Kultúra

Elhunyt Lantos Ferenc, Kossuth-díjas festőművész

Nyolcvanöt éves korában elhunyt Lantos Ferenc Kossuth-díjas festőművész, grafikus és művészetpedagógus, Pécs díszpolgára, akinek életművét állandó kiállítás mutatja be a pécsi Vasváry-házban - adta hírül a bama.hu hírportál.

A festőművészt hosszan tartó, súlyos betegség után szombat reggel érte a halál balatonberényi otthonában.

Lantos Ferenc 1929-ben született Pécsen. 1964-ben kapott festő-tanári diplomát a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, de akkor már jelentős szakmai múlt állt mögötte. Művészi alkotómunkájára meghatározó hatással volt mestere, Martyn Ferenc, akinek tanítványaként már egész fiatalon megismerkedett a természeti látvány absztrahálásával.

Lantos műveinek gyökere és mindvégig mozgatóereje – ahogy azt Keserü Katalin megfogalmazta annak idején a művész 80. születésnapjára írt méltatásában – az autonómia és a tiszta művészet ideálja, a képeknek nem a valóság illúzióját keltő, hanem önálló realitásként való léte.

Életútja során Lantos Ferenc legalább ötven egyéni és százötven csoportos kiállításon mutatta be olaj- és akrilfestményeit, valamint grafikáit, és a nagyközönség rengeteg helyszínen megcsodálhatta köztéri alkotásait, elsősorban tűzzománcfalait.
Több díjjal is elismerték művészetét, többek között megkapta Pécs-Baranya Művészeti Díját (1965), Pécs Város Művészeti Díját (1978) és 1993-ban a Munkácsy Mihály-díjat. 2000-ben lett a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2007-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló Művésze-díjat.

2010. március 15-én vehette át a Kossuth-díjat képzőművészeti és pedagógiai munkásságáért, életműve elismeréseként. A művész akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, örül annak, hogy nem idő előtt kapta meg a Kossuth-díjat, hanem 81 évesen, amikor alkotói és művészetpedagógusi életműve jelentős része már a háta mögött volt.

A művésznek több mint fél évszázados művészetpedagógusi múlt volt a háta mögött. Főiskolákon és a pécsi egyetem művészeti karán is oktatott, képzőművészeti táborokat és szakköröket vezetett, iskolateremtőként pedig feleségével, Apagyi Mária zongoraművésszel és zenepedagógussal közösen hozták létre a Pécsi Művészeti Szabadiskolát. Együtt komplex képzőművészeti és zenei nevelési módszertant dolgoztak ki.

“Büszke vagyok arra, hogy ahány tanítványom van, mind a saját útján megy tovább. Sikerült olyan szakmai alapot adni nekik, hogy ki tudták bontani önmagukat és képviselni tudják azt, amit magam is vallok: emberként és szakemberként is hitelesek – mondta a művész annak idején az MTI-nek.

Az idős festő feleségével együtt évek óta Balatonberényben alkotott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik