Ismét régi helyére került a párizsi Notre-Dame nyolc harangja

Fontos lépcsőhöz érkeztek a katedrális újjáépítési munkálatai.

Alig három hónappal a székesegyház újbóli megnyitása előtt visszatért a Notre-Dame-ba az északi harangtorony az öt évvel ezelőtti tűzvészben megrongálódott nyolc harangja – írja az MTI.

A 2019-ben szinte azonnal megindult helyreállítás – amiben kétszázötven vállalat, illetve kézművesek százai vettek részt – végére az év végén pont kerül, december 7-én ünnepélyesen újra megnyitják ugyanis a katedrálist, hogy a nagyközönség ismét csak visszatérhessen a tűz előtt évi tízmillió látogatót vonzó műemlékbe.

Ennek a munkának fontos részét képezte a 2023 júliusában az északi toronyból elszállított nyolc harang a szennyeződésektől, illetve ólomportól való megtisztítása, vizsgálata, illetve restaurálása, amiket a templom lábánál Olivier Ribadeau Dumas, a Notre-Dame rektora áldott meg újra, majd a restaurálás fővállalkozója, a Rebatir Notre-Dame de Paris (a Párizsi Notre-Dame Újjáépítése) nevű állami vállalat elnöke, Philippe Jost jelenlétében emelték a magasba.

A harangok súlya a legnagyobb, Gábriel arkangyalról elnevezett harang 4,162 tonnájától a legkisebb, a Jean-Marie Lustigerről – aki 1981 és 2005 között volt Párizs érseke – elnevezett Jean-Marie 782 kilója között mozog.

A székesegyház fennállásának 850. évfordulója tiszteletére 2013-ban öntött harangok részei a székesegyház húsz harangjának, amelyek közül két nagyharang – Marie és Emmanuel – a déli toronyban található. Az elkövetkező két-három hétben emelik be a helyükre.

Az újjáépített katedrálisban a tűzvész előttinél is nagyobb forgalomra, évi 15 millió látogatóra számítanak, ezért – mint a napokban közölték – online regisztrációt vezetnek be, hogy jobban tudják kezelni a várt napi 40 ezer látogatót. A belépés a templomba ingyenes marad, de néhány nappal a tervezett látogatás előtt időpontot kell foglalni.