Kultúra

Az új helyszínek (Szombathely, Őriszentpéter és az ausztriai Rudersdorf) új koncepciót is hoznak, de a fesztivál továbbra is a friss művészeti produktumok bemutatására koncentrál – mondta el Hartyándi Jenő fesztiváligazgató, aki szerint bár megtalálhatók lesz a fesztiválon a “klasszikus Mediawave-hangulat”, ezúttal inkább az újdonságokra koncentrálnak. A filmfesztiválra 81 országból 1173 nevezés érkezett, ezek közül 8 [...]
2010. 04. 20. 16:46
Balla Zsófia a nagydíjat A nyár barlangja című kötetéért érdemelte ki. A díjazott kötetről laudációt mondó Ferencz Győző szerint a költőnő legfőbb törekvése, hogy visszaadja a szavak megtépázott méltóságát. Az Artisjus további három irodalmi díjat is kiosztott, mégpedig Krusovszky Dénesnek, Szilágyi Zsófia irodalomtörténésznek, valamint Tóth Krisztinának. Az év komolyzenei díját rendhagyó módon egy három éve [...]
2010. 04. 20. 12:28
A tárlat vasárnap zárna, de a múzeum tárgyal a kölcsönadó Puskin Múzeummal, hogy a remekművek még Budapesten maradhassanak – tájékoztatta az intézmény kedden az MTI-t. A január végén megnyílt tárlaton kiállított ötvenöt mű a francia festészetnek a 19. század közepétől a 20. század elejéig tartó időszakáról ad áttekintést. A kiállításon az impresszionizmus, a 19. század [...]
2010. 04. 20. 10:38
Az elnök még 1789-ben kölcsönzött ki két könyvet, amit még abban az évben, novemberben vissza kellett volna vinnie, de erről valószínűleg elfelejtkezett. A New York-i könyvtár immár 220 éve vár arra, hogy visszakapja a Law of Nations (Nemzetek törvénye) című könyvet. A tartozás miatt kiszabott bírság is szép összeggé dagadt, közel 300000 dollár. A könyvtár, [...]
2010. 04. 19. 17:55
A Messzehangzó Tábor Alapítvány a május 12-ei konferenciára olyan résztvevőket invitált meg, akik hivatásuk során már több ízben bizonyították, hogy elkötelezett gondozói a hátrányos helyzetű tehetségeknek. A kerekasztal beszélgetések a gyermekekről való gondoskodást és a fejlesztésüket világítják meg elméleti és gyakorlati oldalról. A konferencia az elméleti megközelítésen túl, a téma komplex körüljárására törekszik, ezért jól [...]
2010. 04. 19. 15:40
A 69 éves sztártenor a milánói Scalában lépett fel Verdi Simon Boccanegra című operájának címszerepében. A produkció végén a betegségéből felépült világsztárt 14 percig tartó vastapssal köszöntötte a publikum. “Nagyszerű, megindító este volt. Boldog voltam, hogy újra közönség elé léphetek” – mondta a háromórás előadás után a világsztár, akinek kedvét az sem tudta elrontani, hogy [...]
2010. 04. 19. 13:26
Akadt olyan könyváruház, amely a nagy érdeklődésre tekintettel órákkal előbb kinyitott. A regényszéria első két kötete tavaly vezette az eladási statisztikát Japánban. Az óriási érdeklődéssel várt harmadik kötet publikálását a kiadó részéről óriási csend övezte, amelyet csak az utolsó napokban zavart meg néhány rejtélyes, a szerző által a Twitteren elhelyezett írásos üzenet. A folyton az [...]
2010. 04. 19. 12:14
A rocktörténelem egyik legfontosabb zenekara a szombati Record Store Day-re (Lemezboltok napja) időzítette a lemez kiadását, hogy ezzel segítse az eladási nehézségekkel küszködő lemezboltokat támogató kezdeményezést. A Plundered My Soul-ra az eredetileg 1972-ben megjelent Exile on Main Street című dupla album újrakiadási munkálatai során bukkant rá az együttes. A Universal Music Group szerint a dal [...]
2010. 04. 19. 08:05
Plácido Domingo a márciusi operáció után Giuseppe Verdi operájának, a Simon Boccanegrának a címszerepében tért vissza a színpadra és lépett fel pénteken a milanói Scalában. A Boccanegra baritonszólamáról Domingo azt mondta, a szerep karaktere megfelel vokális kapacitásának, nem kell úgy tennie, mintha valódi bariton lenne. Januárban és februárban Giancarlo Del Monaco rendezésében, James Levin vezényletével [...]
2010. 04. 18. 19:19
Az Ecce Homót, a Golgotát és a Krisztus Pilátus előtt című festmény erre az időszakra a ciszterci rendhez tartozó pécsi Nagy Lajos Gimnázium dísztermébe kerül – jelentette be Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke pénteken a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-termében. Mint megjegyezte, a világjáró képeket az ország keleti fele után most a nyugatiban láthatja [...]
2010. 04. 18. 19:19
A New York-i közönség 40 fekete-fehér fotón keresztül Magyarország és Erdély vidékét, letűnt korok mindennapjait ismerheti meg. A két hónapig nyitva tartó Kötődés című kiállítást abból az alkalomból rendezték, hogy Korniss Péter hasonló címmel a Helikon kiadónál megjelent albuma most angolul is megjelent Attachment 1967-2008 címmel a Fresco Fine Art kiadó gondozásában. Az 1937-ben Kolozsváron [...]
2010. 04. 16. 11:08
“Alapvető szempontunk volt, hogy olyan német írókat hívjunk meg, akiknek már van valamilyen kötődése Magyarországhoz” – mondta Nagy Márta, a Goethe Intézet kulturális osztályvezetője az intézmény Petőfi Irodalmi Múzeummal és a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivállal közösen szervezett eseményéről. A legnevesebb vendég az egyik legrangosabb német irodalmi elismerést, a Kleist-díjat tavaly elnyerő Arnold Stadler lesz, aki [...]
2010. 04. 15. 12:52
Az előkerült főfalakból, pillérekből és bejárati részekből arra lehet következtetni, hogy ott a III-IV. században háromhajós bazilika állt. A felfedezés illeszkedik azon korakeresztény emlékek sorába, amelyeknek köszönhetően Pécs a világörökség része lett. A feltárt régészeti emlékeket rejtő telek befektetője irodaházat tervez építeni a területen. A befektető nem zárkózik el attól, hogy a leendő épület műemléki [...]
2010. 04. 14. 13:00
Az ötödik alkalommal kiírt pályázatra ez alkalommal már több mint 200 munka érkezett, mintegy háromszor annyi, mint a megmérettetés első évében. Az első alkalommal 2003-ban meghirdetett pályázattal a kiíró Baumit Kft. célja, hogy hozzájáruljon az épített környezet értékeinek megőrzéséhez és gyarapításához, a megvalósult homlokzati tervek legjobbjainak széles körben történő bemutatásával mintákat, ötleteket adjon, modern trendeket [...]
2010. 04. 13. 13:52
A ma Nápoly közelében fekvő, ókori Pompeji városát Kr. u. 79-ben temette maga alá hamu és láva, a Vezúv kitörése miatt. Akkor 13000-en lakták a várost és csupán egy részük tudott elmenekülni a vulkánkitörés elől, a többiek áldozatul estek a forró, mérgező gázoknak és a hamunak. A sors fintora, hogy éppen ezek az anyagok hatottak [...]
2010. 04. 13. 13:04
A zenekar bejelentése szerint az új fájlokat a szabadon használható FLAC (Free Lossless Audio Codec) veszteségmentes zenei formátumba mentik, és ezzel az értékes koncertfelvételek – az MP3 formátumhoz képest lényegesen jobb – az eredeti “mesterszalag” minőségével azonos minőségben lesznek hallgathatók – adta hírül a The Daily Telegraph online kiadása. Az FLAC akár 24 bites pontossággal [...]
2010. 04. 13. 10:11
Csien-lung (1711-1799), a Mandzsu-dinasztia 4. uralkodója, a kínai történelem egyik leghosszabb ideig uralkodó császára (1735-1796) hadjáratok sorozatát vezetette az ország északkeleti vidékeit fenyegető török népek és a mongolok ellen. Birodalmát növelte az Új Tartomány – ma Hszincsiang – megalapításával, majd délen és keleten is megerősítette a kínai uralmat. Csien-lung uralkodásának idején volt a legnagyobb a [...]
2010. 04. 12. 15:36
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.