbnb is.

Akit érdekelnek más országokra vonatkozó adatok is, a The GlobalTV Group oldalán találhat még statisztikákat más országokból is. Az adatokat jellemzően főleg a Nielsentől kapták.

Ma írtuk meg azt is, hogy a Facebook nyomtatott újságot indított Grow néven.

grow_by_facebook
Magazint indított a Facebook
Mármint papír alapút. Úgy ahogy pár éve az Airbnb is tette.
google metro nyomtatott sajtóhirdetés
Még a Google sem tudja mellőzni a nyomtatott médiát
A világ legnagyobb internetes cége exkluzív hirdetéseket tett közzé nemrégiben a print médiában. Egy új terméket népszerűsítettek, ehhez pedig 4 oldalt is megvettek.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik