Média

D. Tóth Kriszta most tér vissza igazán a tévéképernyőre

D. Tóth Kriszta, a Spektrum Home Elviszlek magammal című műsorának műsorvezetője
D. Tóth Kriszta, a Spektrum Home Elviszlek magammal című műsorának műsorvezetője

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a megújuló Spektrum Home tévécsatornán is látható lesz D. Tóth Kriszta eddig csupán az interneten, a YouTube videomegosztón terjesztett műsora, az Elviszlek magammal, melyben ismert embereket útközben, egy autóban kérdez az újságíró. Az elmúlt hetekben néhány, a YouTube-on már megosztott korábbi felvételből közöltek válogatást. A most közelgő hétvégén azonban már teljesen új résszel debütál a műsor a csatornán.Az első vendég szombaton (június 23-án 19 órakor) Al Ghaoui Hesna haditudósító és külpolitikai újságíró lesz, a Facebookra nemrég tették fel ennek előzetesét.

Vasárnap (június 24-én, szintén 19 órakor) is érkezik új részekkel az Elviszlek magammal, melynek ekkor Balsai Móni, Jászai Mari-díjas színésznő lesz az utastársa.  (Balsai színházi szerepei mellett filmekben és sorozatokban is játszik, így például a Liza, a rókatündér című, népszerű magyar romantikus vígjátékban is.)

A sorban következő vendég Hegyi Barbara lesz, de erre június 30-ig, azaz a következő szombatig kell várni. Kiss Ádám humoristával is autókázni megy D. Tóth Kriszta, a vele felvett részek július 7-én lesznek láthatók először a csatornán.

A beszélgetésekből 30 perc kerül adásba az eddig főleg ház, lakás, kert tematikájú műsorokra szakosodott tévében, míg a hosszabb verziók D. Tóth Kriszta oldalának, a wmn.hu-nak a YouTube csatornájára is felkerülnek, de csak a tévéképernyős premiereket követően.

A Spektrum Home egyébként idén több mint 300 órányi, a csatorna eddigi zsánerétől eltérő, új típusú, saját gyártású műsorral készül a magyar közönség számára. Ezt az teszi lehetővé, hogy nemrég szétválasztották a magyar és a cseh sugárzást (az úgynevezett feedet), hogy jobban megfeleljenek a hazai igényeknek. A csatornát egyúttal ingyenessé (Free-To-Air) alakították át, azaz kódolatlanul terjesztik, amitől nyilván akkora nézettségnövekedést várnak, hogy ez megérje – idővel meglátjuk, ez mennyire válik be.


Az Echo TV stúdiója
Változások az Echo TV-nél
Megtalálták Csík Zoltán igazgatósági tag utódját és a kreatív produceri poszton is változás volt. A cég árbevétele egyébként megsokszorozódott, amióta Mészáros Lőrinc a tulajdonos.
Horváth Gergely, a Petőfi Rádió műsorvezetőjeként 2015. március 9-én. MTI Fotó: Mohai Balázs
Új rádiót indít a Petőfi Rádió volt felelős szerkesztője
Horváth Gergely cége nyerte a Radiocafé egykori, több mint 2 millió ember elérésére alkalmas, értékes budapesti frekvenciájára kiírt pályázatot, értesült a 24.hu.

Kiemelt kép: D. Tóth Kriszta, a Spektrum Home Elviszlek magammal című műsorának műsorvezetője. Fotó: AMC Networks

Ajánlott videó

Olvasói sztorik