Az évek óta a Médiatanáccsal pereskedni kénytelen, illetve a második Orbán-kormány megalakulása óta többször a megszűnés közelébe került Klubrádió csütörtökön bejelentette, a napokban összejött annyi közösségi felajánlás, amiből legalább a következő 6 hónapra biztosítani tudják a rádió működtetését.
A közösségi adománygyűjtést a rádió túlélési gyakorlatként jellemzi, de hozzáteszik, hogy példaértékű összefogás történt a rádió megmaradása érdekében, így jött össze 58,66 millió forint 5189 támogatótól a Szabad Sávért Alapítvány számlájára. Olyan adományozójuk is van, aki 18,6 millió forintot utalt a rádió fennmaradása érdekében.
Köszönjük a segítséget, a példaértékű összefogást, aminek segítségével további fél évig szólhat a független Klubrádió.
A Szabad Sávért Alapítvány számlaszámán 5189 támogató jóvoltából 58.660.000 Ft gyűlt össze. Emellett már beérkezett a számlára az a 18,6 millió forint, melyet egy nagylelkű támogatónk fizetett be, aki ígérete szerint megduplázta a 40 millió forint felett beérkező felajánlásokat.
A Klubrádiónak országosan 214 ezer hallgatója van a 15 éves és annál idősebbek körében, ezzel az országos versenyben a 8. helyen állt. Budapestre szűkítve 141 ezer hallgatót mért a rádiónak a Kantar Hoffmann-Mediameter mérőkonzorcium 2017 utolsó negyedévében. A fővárosban a Klubrádió a 6. leghallgatottabb rádió volt.