Budapest utcáinak arca folyamatosan változik, ez azonban nem mindig csak teljes bontást, illetve új épület emelését jelenti: az elmúlt két évtizedben egyre gyakoribbá váltak ugyanis azok a beruházások, amiknél egy évszázados ház tetőtere cserél gazdát, majd annak új tulajdonosa a ház részleges vagy teljes felújítását – ez jelenthet akár liftcserét, hőszigetelést, vagy az elektromos hálózat cseréjét is – bevállalva lakásokat alakíthat ki a tetőszinten, sőt, akár új emeleteket is emelhet a már meglévőkre.
Ezt a receptet követné most a budai oldalon a II. Keleti Károly utca 14. számú háza is, ami jelenleg két emelettel, az 1956-os események nyomait is magán viselő homlokzatával nézi az előtte elvonulókat:
A szomszédai – balról a főként Újlipótvárosban csodákat rajzoló Szőke Imre 1936-ban elkészült munkája, illetve az annak vonalait átörökítő, haláláig Gross Arnold grafikusművésznek is otthont adó hatvanas évek végi ház, jobbról pedig Hamburger (Hámor) István 1941 óta álló, a lakókat gyümölcsszedőkkel köszöntő munkája – közt eltörpülő ház a közeljövőben a társai magasságáig nőhet,
A változás nyilvánvalóan drasztikus lesz, de a mai Budapesten meglepő módon nem tenné feltétlenül zárójelbe a már meglévő szinteket,
A publikus tervlapot megvizsgálva jól látszik, hogy az engedély megszerzése után a homlokzat teljes felújításon megy át, oromzata felett pedig
A terv vitathatatlan előnye, hogy tucatnyi, hasonló sorsra jutó házzal ellentétben az új rész ablakai
emiatt pedig a környéken sétálók nem úgy érzik magukat, mintha egy ufószerencsétlenség vagy egy balul sikerült kísérlet építészeti projekt helyszínére csöppentek volna. A katasztrófaturizmusra vágyóknak nem kell persze messzire menni azért, hogy kitűnő negatív példára akadjanak: a ház előtt induló Bimbó úton, kevesebb mint kétszáz méterre ott álló ugyanis a neoreneszánsz Bánffy-palota, amit fővárosi védettsége ellenére, hosszú évek kitartó munkájával faragtak szörnnyé.
A 2007-ben indult átépítési munkákat a következő évben a gazdasági világválság állította meg, 2014-ben pedig egy másik beruházó egy másik építészirodával (BMG Építészek Kft.) folytatta a munkát. Ennek eredményeként négy évvel később született meg a ma is álló irodaház, ami hajtogatott síkokból születetett, üvegburkolatú felső szintjein a Bánffy Dezső báró, Bánffy báró, illetve a Bánffy Palota feliratokat viseli – utóbbiakat méghozzá franciául, angolul, németül és oroszul is.
A cikkünk középpontjában álló háznál hasonlóra szerencsére a jelenlegi tervek szerint nincs esély, a projektben azonban az utcai szárny hátsó homlokzatának képe is átalakul majd: a főlépcsőház ennek köszönhetően jóval fényesebbé válik, arca pedig teljes egészében kortárssá válik:
Az egyetlen látható tervlap szerint a ház legmagasabb pontja 26,5 méter lesz, az épületkontúr pedig nem megy majd át nagy változásokon:
Százötven év viharai
A telek már a Budapest megszületését megelőző évtizedekben sem volt lakatlan, hiszen a földdarab az utcától távolabb eső végén már a Pest és Buda jó részét elpusztító 1838-as nagy árvíz idején találhatunk volna házat, ez rövidesen azonban átalakult, hogy a helyét egy, az utcavonalhoz közelebb eső földszintes utód vegye át.
A római kor óta használt budai útvonal, a mai Margit körút vonalától néhány lépésnyire eső földszintes épületbe 1869-ben tulajdonosa sütőkemencét terveztetett, aminek terveit Kimnach Vilmos, a budai lövészegylet tiszteletbeli főlövészmestere szignózta. Kérdés, hogy ez végül megvalósult-e, az azonban biztos, hogy a százötven évvel ezelőtt még Grüne Säulengasse 242. számmal jelölt ház rövidesen Anton Hafner, azaz Hafner Antal birtokába jutott, aki 1915-ös haláláig élt a falak közt.
A Budapest világvárossá válását követő két évtizedben számos kisebb-nagyobb épületen dolgozó, a Várnegyed a második világháború során elpusztult barokk gyöngye, a Fortuna utca 16. – helyén ma N. Szabó István és Dragonits Tamás egy pásztorfiúval a figyelmet magára vonó foghíjbeépítése (1955-1958) áll – 1889-as átépítését is végző Hafner volt az, aki aztán végül lassan eljuttatta a házat a mai formájáig:
Az utcanév eközben előbb Zöldoszlopra, majd Oszlopra változott, a házszám pedig 18-ra csökkent, távolról sem ez volt azonban a legnagyobb változás, hiszen az út túloldalán lévő Klemm-féle téglagyár (néhány munkájuk itt látható), illetve felhagyott agyagbánya nyomtalanul eltűnt, hogy átadja a helyét a mai Mechwart-liget elődjeként született fővárosi parknak, amivel a városvezetés méltó szomszédot akart adni az Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal a terület sarkán született palotájának (Czigler Győző, 1894-1896).
A magasságával szomszédai közül ekkor még nem kilógó háznak több ismert lakója is volt. A különböző mesteremberek, hivatalnokok, valamint a kitűnő nevű MÁV-ellenőr, Bozóky Bonaventura mellett a lakónévsorokban éveken át feltűnik a világ minden pontját bejárt dunai hajóskapitány, a Dalmáciából indult Marinich Marinó is, aki
1917. április 10-én, röviddel éjfél előtt ő irányította ugyanis a Dunagőzhajózási Társaság Zrínyi Miklós nevű, ötven méteres gőzösét, ami Nagytétény és a Csepel-sziget között félúton, Tököl magasságában váratlanul összeütközött a szemből érkező Viktória nevű vontatógőzössel.
A Zrínyin jóval többen utaztak, mint szabad lett volna, így a hajó orrán át a másodosztályra betörő jeges víz azonnali pánikot okozott, az utasok közül pedig csak kevesen jutottak a felszínre, ahol egyébként is csak egyetlen, tíz főt befogadni képes mentőcsónak várta volna őket. A katasztrófát a gyorsan a helyszínre érkező környező hajók, valamint Marinich reakciója – azonnal egy közeli zátonyra futtatta a sérült gőzöst – sem tudta elhárítani, hiszen a másnap reggel megjelent lapok még csak 13-15 elhunytról tudósítottak, a következő napokon azonban a folyó sorra vetette partra a maradványokat, a következő hétre pedig véget ért a hajó feltárása és kiemelése, a halottak száma pedig ezzel
A kapitányt április végén néhány napra őrizetbe vették, de a vizsgálat során felismerték, hogy nélküle még többen vesztették volna életüket, így nem csak szabadon engedték, de újra egy hajó kapitányává tették.
Marinich 1923-ban vonult nyugdíjba, így éveken át láthatta, ahogyan az óbudai hajógyárban gyorsan helyreállított Zrínyi újra közlekedik a Dunán, sőt, nyugdíjasként talán még azt is megélte, hogy 1927. április 11-én, majdnem napra pontosan tíz évvel az egész országot megrázó baleset után, immár Minervaként a Felső-Kazán-szorosban partra fut, és részben újra elsüllyed. A hajótestet ezúttal is kijavították, leselejtezésére csak 1954-ben került sor.
Na de ugorjunk vissza a házra, amit már a baleset előtt is körbelengett a halál szele: itt élt ugyanis a hetvennégy éves Irring Jánosné, aki 1913 februárjában úgy összeveszett a férjével, hogy kirántotta az egyik fiókból az ott lévő töltött pisztolyt, majd a saját szájába lőtt. A fegyver azonnal végzett vele.
Az utca 1921-ben a Statisztikai Hivatalt negyedszázadon át vezető nemzetközi hírű statisztikus, az MTA-tag Keleti Károly (1833-1892) nevét vette fel, ezt pedig azóta is büszkén viseli. Az ekkor már 14. számot a kapuja mellett viselő házban az elmúlt száz évben is voltak meglepő, vagy épp érdekes történések: 1927 novemberében itt járt például az ország talán legszerencsétlenebb betörője, a bőröndössegédként szerzett keresetével elégedetlen Krause Gábor, aki egy özvegy hivatalnoknő konyhaablakának támasztott létrán át értékes ékszereket, illetve ruhákat lopott.
A férfi rövidesen rájött, hogy a divat iránti szenvedélyét a hasonló látogatásoknál talán érdemesebb lett volna féken tartani, hiszen
A boltos azonnal rendőrt hívott, Krause pályája pedig véget ért.
A harmincas években egy zongoratanárnő óráitól hangos házban a következő két évtizedben sorra váltották egymást a középosztálybeli lakók: mérnökök, egy orvos, valamint egy fuvarozási vállalat központi irodája mellett a háború derekán itt találhattuk volna például dr. Csorba János ügyvédet is, aki Csanád, Arad és Torontál k.e.e., azaz közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék kisgazdapárti országgyűlési képviselőjeként napjai jó részét az Országház termeiben töltötte.
Az épület nyilvánvalóan Budapest ostroma után sem néptelenedett el – 1947-ben itt, az udvarban nyílt meg például a KÖZÉRT egyik fiókja, ahová a budaiak egy része a zsírt beszolgáltatta –, állapota az évtizedek múlásával azonban lassan hanyatlani kezdett.
A problémán a forradalom napjai sem segítettek, a golyónyomok, illetve a sérülések a közeljövőben azonban talán már eltűnhetnek, így a tervek szerint kétszeresére növő, lakásbővítést legutóbb 1980-ban látott ház újra a lenyűgöző épületekkel teli utca színvonalas darabjává válhat.
