Kultúra
Idén ilyen volt, de valószínűleg ilyen lesz jövőre is!
2014. 12. 23. 15:40
Daniel Barenboim félbehagyta a koncertet és kiosztotta a fényképező nézőt.
Soha ne áruld el, ki vagy; soha ne mondd el senkinek, mit akarsz. Magyar sci-fi díjnyertes szerzőtől, ez a mai Matiné.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Lantos Ferenc Kossuth-díjas festőművész, grafikus és művészetpedagógus, Pécs díszpolgára, akinek életművét állandó kiállítás mutatja be a pécsi Vasváry-házban.
Elhunyt Magasházy István színművész, az Operettszínház társulatának tagja.
Volt-e politikai áthallása az x-faktoros fellépésnek? Milyen a viszonya Szörényi Leventével? Miért tartja magát radikális lázadónak? Hogyan éli "nyugger" éveit? Ezekről is nyilatkozott Bródy János.
2014. 12. 18. 17:13
A kultúra (culture) a 2014. év szava a Merriam-Webster amerikai angol szótár szerint.
A napokban mutatták be a Pesti Színházban Goldoni Két úr szolgáját. Lukács Sándorral beszélgettünk.
Rekordáron kelt el Berény Róbert mintegy kilenc évtized után, kalandos körülmények között hazakerült, Alvó nő fekete vázával című főműve.
A szerb-bosnyák rendező hazafias filmiskolát nyitott meg Moszkvában.
Ingyen lehet letölteni a legújabb történeteket, egy kis csavarral.
2014. 12. 12. 21:14
Az 1927-ben készült „Üres zoknik” a sarkkörhöz közel, egy norvégiai raktárból került elő.
- 09:37 Nincs okoskészüléke, mégis digitális tranzakciókkal lopták meg a nyugdíjas mérnököt
- 09:35 Frakkot, Gombóc Artúrt és Mézgáékat is életre keltette a mesterséges intelligencia
- 09:30 Mint aki belépett a Kardashian-klánba: alig ismerni rá az új stílusban mutatkozó Demi Moore-ra
- 09:07 „Itt mindenki elpusztul, az biztos” – hatalmas illegális gumitelepről forgatott Magyar Péter Nagykölkeden
- 08:37 Nincs mit szépíteni: Emily Ratajkowski lefotózta a meztelen fenekét és kiposztolta 30 millió követőjének
- 08:28 Pataky Attila az anyósát féltette „a migránslepte” Malmőben: Azt akarod, hogy megerőszakoljanak? 10-20 fekete elszórakozik veled
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
- 08:10 A szentté avatott II. János Pál pápa újabb ereklyéje került Székesfehérvárra
- 07:28 Akár 18 fok is lehet március első napján
- 07:23 Újra a lejtőn: megint letartóztatták Shia LaBeouföt
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 07:04 Még mindig nem telt meg élettel az iszkaszentgyörgyi kastély, amit egy Curtis-klipforgatás miatt vettek el a finn bérlőtől
- 06:20 Egy éve ilyenkor: bilincsben vitték el a katolikus iskola tanárát
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 05:30 Emlékszel még az ízükre? A nagy retró édesség-kvíz
- 06:12 Meghalt Ali Hamenei, Irán legfőbb vezetője; a válság miatt több mint 4000 magyar rekedt a Közel-Keleten
- 07:05 Az elérés nem minden – Orbán csúcsra járatott digitális szabadságharcának egyelőre nem sikerült legyűrnie Magyar Pétert
- 21:06 Forsthoffer: A Fidesz Gődény Györgyöt vetné be, hogy szavazatokat szipkázzon el a Tiszától
- 04:40 Holtan találtak a leghíresebb gyerekrablás áldozatára
- 21:07 Wolf Kati: Engem soha nem láthattak párttribünön tapsikolni, nem kívánok ilyen csapatba tartozni
- 04:10 Ezért nem volt régen válogatós, finnyás gyerek
- 20:43 Ötös lottó: ezek voltak az eheti nyerőszámok
- 05:45 Kvíz: mennyire figyeled, hogy mit néz a gyereked?
- 08:13 Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek
