Média

A Lánchíd Rádió nem lehet néma „csak úgy”

Megkérdeztük a Karas Monika vezette Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától, mi lesz Simicska Lajos elnémuló Lánchíd Rádiójának helyi rádiós frekvenciáival azután, hogy a rádiót működtető cég finanszírozási okokra hivatkozva úgy döntött, befejezi a sugárzást. A G-nap óta már kormánykritikus, de történetének jelentős részében inkább Fidesz-barát üzeneteket közvetítő rádió 12 éves története pár óra múlva, éjfélkor ér véget. (Simicska a Magyar Nemzetet és az mno.hu-t is bezárja, de a Heti Válasz jövője is bizonytalanná vált, míg a HírTV létszámleépítéssel megússza.)

„Mint egy terrortámadás után” - Sokkolta a Magyar Nemzet munkatársait lapjuk bezárása
Volt, aki sírva fakadt, mások beszélni is alig tudnak. György Zsombor főszerkesztő-helyettest is utolértük, azt mondja, a hangulat most olyan a szerkesztőségben, mint egy terrortámadás után, de próbálja valahogy egyben tartani a csapatot.

Simicska cégének törvényi kötelessége sugározni

A testület kedd délutáni válaszában az írja: egy médiaszolgáltatónak nincs lehetősége felmondani a médiaszolgáltatási hatósági szerződést. A szerződést vagy közös megegyezéssel szüntetik meg a felek (azaz a médiahatóság és a médiaszolgáltató), vagy a Médiatanács – meghatározott esetekben – hatósági eljárásban mondhatja azt fel, akár olyan esetben is, amikor a rádió több mint 14 nap után nem teljesíti a szerződési feltételeket, azaz saját döntéséből kifolyólag 14 napon túl is szünetelteti műsorszolgáltatását.

Hozzáteszik, amennyiben egy médiaszolgáltatás mégis megszűnik, a Médiatanács minden esetben saját hatáskörében dönt a frekvencia hasznosításáról. A Médiatanács később a honlapján nyújt majd tájékoztatást arról, amikor a Lánchíd Rádió frekvenciáinak sorsával foglalkozik.

Jól jöhet a lépés Vajna és Mészáros rádiós terjeszkedéséhez

Azt már mi tesszük hozzá, hogy ez akár azt is jelentheti, hogy a rádiót működtető céggel akár bírságot is fizettethet a Médiatanács (ahogy ez történt a Rádió Q néma korszakában tavaly), ha nem hajlandó sugározni. ( Ráadásul ha a Médiatanács később újrahasznosítja Simicska eddigi rádiós frekvenciáit, azok akár Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterhez vagy Andy Vajna kormánybiztoshoz is kerülhetnek. Mindkét kormányközeli oligarcha folyamatos médiapiaci terjeszkedésben van, Vajnának például már jóval több mint 30 városban fogható a Rádió 1 hálózata, de több szálon köthető a Rádió Q-ból lett Retro Rádióhoz is a kormánybiztos, sőt barátja, a Rádió 1 volt társügyvezetője, Bakai Mátyás pályázik Simicska Lajos egykori Class FM-jének országos vételkörzetű kereskedelmi rádiós frekvenciájára is, de az ügy épp bíróságon van, mivel a másik pályázó, az Advenio Zrt. megtámadta az eljárást törvénytelenségekre hivatkozva.

A ma éjfélkor elnémuló Lánchíd Rádiónak országosan 65 ezer fős hallgatótábora volt. Budapesten október végén járna le a médiaszolgáltatási engedélye, ami már nem hosszabbítható meg, ez ugyanis 5 éve egyszer már megtörtént a médiaszolgáltató kérelmére, több pályázat nélküli hosszabbítást pedig a médiatörvény nem enged.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik