Média

Médiahatóság: Az állami M2 csatorna a kisgyerekek kedvence

gyerekek, tévé, tv
gyerekek, tévé, tv

A Médiatanács – amellett, hogy eheti ülésén az országos kereskedelmi rádiós pályázattal foglalkozott és ott kihozta győztesnek a kormányközeli POP FM-et-, többek között elfogadta és közzétette a három éven aluli gyermekek médiahasználati szokásait vizsgáló médiahatósági felmérés eredményét. A tanulmány egy 2017 októberétől 2018 februárig, több mint ezer, online és papíralapú kérdőív kitöltésével zajló, önkéntes részvételű felmérés eredményeit mutatja be, amelyről ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy az nem tekinthető reprezentatívnak.

popfm
Megerősítették: indulhat a POP FM a Class FM helyén
Az új kormányközeli rádiót működtető Hold Reklámnak 120 napja van elindítania az országos sugárzást, de le kell mondania két városban meglévő helyi, a Rádió1 hálózathoz tartozó frekvenciájáról.

Legfeljebb egy órára engedi a tévé elé a gyereket a szülők többsége

A kutatásból az derült ki, hogy a szülők egy jelentős része elővigyázatosságból korlátozza gyermekei médiahasználati idejét. A kisgyermekeik tévézéssel töltött ideális időtartama a többség (a megkérdezettek 37,4 százaléka) szerint maximum fél és egy óra közötti.A válaszadók 26,4 százaléka határozott meg kevesebb mint fél órát, 17,6 százalék egyáltalán nem szeretné, hogy gyermeke tévézzen, a szülők egyhatoda (15,8 százalék) az 1-2 óra közötti, míg elenyésző része (2,9 százalék) a 2-3 óra közötti időtartamot is reálisnak tartotta. A szülők közel harmada (29,1 százalék) mondta azt, hogy naponta hagyja felügyelet nélkül bekapcsolva a tévét, ami különösen veszélyes lehet a kisgyermekre nézve.

 A Minimaxot is megelőzi az M2

A szülők körében a gyermekeknek vagy nekik is műsorokat sugárzó csatornák között a felmérésben az állami M2 Petőfi (43,7 százalék) volt a vizsgált időszakban a legnépszerűbb, melyet a Minimax (28,3 százalék) és a Nick JR. (22,6 százalék) követett.

Gyerekcsatornák népszerűsége a médiahatóság nem reprezenatív felmérése alapján
Gyerekcsatornák népszerűsége a médiahatóság nem reprezenatív felmérése alapján

A Nielsen műszerei alapján az idősebb gyerekek jóval többet tévéznek

A Nielsen Közönségmérés mérőműszereiből származó, legutóbbi negyedéves televíziós jelentés szerint a  4-17 évesek naponta átlagosan 3 óra 7 percet tévéztek 2018 első negyedében. Ez jóval több idő annál, mint amit a médiahatóság tanulmánya kimutatott, azonban az NMHH tanulmánya kifejezetten a 3 évnél fiatalabbak tévénézési szokásait vizsgálta, ráadásul a szülők önbevallásán alapszik, nem pedig egy objektív műszeres tévés közönségmérés eredménye.

Visszaköszönnek a gyerekek viselkedésében a tévében látottak

Az NMHH felmérése során megkérdezett szülők több mint fele azonosított már gyermeke viselkedésében olyan jellegzetességet (mozdulatot, hanglejtést, dallamot stb.), amelyet vélhetően egy médiaeszközön látott alkotásból sajátított el. A három éven aluli korosztályban a tévézéshez képest kevésbé jellemző az internetezés: a szülők több mint harmada (35,1 százalék) egyáltalán nem internetezik a gyermekével, aki igen, az – az eszközhasználatot tekintve – leginkább okostelefonon keresztül (38,5 százalék). Táblagéppel (24,1 százalék), illetve számítógéppel (23,1 százalék) jóval kevesebben csatlakoznak az internetre, ami azt jelenti, hogy minél kisebb és minél hordozhatóbb az eszköz, annál nagyobb szerepet kap a gyermek mellett. Azok a szülők, akik hasznosnak tartják a különböző eszközöket gyermekük szempontjából, úgy gondolják, hogy ezáltal bővíthetik a legkisebbek ismereteit, fejleszthetik szókincsét és az az idegen nyelv tanulására is pozitív hatással lehet.

Pénzt kapnak a filmalkotók, a közösségi tévék és rádiók

A Médiatanács eheti ülésén egyébként a Magyar Média Mecenatúra Program keretében hat magyarországi és négy határon túli alkotónak 100,9 millió forint támogatást ítélt oda ismeretterjesztő filmek, illetve sorozatok gyártásának támogatására az idei Kollányi Ágoston-pályázat első fordulójában. Az itthonról benyújtott pályázatok között három 16 részes sorozat kap támogatást: az evolúció eredeti és az ember által tökéletesített „találmányait” bemutató Fortélyos vadvilág (r: Lerner János), a vallás- és lelkiismereti szabadságot törvénybe iktató 1568-as erdélyi országgyűlésről szóló Vallás és szabadság (r: Hevér Zoltán) és az állami gondozásban felnőtt, de mára sikeres „hétköznapi hősök” életét nyomon követő Mentor (r: Weininger Gabriella). Támogatást nyert még a 8 részes, ötven év reklámtörténeti kincseit feldolgozó Mondja, Marha… (r: Muhi András Pires) című animációs sorozat, emellett két önálló alkotás: a Magyar Olympiász (r: Zámborszki Ákos), amely egy helyi földbirtokos által több mint egy évszázada először megrendezett „Palicsi Játékokat” ismerteti, valamint A Kármel hegye a szomszédban van (r: Tóth Marcsi) című film a Sarutlan Kármelita Rend három magyar szerzeteséről. A határon túlról eredményesen pályázott Bartók Csaba, aki 13 részben Külhonba szakadt vármegyeházak címmel forgat sorozatot, Bárány Krisztián, aki 4 részben forgat drónra szerelt, nagyfelbontású kamerákkal Erdély madártávlatból címmel. Szintén határon túli alkotás lesz a Sebes pisztrángok, sekély vizek (r: Szabó Attila) a Madarasi Hargita lábainál élő, veszélyeztetett halállományról, valamint a Kitaposott utak a Muravidéken (r: Gál Anasztázia), amely az I. világháború előtti időktől napjainkig tartó elvándorlást követi majd nyomon a szlovéniai tájegységben.

A testület ugyancsak a Magyar Média Mecenatúra Program keretből tizenhárom televízió és egy rádió részére összesen 68,2 millió forint támogatást biztosít 2018. évi folyamatos működésükre a kapcsolódó pályázati eljárás harmadik fordulójában. A közösségi televíziók közül támogatásban részesül a Pomáz Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió, a budapesti székhelyű Centrum Televízió és a Hatoscsatorna, a vecsési WTV, a Körzeti Televízió Esztergom, a püspökladányi Ladány Televízió és Sárrét Televízió, a Szentes Televízió, a Balmazújváros Televízió, a pécsi székhelyű Pannon TV, a Tótvázsony TV és a Kistelek Városi Televízió, míg a közösségi rádiók közül a Rádió Törökszentmiklós pályázott sikerrel.

Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke beszédet mond a IV. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál sajtóbemutatóján a Gödöllői Királyi Kastélynál 2018. május 24-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Határon túliakat támogat a Médiatanács
Karas Monika, a Médiatanács elnöke a Kvótafórum megnyitóján azt mondta, kiemelten figyelnek a határon túli alkotók támogatására.

Borítókép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik