Kultúra
Két évvel ezelőtt volt egyszer egy Lengemesék. Most meg már itt a Lengemesék - II. Nádtengeri nyár című mesekönyv Berg Judittól. Mixeltünk ma belőlük egy Matinéra valót. Legyen mindenkinek gyereknapja.
„Itt vagyok, ragyogok!" címmel nyílt meg a 7. Gyerek ARC Kiállítás Budapesten, a Millenárison. Az idén arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogyan gondolkodnak a 6-14 éves gyerekek egészségről, boldogságról.
A török Nuri Bilge Ceylan Téli álom című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon. A zsűri Nagydíjával pedig Alice Rohrwacher olasz rendező Le meraviglie című filmjét tüntették ki.
Mundruczó Kornél nyertes filmje - saját bevallása szerint is - nagyon eltér a korábbi alkotásaitól, igazi irányváltás ez a pályáján.
2014. 05. 24. 20:01
Arcon puszilta a cannes-i fesztivál igazgatóját a vörös szőnyegen, Leila Hatami. Hazájában kitört a botrány.
Népművész mesterek a Vásárhelyi Estékben.
2014. 05. 24. 14:35
Ingyenes program tavasztól őszig, minden vasárnap 10-19 óra között.
Levélben kért tájékoztatást Orbán Viktortól és Balog Zoltántól a színművészeti rektora.
Életműdíjjal ismerték el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát a 67. cannes-i filmfesztiválon.
Az értékes hangszert 16 éve lopták el és most épségben találták meg, amikor épp túl akartak rajta adni.
2014. 05. 23. 21:35
Fődíjat nyert a 67. cannes-i filmfesztivál Un certan regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű kategóriájában Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmje.
2014. 05. 23. 20:14
A világhírű gitárvirtuóz a 2015-re kitűzött jótékonysági koncerttel bátorítást és motivációt szeretne adni a fekete és latin-amerikai fiataloknak.
Az énekest vírusfertőzéssel kezelték Tokióban, de már elhagyta a kórházat, és hamarosan újra koncertezhet.
Utcai lakoma és sörkóstoló lesz június elején a Duna-parton.
2014. 05. 23. 11:16
Biciklis emlékmenettel készül a hősök napjára a Történelmi Vitézi Rend és a Trianon Társaság Hódmezővásárhelyen.
2014. 05. 23. 11:01
Beszáll a magyar vendéglátásba a francia világsztár, akinek több étterme is van már.
Heves felháborodást váltott ki az operavilág neves csillagainak részéről, hogy Tara Erraught ír mezzoszoprán énekesnőt testalkata miatt kritizálták és nem a hangja miatt.
Fel kell venni a harcot a „buzilobbi" ellen, mondta miniszterelnöki megbízott a Keresztény Színházi Fesztivál háttérbeszélgetésén.
A világhírű színészt Napóleon szerepében láthatja majd a közönség Kodály Zoltán Háry János című daljátékában augusztus elején.
2014. 05. 22. 12:13
Mindkét előadó albuma jelölt az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele kategóriában a Fonogram - Magyar Zenei Díjra.
2014. 05. 22. 10:45
Az orosz újságírók kifütyülték, a többiek viszont megtapsolták a csecsen konfliktusról készült drámát, amit szerdán mutattak be a 67. cannes-i filmfesztiválon.
2014. 05. 21. 17:24
Ezúttal olyan könyvről írunk, ami nem mai csirke, de újra és újra érdemes elővenni.
Osvát Katalin olvasószerkesztője is volt a magazinnak. Kaján Tibor grafikus felesége május 20-án hunyt el.
- 20:59 Gyászzene szól a TV2 helyett közel 10 ezer háztartásban
- 20:57 Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen
- 20:18 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.26.
- 20:03 2017 óta már négyszer nyilvánították halottnak, de még mindig él
- 19:53 Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés
- 19:46 Előrehozott választás lesz Dániában
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 18:57 Szalay-Bobrovniczky: Megdupláztuk az ország keleti felébe telepített helikopteres képességet
- 18:54 Mindenki elolvad Punchtól, kivéve Sebestyén Balázst: „Nekem ez nem cuki”
- 18:41 Navracsics Tibor elárulta: a választásokig már nem tárgyalnak Brüsszellel a befagyasztott uniós pénzekről
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 18:02 Két nap alatt két családon belüli erőszak miatt intézkedtek a rendőrök Pápán
- 17:50 Élesedik a konfliktus: a Mol felszólította a horvátokat, hogy engedjék át az orosz olajat
- 14:28 Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
- 15:07 Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 18:11 „Jelezték felém, hogy nem olyan jó, amit csinálok” – Lovász László elmondta, hogy érezte magát Bochkor Gábor műsorvezetőtársaként
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 14:56 „Lesz egy hely, ahol szörnyű szégyen lesz Rogán Antalnak lenni” – bemutatták a Leborotvált országot
- 14:58 Lovas Rozi: A Fidesz azt mondja, vagy minket választasz, vagy meggyilkolják a szeretteidet. Ez nonszensz
