Bécsbe hamar, két és fél óra alatt oda lehet érni, és olyan élményt szerezhetünk, ami ennél sokkal hosszabb utazást is megér. Nyugodtan, eléggé zavartalanul el lehet mélyedni Rembrandt 1665-ben festett, öregkori önarcképében, az utolsóban, amelyen hangsúlyosan festőként, festőkellékekkel ábrázolta magát. A képzőművészet történetének egyik leghíresebb képe egyébként a londoni Kenwood House gyűjteményében található, de az a múzeum nincs bent a köztudatban, és sűrűn kölcsön is adják a festményt. A bécsi Kunsthistorisches Museumba viszont nem olyan nagy kaland ellátogatni, és megnézhetünk néhány másik, fontos és nagyszerű Rembrandt-képet is a hűséges tanítvány, Samuel van Hoogstraten munkái mellé helyezve.
De a fő attrakció kétségtelenül az öregkori önarckép, amelyen Rembrandt mögött két talányos félkör látható. Lefegyverzően közvetlen az idős mester pillantása: a vesénkbe lát és arra hív, hogy mi is vesszünk el az ő tekintetében.
Három évszázada annak találják a festmény nézői, ez az elevenség pedig el is takarja előlünk Rembrandt festői technikájának ravasz megoldásait: az aprólékosan kidolgozott és a nagyvonalúan vázlatosan kezelt képrészletek feszültségét; a széles ecsetvonásokkal felvitt sapkának, a haj csigáinak, a kabátujj sötétjének szinte „impresszionista” megmunkálását; és főleg azt, micsoda az a két kör és hova van odafestve.
Mit mond magáról, a mesterségéről, a művészi tehetségéről Rembrandt, és mit látunk, hallunk és értünk meg ebből 2024-ben?
„Olyan kihívás, amellyel egyedül a festő birkózhat meg”
A bécsi Rembrandt-kiállításoknak szép hagyományuk van. Húsz évvel ezelőtt az Albertinában a holland mester médiumhasználatát vizsgálták. Össze lehetett vetni Rembrandt festményeit az olajvázlataival és az ecsetrajzaival, valamint különböző technikával készített rézkarcaival, ami Rényi András, a Rembrandtról szóló legjobb magyar könyv szerzője szerint a nemzetközi Rembrandt-kutatás szempontjából is fontos eseménnyé avatta a 2004-es kiállítást.
Az ideinek, ami október elején nyílt és január közepéig látogatható, talán nincs ekkora jelentősége, de így is a bécsi Művészettörténeti Múzeum eddigi legnagyobb Rembrandt-kiállításáról beszélünk. Aki kicsit is ismeri a múzeum kiállításainak színvonalát és nagyságrendjét, ennyiből tudhatja, hogy igazán tartalmas tárlatra számíthat.
Annyiban is, hogy ez nem csak egy Rembrandt-kiállítás. Mellette Samuel van Hoogstraten képeiből is bő válogatást láthatunk, és ahogy ez a hasonló, nagy mestereket kisebb mesterek mellé rendelő kiállításoknál megszokott, a kisebb művészt valójában alaposabban megismerhetjük, több képével találkozhatunk a fontosak közül. Mester és tanítvány egymást kiegészítő és értelmező összerendezése azért jó ötlet Sabine Pénot kurátor részéről, mert a tanítás, a tanulás nyilvánvalóan kulcsfogalmak mai Rembrandt-értésünk szempontjából is.
