Kultúra

A hosszú hétvégén is Vin Dieselék uralták a magyar mozikat

Pláne, miután az új kihívóként érkezett A Kör és a Bye Bye Man is meglehetősen mérsékelten nyitott.

Tegnap derült ki, hogy a múltheti gyűjtésével máris átlépte az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárt a mozikban világszerte taroló Halálos iramban 8, amely egyelőre itthon is folytatja diadalmenetét: a háromnaposra nyúlt hétvégén 45,6 millió forinttal stabilizálta magát a bevételi toplista élén.

A bajnok mögött ugyan helycsere történt, de a másik két dobogós kiléte továbbra sem változott: az év legnézettebb filmje címmel is büszkélkedő Kincsem 28,4 millióval megelőzte a hetek óta előtte pöffeszkedő Bébi urat, amely a 27,3 milliójával ezúttal kénytelen volt beérni a bronzéremmel.

Az első három helyen változatlanul erős produkcióknak hála nem sikerült felkapaszkodniuk a dobogóra a múlt hét premierfilmjeinek: a Dave Eggers sikerregényéből forgatott A Kör 24,4 millió forinttal a negyedik, míg a Bye Bye Man – A rettegés neve (előzetes itt) című horror 15,2 millióval az ötödik helyen landolt.

A mezőny hátsó részében nem történt nagy változás, eltekintve attól, hogy a két premierfilm miatt a Hupikék törpikék: Az elveszett falu és az Alibi.com is búcsúzni kényszerült a TOP 10-től.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (április 27. – május 1.):

1. Halálos iramban 8 – Hétvégi bevétel: 45,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 30.082 néző. Teljes bevétel: 425,8 millió forint. Össznézőszám: 298.918 néző.
2. Kincsem – Hétvégi bevétel: 28,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 20.248 néző. Teljes bevétel: 443,7 millió forint. Össznézőszám: 332.167 néző.
3. Bébi úr – Hétvégi bevétel: 27,3 millió forint. Hétvégi nézőszám: 20.323 néző. Teljes bevétel: 186,4 millió forint. Össznézőszám: 137.951 néző.
4. A Kör – Hétvégi bevétel: 24,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 16.538 néző. Teljes bevétel: 24,4 millió forint. Össznézőszám: 16.538 néző.
5. Bye Bye Man – A rettegés neve – Hétvégi bevétel: 15,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.072 néző. Teljes bevétel: 15,2 millió forint. Össznézőszám: 11.072 néző.
6. Vén rókák – Hétvégi bevétel: 13,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 9.106 néző. Teljes bevétel: 119,3 millió forint. Össznézőszám: 83.554 néző.
7. A szépség és a szörnyeteg – Hétvégi bevétel: 12,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 8.541 néző. Teljes bevétel: 387,3 millió forint. Össznézőszám: 272.917 néző.
8. Öldöklő szerelem – Hétvégi bevétel: 10,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.796 néző. Teljes bevétel: 35,1 millió forint. Össznézőszám: 24.484 néző.
9. Tűnj el! – Hétvégi bevétel: 10,6 millió forint. Hétvégi nézőszám: 7.134 néző. Teljes bevétel: 36,2 millió forint. Össznézőszám: 24.950 néző.
10. Brazilok – Hétvégi bevétel: 9,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.783 néző. Teljes bevétel: 84,5 millió forint. Össznézőszám: 59.632 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik