Kultúra ismeretlen budapest

Zöldterületnek szánták, mégis társasház épülhet Psota Irén gyerekkori otthonának helyére

ÉTDR
ÉTDR
A színésznő nevét viselő emlékpark tövébe.

Két és fél évvel ezelőtt, 2021 márciusában járta körbe a hír a magyar sajtót, miszerint eltűnik Psota Irén gyerekkorának színhelye, a Tömő utca 23/A., illetve szomszédja, a 23/B., hogy a helyén Corvin Innovation Campus 1 néven irodaház szülessen.

A házak történetét, illetve azok várható utódját bemutató cikkünkben az akkor publikált látványterveket is közzétettük – ezeken jól látszott, hogy a Tömő és a Szigony utca sarkán az utcavonaltól visszahúzott két épület jön létre, előtte pedig a két világháború közti modernista építészet csinos példáját jelentő 23/C-ig zöld park fogadja majd a jövőben erre járókat:

Futureal

Két hónappal később a fejlesztő Futureal bejelentette, hogy az egykori Psota-otthon helyét egy emlékpark veszi majd át, tisztelegve a Nemzet Színésze előtt. Akkor arról írtak, hogy 1500 négyzetméteres, a főbejárat előtt megszülető zöld közösségi térrel bővül Józsefváros, ezt pedig önerőből valósítják majd meg.

A lombos fákkal, különleges vízjátékkal és közösségi funkciókkal ellátott zöldövezet várhatóan jövő ősszel nyílik meg. Az épület körül futó Apáthy István utca pedig árnyas fasorral, kiszélesített járdákkal, valamint új, modern lámpákkal frissíti fel a környék látványát

– tették hozzá.

Ezt újabb látványtervekkel szemléltették, amin néhány fa, bokor, valamint az irodák dolgozóinak közlekedéshez elengedhetetlen térkövezett felület látszott:

A 2023 júniusára valósággá vált álom ennél végül jóval kiábrándítóbb arcot kapott, ez azonban nem a központi vízfelületre felfutó krómacél Psota-szignót készítő Kelemen Zénó szobrászművészen, a Baróthy Anna vezető tervező irányításával működő S39 Hybrid Designon, valamint a projektet irányító Krauth Verán múlt, hanem a beruházón, ami

a korábban tervezettnél jóval kisebb területet hagyott csak meg a zöldnek.

Futureal

Ennek okára az építési hatósági adatbázis ad választ: abból ugyanis egyértelműen kiderül, hogy 2022 májusában egy 54 lakásos lakóépületet mutató tervcsomag indult el a Kormányhivatal felé, ami két hónappal később zöld utat is adott azoknak.

ÉTDR
ÉTDR

A publikusan elérhető látványtervek szerint ez egy kilencemeletes, részben extenzív zöldtetővel fedett,

építészeti minőségét tekintve újat biztosan nem adó, középszerű lakótorony lesz,

az emlékpark, illetve az 1936-ra elkészült szomszéd közé állítva.

ÉTDR Tervezett látkép a Szigony utca felől – az előtérben az azóta elkészült Psota Irén emlékpark áll.

A helyzet persze egészen másként is alakulhat, a beépíteni vágyott terület tulajdonosváltását a Józsefvárosi Önkormányzat egyik bizottsága 2023 júliusában egyértelműen (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás) támogatta, így a földdarab a Futureal New Ages Kft-től az azonos tulajdonosi hátterű – szintén a Futureal-csoporthoz tartozó –, lakóépületekkel foglalkozó Cordia Ingatlanbefektetési Alaphoz került, ez azonban nem mentesíti a tulajdonost a beépítési kötelezettsége alól, sőt:

a cégnek az oda építendő házukra legkésőbb 2026 őszéig használatbavételi engedélyt kell szerezniük, vagy különben kötbér megfizetésére kötelezik őket.

Az új gazda nem köteles a már meglévő tervet valóra váltani, így rövidesen akár egy újabb, a kerület által megszabott határokat szem előtt tartó, más arányú épületet mutató tervcsomag is a Kormányhivatal elé kerülhet.

Kérdéseinkkel a tulajdonosokat is megkerestük, válaszukkal pedig cikkünket természetesen frissítjuk majd, vagy új cikkben számolunk be a fejleményekről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik