Meglepő hirdetés tűnt fel nemrég a legnagyobb magyar ingatlanos oldalon – egy, a csobánkai villaövezetben, a főváros szívétől alig húsz kilométerre fekvő századfordulós épület leírása ugyanis a következő mondattal nyit:
eladóvá vált a hajdani Szálasi villa.
Az egy olvasónk által észrevett hirdetés hozzáteszi:
A villa vadregényes, elvehetetlen panorámájú telken található, az ingatlan 160 négyzetméteres, DK-i fekvésű, százhúsz éves ház. […] A telek előtt folyik a Dera patak, a telek kis hídon közelíthető meg, [..] hátsó része vadregényes erdő. A kertje szeretve gondozott, számos természetes növény-, és állatfaj otthona. A majdani arculatnak csak a fantázia szab határt. A történelmi emlékként is tekinthető épület közösségi célra, alapítványi központ, gyógyászati központ kialakítására is kiváló.
A 129 millió forintos árcímkével feltűnő hirdetést nyitó állítás meglepő módon valóban igaz: a honvédségtől való nyugállományba vonulása után a politikai pályára összpontosító nemzetiszocialista politikus a szegedi Csillagbörtönből való idő előtti, 1940 őszi szabadulását (ezt Horthy Miklósnak köszönhette, aki a második bécsi döntést követően amnesztiát hirdetett) követően már rendszeresen járt az egyik mecénása által felajánlott Rónay-villában – ahová több forrás szerint előbb csak az anyját költöztette be –, 1944 folyamán pedig állandó jelleggel oda helyezte a székhelyét.
Losonci Miklós visszaemlékezése szerint (Új Hevesi Napló, 2000/7.) a Nyilaskeresztes Párt vezetője már 1941 júliusában feltűnt az épületben:
A Margitligetben lakott egy székelykapus villában — szeretőjével sétált többször is két zöldinges fogdmeggel. Egyszer misén is láttam: ő nem térdelt le úrfelmutatáskor. Emlékemben az is megmaradt, hogy a falusiak kíváncsian nézték, ő nem elegyedett szóba senkivel, kimérten haladt csoportja a Kupka kocsma előtt, az Oszoly sziklás hegyfala tövében.
Három évvel később a ház falai között született meg a Hitlernek címzett memorandum is, amiről Karsai László a Történelmi Szemlében (1994/1-2.) megjegyezte: Szálasi nem tudta igazán mire vélni, hogy a németek nem veszik fel vele a kapcsolatot, de úgy érezte, hogy ha – természetesen Horthy engedélyével – tudna találkozni a német vezetővel, akkor minden félreértés tisztázható lenne, a rend pedig helyreállna. Próbálkozásai nem jártak sikerrel, hiszen többek közt a Harmadik Birodalom magyarországi nagyköveti és megbízotti címét birtokló, voltaképp teljhatalommal rendelkező Edmund Veesenmayer, valamint közvetlen munkatársai, így Kurt Haller egyértelműen jelezték: a Führernek egyszerűen nincs erre ideje.
Szálasi 1944 májusának végén, vagy júniusának elején épp ezért úgy döntött, hogy írásban fordul Hitlerhez – a Hungarista Napló szerint ennek példányait június 25-én, de június 21-i dátummal ellátva juttatták el a címzetteknek. Egy magyar nyelvű példányt maga Veesenmayer is kapott, azt azonban nyilvánvalóan nem értette, így a Haller által már elkészített nyersfordítás helyett hiteles német fordítást kért, némileg ironikusan megjegyezve:
Tapasztalata szerint az ő fordításuk, bármilyen precíz, nem tudja visszaadni azt a szellemet, amelyet az ilyen nagyfontosságú irat magában foglal.
– teszi hozzá Karsai.
A munkának végül Haller, a nyilasok fiatal külügyi vezetője, Kemény Gábor, valamint maga Szálasi július elsején Csobánkán látott hozzá, utóbbi többszörösen összetett mondatai és szóösszetételei pedig annyira lassították a munkát, hogy csak másnap délután végeztek.
A dokumentum végül célt ért, Horthy sikertelen október 15-i kiugrási kísérletét követően ugyanis végül a németek által immár támogatott Szálasiék szerezték meg a hatalmat, majd a Nemzeti Összefogás Kormányának megalakítása után annak oszlopaivá váltak, hiszen a tizenkét tárcából hetet a Párt tagjai töltöttek be.
A villára ekkor egy ideje már nem volt szükség: a németek még szeptemberben az SS által átvett budai Erdődy-Hatvany-palotába (I. Táncsics Mihály utca 7.) költöztették, ahonnan nemzetvezetővé válása után a Sándor-palotába költözhetett át. Berendezkedésre nem igazán maradt idő, hiszen a Vörös Hadsereg elől novemberben osztrák-magyar határra tett át a székhelyét: előbb Farkasgyepün, majd Brennbergbányán, végül pedig Kőszegen rendezte be a főhadiszállását. 1945. március 27-én aztán az ausztriai Mattsee-be menekült, ahol hat héttel később amerikai fogságba esett.
A magyar határt végül október 3-án, a nyilas vezérkar több másik tagjával együtt léphette át újra, a következő év februárjában induló népbírósági eljárásban pedig rövidesen halálra ítélték. A tárgyalások egy részletét a Kádár-korban több lap is előszeretettel idézte – a Népszava két évtizeddel később (1969. jún. 18.) például így:
ELNÖK: Érdekes, hogy ön a külföldi, a háborúra vonatkozó hírekből csak a hitleri hülyeségekről tudott, csodafegyverekről és hasonlókról… Arról sem tudott, hogy október 15-e után az egyes zsidó menetoszlopok nyomán, Budapest belterületén is ott feküdtek a hullák?
SZÁLASI: Többször jártam be Csobánkáról Óbudára, de nem találkoztam egyetlen hullával sem. (A hallgatóság körében elemi erővel tör ki a felháborodás.)
ELNÖK: Most következő kijelentésem talán nem egészen perrendszerű, de a tárgyalás légköre felment — én is láttam hullákat a Bécsi úton…
SZÁLASI: Én nem láttam.
ELNÖK: … különösen öreg emberek hulláit, akik nem tudtak együtt haladni a menettel. Hát arról tud-e, hogy ő maga Winkelmann (SS-tábornok, március 19-e után a magyarországi SS-alakulatok parancsnoka – A szerk.) Kovarcz Emilhez fordult, hogy szűnjenek meg a zsidó öldöklések?
SZÁLASI: Nem.
ELNÖK: Nem hallott éjszaka lövöldözéseket Pesten?
SZÁLASI: A pesti oldalra nem jöttem át november elejétől kezdve.
A kivégzésre 1946. március 12-én került sor, kegyelmi kérvényének tárgyalása azonban csak a következő napon kezdődött, így társaihoz hasonlóan matematikai esélye sem volt arra, hogy elkerülje a halálbüntetést.
A Rónay-villa azóta is büszkén áll a patak és az Oszoly-szikla közti úgynevezett Hegyalján, mellette elsétálva pedig az embernek egyetlen pillanatra sem jut eszébe a ház korábbi lakója. Ez jó eséllyel a jövőben is így marad majd, azt pedig csak remélhetjük, hogy a századfordulós épület a helyi védettség hiánya ellenére is hosszú időn át a településkép része marad.
