Kultúra

Geszti bevallotta: ő kakukktojás

Nem érzi visszásnak, hogy úgy bírálja a rendszert, hogy közben az állam pénzeli.

Ha valaki közpénzes feladatot lát el, attól még kritizálhat egy politikai erőt – legalábbis ezt mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol reklámszakemberként szerepelt. Azért kényszerült magyarázkodásra, mert több lap bírálta, amiért a Magyar Nemzeti Filmalaptól marketingesként hatmilliót kap, miközben bírálja a kormányt. Ő viszont azt nevezte bajnak, hogy mindenki háborús logika szerint gondolkodik, és az veri ki a biztosítékot, ha valaki úgy kap munkát, hogy nem pártkatona, hanem szakember.

Andy Vajna kérte fel, hogy népszerűsítse a Nemzeti Filmalap által legyártott filmeket, de ez – szerinte – nem az állam pénze, hanem az embereké. A megbízást megtisztelőnek tartja, mert érdekli a filmipar. Azt sem érzi visszásnak, hogy az ő filmje is kapott támogatást a filmalaptól. A reklámszakember szerencsés helyzetnek nevezte, hogy Andy Vajna a kormánybiztos, mert ő szakmai alapon cselekszik.

Magyarországon egy olyan jól felépített rendszer működik, amelyben nincs olyan reklámügynökség, amelyik el tud indulni egy közbeszerzési pályázaton, mert le van osztva minden. Ő egy kakukktojás. Kiderült, hogy rés van a pajzson, szakemberként az is kaphat munkát, aki kritizál. Geszti Péter szerint a jobboldal nem viseli el azokat, akik függetlenül gondolkodnak, élnek, mert az a mentalitás, hogy ülj kutya a gazdád mellé.

Geszti az ATV-ben bosszantónak nevezte, hogy az általa mértékadónak tartott sajtóorgánumok nem kérdezték meg a véleményét. Később az interjúban elismerte, hogy a Hír TV kereste. Ugyanúgy hiába, mint az M1 híradója. 

Korábban a Bors írta meg, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap marketingeseként évi hatmillió forintot kap. A bulvárlapnak a filmalap sajtóosztálya azt írta: a támogatott filmek reklámozása a feladata a médiagurunak. Ezek között pedig Geszti Péter saját alkotása is ott van. Producerként is kapott támogatást az alaptól a “Folyékony arany” című produkcióra, július 10-én pedig újabb 800 ezret ítélt meg neki a kulturális alap a Pál utcai fiúk című musical dalszövegeinek megírására.

Az előadó, dalszövegíró, reklámszakember korábban a HVG-nek azt mondta: „olyan hangulat uralkodik az országban, hogy jobb, ha befogod a szádat. Különben előbb-utóbb nem lesz állásod, egyszer csak rád ugrik valamilyen hivatal. Visszatért az a korszak, amikor mindenhatóság lett minden hatóság.”  és neki is hetente eszébe jut a kivándorlás. A Népszabadság erre azt írta, hogy Geszti csak a bevételei kapcsán fogta be a száját. A Magyar Narancs „Geszti Péter hajlékony gerince” címmel írta meg az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik