Kultúra

Négyszázezer embert várnak a Szigetre

Aki eddig nem vett hetijegyet, annak már nem lesz könnyű dolga.

Akár 400 ezer látogatót is vonzhat a hétfőtől vasárnapig tartó 22. Sziget fesztivál, amelynek nagyszínpadán hosszú évek után először négy magyar zenekar is fellép: az idei Sziget-himnuszt előadó Ivan & The Parazol, a Nagy-Szín-Pad-nyertes Mary PopKids, a Punnany Massif és a fennállásának 25. születésnapját ünneplő Tankcsapda.

A Pop-Rock nagyszínpadon zenél többek között a Queens of the Stone Age, az Outkast, a Madness, a Manic Street Preachers, a Placebo, a Korn, a Prodigy, az elektronikus vonalat mások mellett Deadmau5, Skrillex, Macklemore & Ryan Lewis és az augusztus 17-i záró partin fellépő Calvin Harris képviseli.

 

Az idén a szokásosnál egy héttel később megrendezett Sziget iránti érdeklődést mutatja, hogy augusztus 4-től már csak napijegyet lehet váltani, ugyanis a fesztivál történetében először már a kapunyitás előtt elfogytak a bérletek. A szervezők azonban gondoltak a későn eszmélőkre és azokra, akik valamilyen oknál fogva nem juthattak elővételes jegyhez: számukra az utolsó 1000 bérletet félretették, ezeket csak a kapuban, az érkezéskor lehet majd megvásárolni.

A fesztiválozókat idén is számtalan helyszín várja a Szigeten, köztük az Európa Színpad, a Világfalu, a Blues-Ír Színpad, a Múzeumi Negyed, a Fidelio Kultúrzóna – Összművészeti Színpad, a WAMP Design Piac, a Romkocsma Negyed és a Civil Sziget.

A magyar zene központi helyszíne a megnövelt méretű és nézőterű Petőfi Rádió-VOLT Fesztivál színpad lesz, ahol naponta 14 órától követik egymást a fellépők, egy hét alatt több mint ötvenen. Az egész fesztiválon egyébként több mint kétszáz magyar előadó lép a közönség elé.

A Sziget második legnagyobb színpada, az A38 sátor idén is a külföldi fellépőké: megfordul itt például Miles Kane, a Bonobo, a Klaxons, a Crystal Fighters és a La Roux. Idén azonban itt is lesz egy magyar zenekar, az Irie Maffia, amely így akár tízezer néző előtt is játszhat. A London Grammar helyett a Clean Bandit lép fel a sátorban.

 

Az idei Sziget kapcsolódik a woodstocki fesztivál 45., a Rubik-kocka 40. és a rendszerváltás 25. évfordulójához. Lesz egy óriási Rubik-kocka installáció hat konténerből, egy száz méteres fal az egykori berlini építményt felidézve, valamint Tábortűz színpad az 1969-es amerikai fesztiválra emlékezve.

A Művészetek Palotája is különleges eseménnyel készül: a cirkusz sátor (Cirque du Sziget) előtt felállított installáción bárki kipróbálhatja, milyen artistaként több méter magasan a levegőben lógni, erről fotó is készülhet. Az installáció apropóját az adja, hogy a Recirquel Újcirkusz Társulat a harmadik bemutatójára készül ősszel a Müpában.

A UStream élő internetes közvetítésének köszönhetően idén azok is élvezhetik a Sziget számos zenei programját, akik nem jutnak ki a Hajógyári-szigetre: többek között az Imagine Dragons, a Placebo, Lilly Allen, a Tankcsapda, a Madness és a Péterfy Bori & Love Band koncertje is élőben követhető lesz.

Az ORFK Kommunikációs Szolgálatának közlése szerint a fesztiválon állandó lesz a rendőri jelenlét, a civil ruhás járőrökön kívül angol és francia rendőrök is szolgálatot teljesítenek.

A MÁV a fesztivál végén mentesítő vonatot indít Budapestről Bécsbe, ezzel segítve a külföldiek hazautazását. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) CityPASS karszalagot árusít és egy felmatricázott Ikarus 260-as busszal a helyszínre is kitelepülnek, amely ügyfélközpontként működik majd. Emellett a BKK sűrűbben és több kocsival, éjjelente is közlekedteti az 5-ös (szentendrei) HÉV-et, a 901-es és 918-as éjszakai vonalon csuklós buszok járnak majd, a 6-os villamos sűrűbben közlekedik, a Petőfi tér, valamint a Jászai tér és az Óbudai-sziget között rendkívüli hajójárat indul.

Szombattól jövő szerdáig a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es terminálja és az óbudai Auchan áruház parkolója között megállás nélkül közlekednek a transzfer autóbuszok, amelyekkel csak Óbuda felé lehet utazni. Augusztus 18-án ugyanezek a járatok a ferihegyi repülőtér felé közlekednek.

A Sziget ideje alatt lezárják a Jégtörő utcát a Mozaik utca és az Auchan áruház behajtója között, valamint lezárásra kell számítani a Mozaik utcában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik