Az Origónak adott interjúban reagált Vidnyánszky Attila Udvaros Dorottyának a Partizán-interjúban elhangzó állításaira. Vidnyánszky szerint túl sok volt az érzelmi „érvelés” a beszélgetésben, és nehezményezi, hogy a független sajtó mely részleteket emelte ki az Udvaros-interjúból:
Ez komolytalan vagy legalábbis nem több hangulatkeltésnél akkor, amikor folyik egy rendőrségi nyomozás, a balesetet szenvedő színészek kártalanításáról hamis állítások hangoznak el, amikor Dorottya a saját munkatársai által elvégzett belső vizsgálatot „látszattevékenységnek” nevezi. Lássuk be, ezek nem kifejezetten kollegiális gesztusok
– mondta a Nemzeti Színház igazgatója, akit állítása szerint „megdöbbentett, milyen mély gyűlölet vezetheti” az interjút készítő Gulyás Mártont, amiért az
izzadságszagú módon préselne ki Dorottyából egy-egy terhelő esetet a hozzám vagy a Nemzeti Színházban rendezők köthető megengedhetetlen viselkedésére. Nagyon kell Dorottyának igyekeznie, hogy tizenegy éves működésemből valamilyen példácskát felhozzon. Ez a megfelelési vágy már csak azért érthetetlen számomra, mert a művészi kvalitása nem indokolná ezt az igazodási kényszert.
Vidnyánszky később is odaszúr párat a Partizán riporterének, majd azt állítja, hogy bár az interjúban elhangzik, hogy a Nemzeti két balesetet szenvedő színésze a mai napig nem kapott kártérítést, „a tény az, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak – a táppénzen felül, különböző jogcímeken. A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”
Az igazgató szerint tisztában van vele, hogy „a kártérítési igényükhöz képest ez egy jóval szerényebb összeg, de még zajlik a rendőrségi vizsgálat, folyamatban van az eljárás. A két sérült színész balesete és a kártérítés kapcsán lényeges leszögezni, hogy például az orvos egy év után tud nyilatkozni arról, hogy maradandók-e a sérüléseik. Az a célunk, hogy megegyezzünk velük. Az sem igaz, hogy nem ismerjük el az üzemi baleset tényét, azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat” – mondta Vidnyánszky Attila, aki szerint
ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz. Itt a színész is hibázott.
Vidnyánszky szerint „egy színházi előadás az életet ábrázolja, és az életet is meg kell tanulnunk. Az élet és a színház tényleg veszélyes üzem.” Azt is mondja, számos baleset történik a színházakban,
a Nemzeti Színház viszont mindig »kitüntetett« szerephez jut, hiszen kiválóan lehet táplálni az ellenünk folyó kampányt a pontatlan vagy kifejezetten hamis mondatok ismételgetésével. Iszonyú gyűlölet és düh van a másik oldalon, mert a Nemzeti Színház betölti a szerepét, és sikeres. A baleset után felebarátaink közül sokan azt hitték, hogy most végre összeomlik minden, ennek ellenére talpra álltunk.
Az igazgató szerint nem állja meg a helyét, amikor Udvaros arról beszél, hogy a nézők nem értik igazán az ő költői színházfelfogását, és „az évadot lelkileg megrázta, de természetesen az üzemi színházi működést is alaposan felkavarta a baleset, ugyanakkor 120 ezer néző, 400 előadás és 98 százalékos látogatottság mellett nem túl hiteles arról beszélni, hogy a nézők nem értik az én költői színházamat. Ez a siker dühít bizonyos köröket, és a 2013-as kinevezésem óta folyamatosan célkeresztben vagyunk. Csak a kampányban részt vevő szereplők személye változik.”
Később is visszatért a témához, és szerinte arról, hogy szokni kell a nézőknek a költői színházat, „éppen az a kör tehet, amelyik évtizedekig nem engedett a német, agyat bombázó realista színház mellett másfajta megszólalási módot idehaza.”
A baleset utáni felmondását, majd annak visszavonását az alábbiakkal magyarázta:
A baleset által előidőzett trauma sokkolt, s ennek hatására felmondtam, de az első emberi gesztus után rá kellett jönnöm, hogy ezt intézményvezetőként nem tehetem meg: nekem kell kivezetnem a Nemzetit ebből a nehéz helyzetből.
