Dzsúdló a színpadon.
Tudom, hogy mindenki nagyon türelmetlen, nagyon várunk már egy napot, arra invitálnálak titeket, hogy együtt vegyünk egy nagy levegőt!
– mondja, majd a Sötét című számba kezd.
Dzsúdló a héten a koncerttel kapcsolatban a Partizánnak azt nyilatkozta: „az a szexi ebben a rendezvényben, hogy nagyon igyekszik nem pártpolitikai rendezvényt csinálni belőle, és tényleg csak arra szeretne fókuszálni, hogy lebontsuk ezt a rendszert”. 2022-ben például még nem tudta volna elképzelni, hogy egy ilyen koncert létrejöjjön: ehhez nagyon kell az, hogy elhiggyük, hogy jelenleg mi történik – mondta.
Arról is beszélt, hogy nem gondolja kockázatvállalásnak a fellépést, ugyanis eddig sem a kormány pénzétől és támogatásától függött a karrierje, hiszen kizárólag piaci alapon él meg, nincs félinvalója.
Az, hogy a rendezvény arra sarkallja az embereket, rendszerváltás érdekében szavazzanak a Tiszára, még nem jelenti azt, hogy a zenész ne maradna kritikus:
Ha a Tisza Párt átveszi a hatalmat, én másnaptól ugyanúgy egy ellenzéki szerepben fogok állni, nyilván nem azokon az ellenzéki oldalakon, amik most vannak, de nekem feladatom mindig kritikusnak lenni a hatalommal szemben
– fogalmazott szerdán.
A dal végeztével azért a Hősök terén felzendül a közönségben az „Árad a Tisza!”

