Kultúra
Trailerek könyvekhez: kisfilmekkel csinálnak kedvet a könyvmolykodáshoz.
A felesége révén magyar állampolgársággal is rendelkező színházi rendezőt nem élete legfontosabb helyszínén, az általa alapított legendás Tagankában, hanem Vahtangov Színházban ravatalozták fel.
Élete 59. évében váratlanul hunyt el a szolnoki Szigligeti Színház örökös tagja.
2014. 10. 08. 12:15
Az operaénekes hosszú betegség után hunyt el október 2-án Szegeden – közölte a delmagyar.hu. Kenesey 66 éves volt.
2014. 10. 08. 09:17
A kedvezményes jegyek mellett tematikus filmklubokkal és háttérbeszélgetésekkel is várja csütörtöktől vasárnapig a közönséget a Cinema City Filmünnep.
A világhírű amerikai író eddig ismeretlen kamaszkori műveire bukkantak New Yorkban.
Olaszországban bemutatták a The Eternal City (Örök város) című 1923-as filmet, amelyben a nem sokkal korábban hatalomra jutott Benito Mussolini is jelentős szerepet kapott.
Egy spanyol nyelvű interjúban arról beszélt a Smiths egykori frontembere, hogy négyszer kapartak ki rákos szövetmintákat a testéből, de őt ez nem sokat foglalkoztatja.
A 89 éves bluesgitáros a múlt héten lett rosszul a színpadon egy chicagói fellépés során, most a következő nyolc koncertjét lemondta.
A Dior cégtől három éve rasszista kijelentései miatt elbocsátott brit divattervező a Maison Martin Margiela párizsi divatház kreatív igazgatójaként tér vissza.
A tájékoztatás szerint a tenor menedzsmentje megbetegedésre hivatkozva mondta le a koncertet, amely a művész első egészestés műsora lett volna Magyarországon.
Gróf Balázs nagyon aktuális képregényével fordulunk az önkormányzati választások utolsó hetére.
2014. 10. 06. 09:04
Törőcsik Mari és Udvaros Dorottya is meghatározó élményeket köszönhet a Magyarországhoz ezer szálon kötődő Jurij Ljubimovnak. A művész Viszockijjal is dolgozott.
Október 13-án és 14-én is a slágerlistás kubai énekeseké és táncosoké lesz a főszerep a fővárosban.
Jurij Ljubimov a híres moszkvai Taganka színház alapítója volt.
Azután, hogy helyiek kövekkel dobálták meg őket, mert egyik gépkocsijuk rendszámtáblája szerintük a falklandi háborúra utalt.
Rasszistának minősítették az azzal ellentétes szándékú képet a választásra készülő brit városban, és eltüntették a falról, igaz nem tudták, hogy az a híresség alkotása.
A közeljövőben olyan tárgyakat szerez vissza a kormány, amelyek birtokában büszkén járhatunk Európában.
2014. 10. 03. 12:42
Férfi szerző, rövid cím a bestseller receptje egy német kutatás szerint.
A díszletek csütörtökön indulnak Szentpétervárra, a csapat egy része hétfőn utazik, kedden pedig már próbálnak.
2014. 10. 02. 14:46
- 15:46 Magyarnak vagy Orbánnak kedvez a magas részvétel? – Hann Endre, Mikecz Dániel és Mráz Ágoston Sámuel válaszol
- 15:44 Nem kapták meg a januári fizetésüket egy négycsillagos hotel dolgozói
- 15:41 Több száz magyar kormányzati jelszó került ki az internetre
- 15:39 George Clooney: Az egy háborús bűnös, aki azt mondja, hogy el fog törölni egy civilizációt a föld színéről
- 15:31 100 évig tartó kutatással derítenék ki a finnek boldogságának titkát
- 15:21 A francia külügyminiszter szerint a magyar kormány elárulta az uniót
- 15:12 Pető Péter: Búcsú egy Orbán-korszaktól
- 15:12 ByeAlex a vasárnapi választásokról: Zárjunk le egy korszakot, szerelmeim!
- 15:10 „A Pancho Arénában még sosem jártam” – Hankó Balázs egy osztrák lapnak beszélt Felcsútról, sajtószabadságról és a magyar kultúrpolitikáról
- 15:06 A sároraljaújhelyi polgármester felszólította Wáberer Györgyöt, mondjon le a tisztségeiről
- 14:56 Szilágyi Szilvi Puzsérék Rendszerbontó Nagykoncertjéről: Egy kicsit az én hibám, hogy a férjem nem lesz ott
- 14:53 A Liverpool védője arról, hogy a PSG rápihen a BL-visszavágóra: Bárcsak a Premier League-ben is lehetne ilyet csinálni
- 14:47 Fontos kérdésben kell döntenie a Gmail-felhasználóknak
- 14:42 A Nagy Ő egykori győztese felidézte, miről szólt utolsó beszélgetésük Lovas Annabellával, akinek nemrég derült fény a halálára
- 14:19 Görögország jövőre betiltja a közösségi média használatát a 15 éven alattiaknak
- 11:15 Wáberer György: Azok a fideszes vezetők tekinthetők árulónak, akik 180 fokos fordulatot vettek politikájukban
- 10:24 Változott a terv, JD Vance sietve elhagyta Budapestet
- 07:59 Gáspár Evelin: Csalódtam a tiszásokban
- 10:31 Gulyás a választás előtti utolsó Kormányinfón: A kétharmad megszerzése a csodák világába tartozik
- 06:44 T. Danny: Havonta 12-15 millió forintot költöttem el, javarészt drogokra
- 09:56 Itt a hivatalos bejelentés: jól bevásároltunk amerikai olajból és fegyverekből
- 05:15 Beugratós történelmi kvíz: tudod, melyik esemény történt előbb?
- 10:50 NVI: vasárnap este 8-tól jönnek az eredmények, szoros verseny esetén egy hetet várni kell a végeredményre
- 08:32 Marihuánát szívatott unokahúgával, aki ettől rosszul lett, erre amfetamint adott neki, végül szexuálisan bántalmazta
- 05:30 Heti Hetes-kvíz: mennyire emlékszel a legendás magyar talk show-ra?
