A mai, benzingőzben úszó, motorzajtól és villamos-zörgéstől folyton lármás körút ismeretében persze szinte elképzelhetetlen, hogyan festett az a kis darab Nagykörút, amelyik százötven évvel ezelőtt már megvalósult Pesten. Mindössze három ház: ennyi volt 1873-ban a majdani főút kiépült része, a Baross utca és a József utca között. Itt, ahol a Bodzafa (ma Rökk Szilárd) utca az állami dohányraktár alatt beletorkollott a józsefvárosi kálváriához vezető Stáció utcába, volt három alkalmas telek, és került három vállalkozókedvű pesti polgár is – két kávés és egy bádogosmester –, akik a falusias miliőben voltak elég merészek háromemeletes bérházakat építeni.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 1](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82386.jpg)
Talán elég, ha annyit mondunk: ennek a három elegáns háznak a lakásait a szép budai panorámával hirdették felépültük után. Tehették, hiszen akkor valóban semmi sem zavart be a látványba. A környező kertek, gyümölcsösök, istállók és ólak között legfeljebb földszintes házak bújtak meg, nem takarta semmi a Gellérthegyet azok elől, akik az emeletekről nézelődtek. A lakásban pedig folyóvíz, angolvécé, légszeszvilágítás szolgálta a kényelmüket – más kérdés, hogy az utcákon sárban tapicskoltak. Igaz, a főváros arról gondoskodott, hogy ezen a százméternyi szakaszon szurkos makadám és döngölt járda segítse a közlekedést, de mit volt mit tenni: pár lépéssel odébb nem volt más, csak falu.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 2](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82373.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 3](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82256.jpg)
Több mint húsz évbe telt, hogy a Nagykörút valóban az a széles promenád legyen, aminek az Országgyűlés és a városi tanács szánta, és ne puszta illúzió. Jó darabig a térképen létezett ugyan, de a valóságban gödrök, buckák és keszekusza kerítések határozták meg a képet; mint a fényes Népszínház mögött, ahol csak egy osonásnyi ösvény választotta el a művészbejárót a Mértékhitelesítő Hivatal udvarán felhalmozott hordóktól.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 4](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82158.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 5](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82159.jpg)
1896-ban jutott el végre odáig az útvonal kiépítéséért felelős Közmunkatanács, hogy már semmiféle akadály – kerítés vagy házikó – nem szakította meg a körutat, ellenkezőleg, végig kővel burkolt útpályán kopogtak a hintók; az út két szélén villamossín futott, a széles járdán a növekvő fák árnyékában korzóztak a pestiek. És persze a föld alatt is ott volt már minden, ami a modern életet szolgálta: a roppant átmérőjű főgyűjtő csatorna, a szűrt Duna-vizet szállító vízvezeték, az elektromos és légszesz hálózat.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 6](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82536.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 7](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82433.jpg)
Igaz, az utolsó bérház felépültére ekkor még egy évtizedet várni kellett, de a Nagykörút már teljes fényében pompázott és tökéletesen működött. Kávéházak és vendéglők, csemege- és ruhaüzletek, drogériák és cukorkásboltok kínálták portékájukat a három-négy emeletes épületek földszintjén, és ebből a négy és fél kilométer hosszú horizontális plazából akár ki sem kellett mozdulnia a körúti polgárnak. Minden megvolt itt, ami egy élet kényelmes lebonyolításához kellett.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 8](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_225578.jpg)
Nem véletlen, hogy az első időkben a háztulajdonosok egy meghatározó része is a saját bérházában lakott. Afféle élő minőségi tanúsítványként foglalta el a legszebb lakást, a körútra néző öt-hatszobást, a szőnyeggel borított főlépcsőn, jobb esetben liften közelítve meg otthonát. Személyesen ismerte az összes lakót: a szomszédjában élő minisztériumi főtanácsost, a mérnököt és az orvost, az ügyvéd urat a felső emeletről, sőt a kishivatalnokot, a vasutast, a magánzónőt és az iparost is a gang hátsó, ablakot csak a félhomályos udvarra nyitó fertályáról. Mosolyogva fogadta bérlői köszönését, amikor vizitbe vagy délutáni sétára indult – legtöbbjükkel persze nem ugyanazt a kávéházat látogatta.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 9](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_256260.jpg)
A háziúr azonban még jobbára aludt, amikor a bérházban megpezsdült az élet. A cselédek kihamuzták a kályhát és befűtöttek, aztán a szemeteskocsi kolompját hallva leszaladtak a kapu elé, kiüríteni a ládákat. A vice felsöpört és fellocsolta a járdát, a háziasszonyok reggeli bevásárlásra indultak – a kosarat a lány cipelte –, a gyerekek nekivágtak a körúti mellékutcáknak, a legközelebbi iskola felé. Csúcsforgalom volt a cselédlépcsőn, jött a postás, a mosónő, a kézbesítőfiú. Dohogott a bérház-nagyüzem.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 10](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_256149.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 11](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_256094.jpg)
A második világháborúig látszatra nem is sokat változott az élet a Nagykörúton. Igaz, az újonnan épült negyedek Lágymányoson és Újlipótvárosban erős konkurenciát jelentettek a fényben fürdő, központi fűtéses lakásaikkal, de a hivatalnokoknak, fiatal értelmiségieknek még mindig tökéletesen megfeleltek a körúti „jobb” lakások, ahol a bér is valamivel megfizethetőbb volt. A cseléd kezében már itt is feltűnt a porszívó, a konyhában ott állt a jégszekrény, és világvevő rádió muzsikált a súlyos koloniál asztalon. A hölgyek egyre gyakrabban jártak kávéházba, aki pedig többre vágyott a körúti eleganciánál, az bevillamosozott a Belvárosba ruhát csináltatni.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 12](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_256058.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 13](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_19188.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 14](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_8205.jpg)
A negyvenes évek végén aztán felborult a világ. A bérházakat államosították, a szorító lakáshiányt pedig úgy igyekezett enyhíteni az új tulajdonos, hogy egész munkáscsaládokat költöztetett be a polgári otthonok megengedhetetlen luxusnak minősített „fölös” szobáiba. Ettől kezdve társbérlővé avanzsált vadidegenek járkáltak át egymáson a hagyományosan összenyitott lakóterekben, munkás, burzsoá és társutas értelmiségi anyák osztoztak az egyetlen konyhán és a fürdőszobán. Mindaddig, amíg a házkezelő vállalat engedékenysége végre utat nem nyitott a leválasztások, a lakások felszabdalása előtt.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 15](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_109126.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 16](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_175233-masolat.png)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 17](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_105738.jpg)
A lépcsőházak elpiszkosodtak, az ablakok kitörtek, az udvari keramit hiányait nem pótolta ki senki. De furcsa mód az utca alig változott. Persze a mosodából Patyolat lett, a csemegéből Közért, a drogériából Háztartási Bolt meg Ápisz, a kávéházból pedig Népbüfé, esetleg cukrászda, de amit egyáltalán kapni lehetett, azt ezekben a boltokban megvásárolhatta a pesti ember. És volt gombócos fagylalt (csokoládé, vanília, puncs), később pálcás jégkrém, a trafikban pult alól almaszappan, aztán a kapu alatt divatos holmikat aranyáron kínáló butik. És Szilveszterkor még mindig a Nagykörútra járt mindenki trombitálva köszönteni az új évet.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_215852.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 18](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_65284.jpg)
A lényeg nem változott. A Nagykörút volt Pest főutcája. A nemzet nagy halottait itt vitték a temetőbe, a nemzet nagy vendégeinek itt integetett a spontán összegyűlt tömeg. Nem véletlen, hogy Sztálin ledöntött szobrát is éppen eddig hurcolták a lázadók. Ahogy az sem: a szovjet propagandafotós, Jevgenyij Haldej először itt, a New York-palota tetején fotózta meg Budapest „felszabadítását”; tizenegy évvel később, 1956 őszén pedig az itteni „paloták” mindennél több rombolást szenvedtek el az utcai harcokban.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 19](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_82040.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 20](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_175115.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 21](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_46749.jpg)
De a villamos ezután is végigzötykölődött Dunától Dunáig, az emberáradat ezután is rendületlenül hömpölygött a széles járdákon. A körút nem hagyta magát. Az eszeveszett forgalom miatt itt, a Blaha Lujza térnél már 1926-ban fel kellett szerelni az első villanyrendőrt, és természetesen nincs olyan föld alatti közlekedési vonala a városnak, amely ne metszené a Nagykörutat. A hatvanas-hetvenes években egy város leste izgatottan, hogyan készül a metró. Komoly mérnök apukák surrantak be fehér köpenyben, nagy árkusokkal az építési területre, mert ha már ott fúrtak a lakásuk melletti sarkon, muszáj volt látniuk, mi történik a mélyben. Aztán amikor elkészült végre, a gyerekek nem sajnálták a zsebpénzből az egyforintost, hogy félórákig – míg az őr meg nem elégelte a mulatságot – körbe-körbe utazzanak a mozgólépcsőn. Akkoriban mintha még mindenki modernnek és praktikusnak látta volna az aluljárókat, és úgy tűnt, örömmel lépcsőzik, hogy odalent telefonálhasson, újságot vásároljon, vagy éppen üdítőt, szendvicset vehessen az automatákból.
![](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_252223.jpg)
Most százötven éves a Nagykörút, és lássuk be, kissé megkopott. Hiába, hogy pesti ember negyven fölött még ma is úgy hívja a Dohány utcai kereszteződést, hogy „a Bástyánál”, a tucatnyi körúti moziból mutatóba maradt csak néhány. A boltok tetemes hányada üres, a patinás kávéházak pedig, amelyek presszóként, önkiszolgáló étteremként bekkelték ki a szocializmus évtizedeit, ma jobbára hamburgert kínálnak sültkrumplival. De nem ám olyannal, mint egykor az Ilkovics a Nyugatival átellenben: ez nem a vendég szeme előtt sütött hajszálvékony rósejbni, hanem űrhajóskaja, amelyik krumplit akkor látott utoljára, amikor azt kiszárították és porrá zúzták. Vannak aztán még kocsmák is, mert a részeg embernek talán fel sem tűnik, hogy túl kell ordítania a szüntelenül dohogó-berregő, elapadhatatlan autófolyamot.
És ez még csak az utca. De az örökké zárt házkapuk mögött sem sokkal vidámabb a helyzet. Egykori bérlők és ma lakáskiadásból gyarapodni próbáló befektetők igyekeznek kipofozni az évtizedeken át ebek harmincadjára hagyott házbelsőket, átkozva az egykori háziurat a tornyokért-gipszdíszekért és a négyméteres belmagasságért – no meg az IKV-t az elmulasztott felújításokért.
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 22](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_3707.jpg)
![Négy és fél kilométer élet – a régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton 23](https://s.24.hu/app/uploads/2023/04/fortepan_207929-_.png)
Tehát százötven éves a Nagykörút. A dualizmust épp belakni próbáló magyar állam és a frissen egyesült főváros akaratából, az adófizetők és a pesti polgárok anyagi erejéből valósult meg egykoron. Nincs pestibb utca, mint ez. Ideje lenne ismét élhetővé tenni.
Írta: N. Kósa Judit | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/nagykorut
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!