Kultúra
Társadalmi feszültség vagy szimpla egérbűnözés? Egy gumimókus utánajárt. Gyereknapi Matiné.
Deák Krisztina Aglaja című filmjével nyerte a legjobb rendező díját a Porto Alegre-ben megrendezett nemzetközi filmfesztiválon.
A kétnapos fesztiválon, amelyet szombaton dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitott meg, a gyerekek kedvükre választhatnak az elmélyülős, kézműveskedős, alkotós, lazítós, vagy a pörgős, nyüzsgős és zenés-hangos játékok közül.
Színes, szórakoztató programok várják gyereknapon a családokat a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban, ahová vasárnap a gyermekek fél áron léphetnek be - közölte Szabó Petra projektmenedzser szombaton az MTI-vel.
Kartondobozokból építik a múzeum munkatársai az Örkény István emlékkiállítás dobozlabirintusát.
Úgy látszik a finn pilóta is odáig van a francia duó zenéjéért.
A Magyar Színházi Társaság, a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is tiltakozik a miniszterelnöki megbízott kijelentései ellen.
A világhírű film egy hazai monomusical változata május 27-én, hétfőn, fél nyolctól, Klein Judit előadásában.
Magyar, sőt szegedi vonatkozású anyagokat is kínál a május 29-én, szerdán, a Somogyi-könyvtárban nyíló, koncerttel egybekötött tárlat.
Az RTL Klub Híradójának Kerényi Imre buzizása kapcsán nyilatkozott a Nemzeti Színház leendő igazgatója.
A Nick Cave and the Bad Seeds, a Franz Ferdinand, valamint a !!! is fellép az idei Sziget fesztiválon - jelentették be csütörtökön a szervezők.
Május 30-án, jövő hét csütörtökön bepillantást nyerhetünk a modernitás és a tudományos kísérletezés világába a szegedi Agórában, egy konferencián, délután kettőtől.
A 2011-es Yonderboi album legdalszerűbb szerzeménye kapott új videót.
Vajon sikerül-e a savanyú képű, kisfiús modorú, szerény altesti adottságokkal rendelkező könyvelőből lepedőakrobatát faragni? Egy vígjátékban mindenképpen.
- 23:14 Csúnya vereséggel zárult az Újpest utolsó hazai bajnokija
- 22:03 Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- 21:23 Megérkezett a geomágneses vihar
- 21:16 „Úgy tűnik, én jobban szeretem a rögös utat választani” – vigaszágról jutott ki az olimpiára a magyar birkózó
- 20:58 Szó sincs szerencséről, a Real Madrid a visszavágót szinte végig kontrollálva ejtette ki a Bayernt
- 20:43 „Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bejelenteni, hogy elhagyom az országot” – Mbappé hivatalosan elbúcsúzott
- 20:38 Molnár Piroska Vidnyánszky RTL-es riportjáról: Ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez
- 20:25 Akkor tudod, hogy baj van, ha már a bájos szomszéd gyerekek is a véredet akarják
- 20:17 Államfőknek kijáró kíséretet kapott a holokauszttagadó iráni exelnök Budapesten
- 20:13 „Nem tudom, hogy ez most motiváljon vagy demotiváljon” – Valter Attila visszacsúszott összetettben a Girón
- 20:02 Halálközeli élményéről vallott Halász Judit: Fekete alagutat láttam, a végén gyönyörű fény ragyogott
- 19:53 A nap legfontosabb hírei – 2024. május 10.
- 19:19 Megtalálta a lebohócozott edző helyettesét a szövetség
- 19:18 DK: Mégis lesz vita a köztévén
- 21:23 Megérkezett a geomágneses vihar
- 17:06 Honvédezredest gázoltak el oda-vissza az M1-esen
- 15:36 Válaszolt Magyar Péter ultimátumára a közmédia
- 22:03 Novák Katalin Spanyolországban került elő egy andalúziai ezredessel
- 20:38 Molnár Piroska Vidnyánszky RTL-es riportjáról: Ilyen nincs, hogy valakinek nincs joga kérdezni
- 13:46 Félholtra vert, magatehetetlen nőt talált egy túramotoros csapat Vizsolynál
- 19:18 DK: Mégis lesz vita a köztévén
- 10:54 „Még bennem volt a varrat, amikor azt mondta, mégsem akar gyereket” – Pataki Zita volt párja műtét után gondolta meg magát
- 14:53 Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton
- 20:28 Donáth Anna: Megrendült a rendszer, a köztévé vitát szervez