Kultúra
Az osztrák színikritikusok szerint a magyar miniszterelnök alakította legrosszabban a jelenkori/modern államférfit – derül ki az ORF cikkéből.
Advent kezdetétől év végéig kulturális programokkal, jótékonysági rendezvényekkel és korcsolyapályával várják a látogatókat.
Legalábbis ahogy azt a közszolgálati híradóban képzelik.
A nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója május 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
A német rendezők szövetségének életműdíjával tüntették ki vasárnap este Szabó Istvánt Münchenben.
Egy hete új főigazgatója van a Budapesti Operettszínháznak. Kerényi Miklós Gábor három ciklus után köszönt le, helyét Lőrinczy György vette át.
Ennyiért ütötték le egy Beverly Hills-i árverésen.
Sztárparádé a Kormányzói Díjak átadásán.
Az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas 1929. november 9-én született Budapesten.
Egy musical azokról, akik imádják a musicaleket - azoknak, akik utálják. Így reklámozzák a Centrál Színházban pénteken bemutatott darabot.
A nagy könyv- és filmsiker után színdarab is készül Az éhezők viadala sci-fi sorozatból, s a darab 2016 nyári bemutatójára külön színház is épül Londonban.
Törölte szombati ausztráliai koncertjét az együttes, amely Jagger barátnőjének öngyilkossága miatt egyszer már lemondta az ausztrál turnét.
Bizonyíték hiányában ejtették a gyilkosságra való felbujtjás vádját Phil Rudd, az AC/DC dobosa ellen. A további három vádpont még áll.
A legjobb animációs rövidfilm kategóriában szoríthatunk Bucsi Réka Symphony No. 42 című kisfilmjéért.
A fotóriporter, szerkesztő az MTI volt munkatársa életének 76. évében hunyt el kedden - tudatta a család az MTI-vel.
Ha nem történik azonnal előrelépés a két és fél éve húzódó állami tulajdonba vétellel kapcsolatban, elvérzik a teátrum.
Ingyenes kiállítással várja az érdeklődőket a Virág Judit Galéria. Szeretnék elérni, hogy a fiatalabb generáció is kötődjön a hazai képzőművészethez.
77 évesen rövid, súlyos betegség után hunyt el a színésznő.
A Budapesti Fesztiválzenekar igazgatóját kérte fel a német kormány, hogy tervezze meg és vezényelje le a november 9-i ünnepet a berlini Konzerthausban.
A Static-X korábbi frontembere 48 éves korában hunyt el. A körülményekről egyelőre nem sokat tudni, annyi biztosnak tűnik, hogy komoly tervei voltak a jövőre nézve.
Idősebb házaspár a forgalomban. A feleség cseveg, utasít, kontrollál, élő GPS. A férj tűr, néha felcsattan. Aztán jön a szomorú fordulat.
"Ha valaki megmondja neki előre, hogy a felesége negyvenegy évesen, hat évi válogatott szenvedések múltán meghal, dehogy veszi meg azt az órát." Spiró a mai Matiné.
Húsz, az egész életművet bemutató Rembrandt festmény is látható a Szépművészeti Múzeum új kiállításán.
- 23:05 A 75. percben még 3-0-ra égett a Juve, mégis pontot szerzett
- 21:57 Kaotikus rajt Győrben, ötgólos meccsen verte az ETO a Vasast
- 21:52 Karácsony Gergely: Vitézy Dávid egy okos fiú, csak ne bízzunk rá közpénzt
- 21:13 Soha nem dohányzott, pár év e-cigizéstől viszont 30 éves korára olyan lett a tüdeje, mint egy 80 évesnek
- 20:56 A nap legfontosabb hírei - 2024.05.20.
- 20:48 Megállíthatatlan a Falco, újra Szombathelyre került a bajnoki arany
- 20:07 „Elfogadtam az állapotom, és megbékéltem vele” – így látja a mellrákkal folytatott küzdelmét egy fotográfus
- 20:06 Hajózási-szóvivő: nagy sebességgel ütközhetett a motorcsónak a szállodahajónak
- 19:44 Olyan edzőt szemelt ki magának a Bayern, aki kiesett a csapatával a Premier League-ből
- 19:38 Kiderült, melyik termékek drágultak legjobban Magyarországon
- 19:23 Orbán Viktor: Hogy mitől magyar a mi futballunk, arra most még nehéz válaszolni
- 19:21 A benne ülő rendőrnővel együtt loptak el egy rendőrautót Los Angelesben
- 19:02 Az első percben gólt kapott, tizenegyesekkel veszítette el a Puskás-Suzuki Kupa bronzmeccsét a Felcsút
- 18:58 Az új Hívatlanok horrorfranchise pont olyan, mint a címe: senki sem hívta, mégis maradni akar
- 18:57 Motorosok és kutyasétáltatók tettek tönkre fészkeket Vásárhelyen
- 08:22 Budapestre is ellátogatott a világ legnagyobb LEGO diorámája
- 09:57 Hatszáz hellyel előzi meg Mészáros Lőrincet a leggazdagabb román, pedig nem is nyer állami közbeszerzéseket
- 11:19 Verőcei hajóbaleset: őrizetbe vették a kapitányt, a szállodahajó elhagyta Magyarországot
- 10:24 Schobert Lara: A legtöbben azt hiszik, apuci elkényeztetett pici lánya vagyok, aki egész nap nem csinál semmit
- 10:25 Cseresznye nagyságú jég verte el Solymárt és Nagykovácsit
- 20:06 Hajózási-szóvivő: nagy sebességgel ütközhetett a motorcsónak a szállodahajónak
- 09:43 Verőcei hajóbaleset: már inkább áldozatokat keresnek és nem túlélőket
- 20:07 „Elfogadtam az állapotom, és megbékéltem vele” – így látja a mellrákkal folytatott küzdelmét egy fotográfus
- 14:10 A Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot kér Netanjahura és a Hamász vezetőire
- 18:30 Videón, ahogy a bíró megmenti Furyt a kiütéstől