Brückner: Intenzív a média kormányzati bedarálása

A közelmúltban Pulitzer-emlékdíjjal is kitüntetett oknyomozó újságíró, aki nemrégiben otthagyta a Schmidt Mária által felvásárolt Figyelőt, ahol több mint tíz éven át dolgozott főmunkatársként, a Médiapiac című lapban most megjelent interjúban azt mondta, hogy ha optimistán tekint maga elé, még létezik sajtószabadság. Hiszen “a legolvasottabb portál, az Index még lehet kormánykritikus” (mint megírtuk, Brückner a karrierjét is épp ott folytatja áprilistól), illetve szerinte a legnézettebb kereskedelmi televízió, az RTL Klub is bírálhat, és van is tere ezeknek a hangoknak. Ugyanakkor szerinte a kormány igyekszik maga alá gyűrni minél több orgánumot, illetve keresztbe fekszik bizonyos ügyekben. Ilyen lépésnek tartja az RTL által tervezett digitális médiapiaci felvásárlás akadályozását is. Hozzátette viszont, hogy a kormányzati nyomulás nem mindig hoz eredményt, az újonnan létrehozott termékek, az M1, a Magyar Idők vagy a 888.hu, nem számítanak túl nézettnek illetve olvasottnak. A magyar társadalom tájékozottságát az viszont már érdemben befolyásolja, ahogyan bedarálták a regionális lapokat, az Origót és a TV2-t.

Ezekről azt mondta, egy rakás jobboldali gondolkodású ember kiszolgálható ezekkel az új orgánumokkal, de az már filozofikus kérdés, hogy egy szavazónak milyen médiatermékre van szüksége: ahonnan tájékozódhat, ahol megerősítik a véleményében, vagy ami felbőszíti, és így erősíti az álláspontját. Arra a kérdésre, hogy fideszesek szerint mostanra alakult ki egyensúly a korábbi „liberális médiafölénnyel szemben”, azt válaszolta, nem jobboldali médiavállalkozók látnak fantáziát egy-egy piaci résben, hanem állami cégek hirdetéseinek átcsoportosításával és dömpingszerű elhelyezésével építenek fel olvasói vagy nézői igényekkel szinte alig találkozó orgánumokat.Ez szerinte nem a sajtószabadság irányába hat, ráadásul az adófizetőknek kell megfizetnie ezt a nyomulást. Ugyanakkor azt is mondta: valóban intenzív a média kormányzati bedarálása, de azért meg lehet találni a sajtószabadság szigeteit. Viszont hiába tár fel a sajtó történeteket, a sajtó mégsem tölti be nyugati típusú szerepét, mivel az ügyészség nem dolgozik támogatólag.

Legyen szó belvárosi ingatlanmutyiról, MNB-s alapítványokról, kemény történetek kerültek elő. Csak épp vizsgálatok nem követték őket, az ügyészség tétlen. Cinikusan azt mondhatnám, hogy az érintett politikusoknak nincs lehetőségük nyilvános vizsgálat során tisztázni magukat.

Brückner ezek után arról beszélt, hogy a rendszerváltáskor magasan lévő újságírói reputáció borzasztóan csökkent, rengeteg a nívótlan kiszolgáló termék. Még a színvonalas újságírók is gondban vannak ezzel a következmény nélküli helyzettel, vagyis hogy mit érdemes kezdeni a mérhetetlen közpénz-sűrűsödéssel, a hírrel, hogy még ötven tendert nyer Simicska Lajos vagy Mészáros Lőrinc.

Elviseljük? Gúnyolódjunk? Karikírozzuk? Vagy tegyünk úgy, mintha egy nyugati országban élnénk, és ahhoz hasonló morális következmények alapján ítéljünk meg egy-egy ilyen helyzetet? Mi a Figyelőben azt gondoltuk, ez utóbbit kell tenni. Hiszek az objektív igazságban és értékekben. Mostanában azonban mintha valóban eluralkodna olykor már egy valóságon és igazságon túli világ, ahol egy légből kapott hír simán megjelenhet a Facebookon. Mégis úgy vélem, hogy a minőségi sajtó dolga továbbra is az, hogy utánajárjon az ügyeknek. És sok ilyen jó műhely van.

A Figyelő függetlenül működhetett sokáig

A Figyelő kapcsán azt mondta, a maga 7-8 ezres példányszámával közel sem volt megkerülhetetlen a lap, ezzel együtt nemcsak a politikától, hanem különböző nagy üzleti csoportoktól is függetlenül működött egy ideig, márpedig a médiában sok tulajdonos az egyéb gazdasági érdekei miatt kénytelen viszonyulni bizonyos helyzetekhez. A Figyelő ebből a szempontból is független tudott maradni.

Aztán megjöttek a Fideszhez kötődő figurák

Ezért is bízott a decemberi tulajdonosváltáskor abban, hogy ezt az új tulajdonos is nagyra értékeli. Ezért amíg együtt volt az eredeti csapat, lelkesen folytatták a munkát egészen odáig, amíg januárban megnevezték a háromtagú szerkesztőbizottságot Lánczi Tamással, L. Simon Lászlóval és Tallai Gáborral, azaz aktív, egyértelműen a Fideszhez köthető emberekkel. Brückner ezek után érezte úgy, hogy oda a függetlenségük. A háromfős szerkesztőbizottság létrehozása annak mondott ellent, hogy egy erős, regionálisan is jelentős, komoly példányszámú, jó minőségű újságot szeretnének csinálni, mivel a tagok annyira elkötelezettek politikailag, hogy ez stigma, még akkor is, ha ez nem úgy működik, hogy onnantól kezdve mindenkinek Orbán Viktort kell szeretnie. Ez inkább úgy történt, hogy bár politikai kérés, utasítás nem hangzott el, de a szakmai kritikák épp a politikailag kényes anyagokat érték. Brückner szerint ezért került sor sok távozásra a lapnál.

Arra a felvetésre, hogy Schmidt Mária új tulajdonosként azt nyilatkozta, a lap annyira rossz anyagi helyzetben volt, hogy vásárlás nélkül tönkrement volna, Brückner úgy reagált, egyrészt a korábbi tulajdonosok között vita zajlott, másrészt egy éve felszámolási eljárás volt folyamatban egy ki nem fizetett számla miatt, de ebből a szerkesztőségben az égvilágon semmi nem érződött. Ez alatt rengetegen próbálták megvenni a lapot, ami nem volt mentes a politikától.

A Magyar Időktől és a Magyar Hírlaptól érkeztek újak a Figyelőhöz

Bár tudtuk, hogy Schmidt Mária jóban van a miniszterelnökkel, mégis sokáig bíztunk abban, hogy független műhelyként, a korábbi értékeinket követve dolgozhatunk. A szerkesztőbizottság kinevezése azonban határpont volt, én tizenöt perccel a bejelentés után beadtam a felmondásomat. Azóta öt munkatársam jött el, új kollégák pedig a Magyar Hírlaptól és a Magyar Időktől érkeztek. Megjegyzem, korábban nekem is rosszul esett, hogy amikor az agrárminiszter került a címlapra, azt kaptuk a sajtóból, hogy a Figyelő újságírói is elkezdték az igazodást. Pedig én aztán egy fél vesszővel sem szerettem volna igazodni senkihez.

Hiába próbálták kiszedni belőle a forrásait

Egy kérdés kapcsán előjött az is, hogy az MKB Bank államosításáról és eladásáról szóló cikksorozata miatt a Magyar Nemzeti Bank feljelentése nyomán büntetőeljárást indítottak Brückner ellen, a rendőrség pedig megpróbálta megismerni a forrásait. Erre ő azt mondta, jól vizsgázott a sajtó- és a büntetőeljárásról szóló törvény, hiszen lehetőséget adott, hogy ne nevezze meg a forrását.
A nyomozati bíró sem kötelezte erre, mert úgy ítélte meg, más eszközei is lehettek volna a titoksértés ügyében folytatott nyomozásnak. Ráadásul közérdekű adatról volt szó, közléséből nem származott előnye, és kárt sem okozott vele. Persze minden ott kezdődik, hogy bűncselekménynek minősíthető-e a közérdeket szolgáló információ közlése.

Számomra egyértelmű volt, hogy nem nevezem meg a forrásomat, igaz, nem is emlékeztem rá. De ha tudtam volna, akkor sem árultam volna el. Addig lehetek újságíró, amíg állom a szavam: ha megígérem valakinek, hogy nem mondom el, hogy beszéltünk, ahhoz tartanom kell magam.

Brückner egyébként úgy látja, hogy a magyar média igencsak visszafogott például a horvát vagy az angol sajtóhoz képest. A magyar bulvár eddig együttműködő volt, de ez mostanra megváltozott, riasztóan gyenge minőségű, lejárató anyagok kerülnek elő.

Brückner az interjú folytatásában egyébként tényfeltárási, információszerzési módszereibe engedett betekintést.