A XIX. század derekának legfontosabb magyar építésze, az egri főszékesegyház mellett az esztergomi bazilikáért, a Császár fürdőért, a svábhegyi Karczag-villáért és a Deák téri evangélikus templom arcáért is felelő Hild József (1789–1867) munkáival ma is az ország számos pontján találkozunk.
Ismeretlen Budapest sorozatunkban ezek közül korábban számos példát bemutattunk, az életmű számos darabjával, így a Paulay Ede utca 23. számú házzal azonban nem tehetünk így, bár egy részlete egészen mostanáig túlélte az elmúlt százhatvan évben kalandos történetűvé vált területet érő viharokat.
A belváros szívében álló épületet a harmincas évek radírozták ki a városképből, sőt 2011-re az utódja is eltűnt, hogy a helyét hosszú időre egy kihasználatlan foghíj vegye át. A 2000-es évek végén az utcától még két vaskapuval, illetve egy fallal elzárt területet az elmúlt tíz évben az egyre igénytelenebbé váló rétegeltlemez-lapok választották el a külvilágtól, ennek most azonban vége, hiszen nemrégiben újra munkák indultak meg a területen, így megnéztük, milyen jövő várhat az értékes telekre.
Az egy olvasónk által szerkesztőségünkhöz eljuttatott fotón látszik, hogy a területen újra láthatóvá vált az évekre lefedett, egy kisebb autót is elnyelni képes pincelejárat, ami az épp százötven éves Budapest kezdeti időszakának egyik legérdekesebb történetére emlékeztet: a Jálicsok borraktárára.
Pesttel együtt váltak naggyá
Az egykori Két Szerecsen, majd Szerecsen utca középső részén álló telket 1862 augusztusában vette meg Jálics Kálmán (1834-1897) és neje, akik a következő évben évben Hilddel építtettek rá csinos lakóházat. A családnév az egyre nagyobbá váló Pesten ekkor már rég ismerősen csengett, hiszen a szomszédos Király utca 26-ban Kálmán édesapja, Jálics András Ferenc (1795-1874) hosszú évtizedekkel korábban megalapozta a hírnevüket: a fűszer- és gyarmatáru-kiskereskedését 1822-ben megnyitó férfi előbb Budán, majd a pesti oldalon vásárolt szőlőültetvényeket, vagyona pedig szép lassan nőtt.
Az igazi előrelépést végül a Schopper (később Tömöry) vaskereskedő dinasztiába való beházasodása hozta, hiszen a hozományból 1833-ban az Üllői úton vásárolt házat, amit 1840-ben aztán a pesti nagy árvíz által súlyosan megrongálódott házak egyikére cserélt le. A döntés első hallásra talán őrültségnek tűnt, Jálics azonban jól tudta, hogy az üzletének a reformkori Pest akkori főutcáján van csak igazán esélye arra, hogy gyors növekedésnek induljon.
A Hild József által újjáépített (1840), majd az 1845-1846-os bővítés során egy leginkább egy templom altemplomára hasonlító grandiózus pincerendszerrel is megfejelt ház tulajdonosa ezen felül még egy rendkívüli jogot is elnyert a város tanácsától: a városhatáron kívülre szállított borra visszakapta a rá kivetett fogyasztási adót, így óriási előnyre tett szert – írta Kemény Mária a Budapest folyóirat 2008/3. számában.
A bortermelés, illetve tárolás során is a legmodernebb eszközökhöz ragaszkodó kereskedő csúcstechnológia iránti vágya persze nem mindig talált megértő fülekre: a szomszédos házak egyikét – és a vízivárosi Király fürdőt – kézben tartó Dobler János 1868-ban, hosszú személyes vita után azzal a panasszal fordult a városhoz, hogy Jálics furcsa, szénnel működő gőzgépének kéménye
és persze abban sem segít, hogy hosszú távon kiadhassa a lakásokat.
A tanács rövidesen arról döntött, hogy a bor cukortalmának erjesztéssel való csökkentését segítő gőzkazánt minél gyorsabban át kell helyezni, ehhez pedig kapóra jött a fia által épített telekszomszéd, amivel a Jálics-ház (szintén Hildnek köszönhetően) egy átjáróval már évek óta össze volt kapcsolva, és 1867-ben megnagyobbított pincéjét a mai Paulay Ede utca felől egy lovaskocsikat is elnyelni képes bejáraton – a fenti olvasói fotón is épp ez látszik – át is el lehetett érni.
Erre természetesen szükség is volt, hiszen a kiskereskedők így könnyedén szállíthatták el a megvásárolt árut, de maguk a Jókai Mór Fekete gyémántok című regényének köszönhetően halhatatlanná vált Jálicsék is akadály nélkül útnak indíthatták a borukat a város legkülönbözőbb pontjain lévő borozóikba, illetve az európai, a tengerentúli vagy épp a távol-keleti és dél-amerikai piacra, ahová az 1850-es évekre a bort olcsón felvásárló, majd egy igényesebb címkével jókora haszonnal tovább árusító közvetítők segítsége nélkül törtek be.
A Franciaországban yaliche néven ismertté vált itallal kereskedő család tagjai egészen a nagy gazdasági világválságig a pesti polgárság fontos alakjai voltak: pénzintézetek és nagy cégek igazgatótanácsaiban foglaltak helyet, rendszeresen feltűntek a felső tízezer legfontosabb eseményein, és házak egész sorát építtették – így az Andrássy út 59-et (Kallina Mór, 1882) – vagy épp vásárolták meg.
A száz évvel ezelőtt már akkor is idejétmúlt szőlőfürtökkel felfrissített arcú, az ezredforduló után előbb Vincze Miklós (2000-2007) tervei szerint VAM Design Centerré vált, ma Twentysix néven működő Király utca 26-ot a Jálicsok egészen az államosításokig lakták (1931-től már csak bérlőként), a pince túlsó végén lévő szomszédtól azonban már 1912-ben megváltak, az első világháború után pedig a tágas földalatti terekből is kivonultak.
A Paulay Ede utca 23-ban persze nem csak a bor játszotta a főszerepet, hiszen pincéjét és földszintjét már a megszületése után is több cég foglalta el: az első negyedszázadban működött itt sajt- és vajraktár, asztalos, férfiszabó, majd Blau Albert kő- és könyvnyomdai műintézte, a századforduló után azonban lassan a bőr vette át a főszerepet, a falak közt elsőként a cipőfelsőrészeket készítő Engel-féle gyár tűnt fel, amit a húszas években többek közt Anhaltzer Gyula bőrnagykereskedő cége követett. A vállalkozás alig két év után az országos figyelem középpontjába került, hiszen az óriási tartozásaik miatt angol és német cégek egész sora tett feljelentést.
Az egykori Jálics-pince 1920-ban már Bacchus Pincze néven, az Unio bor- és szeszáru-kereskedelmi rt. tulajdonában működött, néha nyílt napokat is tartottak, megnyitva a kapukat az alig néhány litert vagy akár csak egyetlen palackot vásárolni vágyó emberek előtt. Az üzlet rövidesen hanyatlani kezdett, a boroshordók néhány évvel később pedig örökre eltűntek a földalatti járatokból.
A ház egy részét 1928-tól a második világháborúig Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet használta, mellette pedig 1936-ban tűnt fel az Opera Garázs, ami három évvel később új épületet emeltetett a Hild-féle lakóház helyére.
A saját benzinkúttal, illetve motorszervízzel büszkélkedő, hosszú ideig idősebb Drozdy Győző (1885-1970) által vezetett garázs túlélte Budapest ostromát, rövidesen pedig újra fogadta az ügyfeleit – egészen az államosításokig, amikor a cég a Garage Ipari Nemzeti Vállalat, majd a Fővárosi Garázsipari Vállalat része lett, a kutat pedig az ÁFOR üzemeltette.
A Kádár-kor hajnalán a mindenki előtt nyitva álló garázs bezárta a kapuit, a tereket pedig néhány évig raktárként használták. A nagy változást a Belügyminisztérium megjelenése hozta, ami 1963-ban a terület egy részét az Igazságügyminisztériumnak adta át. A következő negyven évben a Büntetés-végrehajtás központi garázsaként hasznosított, a rendszerváltás után rövid időre az Arany János Színház (ma Újszínház) szervezési osztályát is befogadó ingatlant a Kincstári Vagyoni Igazgatóság végül több évnyi tervezés után 2008-ban értékesítette.
Újra magánkézben
Az ingatlanon maradt épületeket új tulajdonosa, a Lovas Tamáshoz kötődő Soprinvest Társasházépítő és Ingatlanhasznosító Kft. végül 2011-ben bontotta le, helyére pedig az ugyanebben az évben érkező következő gazda, az azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező projektcégként létrejött Paulay-Immo Ingatlanfejlesztési és Forgalmazó Kft. felkérésére rövidesen egy beépítési terv is született.
A Sugár Péter DLA és Bátki György közös munkájaként formálódott, irodákat és lakásokat is magukban foglaló tervnek egy nehéz feladatot kellett megoldania: olyan koncepcióval kellett előállniuk, ami az utcavonaltól való mély benyúlás miatt kilenc szomszédos telekkel ápol jó kapcsolatot, a főhomlokzat pedig beillik az utca az Erzsébet térről is látható szakaszának arcába.
A helyzetre a két tervezőnek sikerült jó választ adnia:
A tervtanács által többször vizsgált terv végül sosem vált valósággá, a telek pedig 2015 őszén újra tulajdonost váltott: az ekkor érkező, szintén Lovas céghálójának részét képező BHG-Jász Ingatlanfejlesztési Kft. mindössze néhány hétig maradt gazda, hiszen érkezett a Zafír Real Estate Kft., ami első lépéseként 2016 tavaszán lefedte az egykori borospince éveken át látható lejáratát.
A Zafírhoz a kilencvenes évek derekán hirtelen sikeres üzletemberré vált, minden politikai oldallal üzleti kapcsolatokat ápoló Lovasnak már semmi köze sem volt, a cég mögött ugyanis az adásvételkor egy Abu Dhabiban élő arab üzletember, Khadem Abdulla Khadem Butti Al Qubaisi állt, akitől 2018-ban két jordán pénzváltókból lett magyar hotelmilliárdos, Sameer Hamdan és Zuhair Awad vette át a céget.
Újabb szálloda épül
Az ekkor már hosszú évek óta üresen álló területen hét éve nem folyt semmiféle lényegi munka, a tulajdonosváltás azonban végül megtette a hatását: a Kormány a 253/2019. számú rendeletével 2019. október 24-én nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította az ide tervezett hotelprojektet, csökkentve ezzel a kialakítandó udvarok összméretének a kerületi szabályozásban megszabott minimumát. Épp egy héttel később egy négy csillag superior szálloda tervei tűntek fel az építési hatóság rendszerében, végleges engedélyt azonban csak néhány nappal 2020 karácsonya előtt kaptak.
A részletekről sokáig semmit sem lehetett tudni, hiszen a kapcsolódó tervlapok közül lapunk a kormányhivatalhoz eljutott megkereséséig egyetlen darab sem volt publikus, a mozaikdarabok összeillesztésével azonban ismertté váltak a főbb részletek: ezek szerint
aminek terveit a Dürer-projekt irodaházain (a munkákat, illetve a terület történetét korábban több cikkben mutattuk be) is dolgozó Spányi Partners építésziroda jegyzi.
Ezt az információt a tervezők saját honlapja is megerősíti, ahová 2022 áprilisában töltötték fel az erről mesélő aloldalt, látványrajzokat azonban azóta sem csatoltak mindehhez.
A levelünk után az ÉTDR rendszerében varázslatos módon feltűnt, 2019 szeptembere, illetve 2022 februárja közt született tervlapok – ezeket szerzői jogi okokból nem vehetjük át, ezen a linken át azonban megtekinthetők – szerint a leendő szálloda hátsó udvarát három oldalról egy tetőterasz veszi majd körbe, az utcán közeledve pedig a járókelők előbb a szürkés bézs árnyalatú kőburkolatot, illetve a középszürke műpala tetőt veszik majd észre, közelebb érve pedig a földszinti falakat takaró bézs árnyalatú bordás kőpanelek, a horganyzott acélburkolat, valamint az üveg függönyfal kerülnek a szemük elé.
A nemzetgazdasági kiemelés megszerzése előtti kezdeti tervvázlatok, illetve a végül engedélyhez jutó tervcsomag közti pontos különbségek nem ismertek, a különbségekre azonban rávilágít a Budapest Business Journal oldalán 2019 áprilisában megjelent rövid cikk, amelyben a befektetők még csak 180 szobás, részben konferenciahelyszínnek szánt befektetésről beszéltek. A különbséget a szabadon letölthetővé vált dokumentumok is mutatják, hiszen a láthatóvá tett látványterveken még a kiemelés előtt tervezett állapot látszik – itt a hátsó udvart csak két oldalról veszik körbe szobák.
A járókelők számára látható munkák megkezdésének, illetve a hotel várható befejezésének ideje nem ismert, a földmunkák azonban bármelyik napon megindulhatnak, hiszen 2022. december 5-én megnyílt az ehhez szükséges e-napló, néhány nappal később pedig egy projektcég, az ismeretlen hátterű Hotel Budapest Paulay Kft. neve tűnt fel a földhivatali iratokban, így rövidesen munkagépek foglalhatják el a foghíjat.
Kérdéseinkkel a Spányi Partners építészirodát és a Mellow Moodsot is megkerestük, választ azonban cikkünk megjelenéséig csak az utóbbitól kaptunk: a cég sajtósa arról tájékoztatott bennünket, hogy december óta nem ők a terület tulajdonosai.
