Hogyan lesz valakiből dokumentumfilmek és igaz történeteken alapuló játékfilmek kutató-szerkesztője? A honlapján így jellemzi a tevékenységét.
Tizennégy éves voltam, amikor érdeklődni kezdtem az 1973-as balassagyarmati túszdráma sztorija iránt. Mivel balassagyarmati vagyok, kíváncsi lettem, hiszen pont a szülővárosomban történt egy ilyen volumenű esemény. Évekkel később az egyetemen szintén egy igaz történeten alapuló eset volt a szakdolgozatom témája: Chris McCandless hátizsákkal bejárta Amerikát, aztán Alaszkában kötött ki, ahol fiatalon meghalt, az ő életéből készült az Út a vadonba című film is. Megkerestem a családtagjait és barátait az interneten, később jobban beleástam magam a túszdráma történetébe, majd jött a könyvem a Karthago Requiem című száma alapjául szolgáló történetről. Valahogy megragadtak bennem az igaz történetek. A könyveknél a tényeket írom le olvasmányos formában (nevezhetjük ezeket dokumentumregényeknek), és bár a filmeknél a feladatom ugyanaz, tehát felkeresem a szereplőket, interjúkat csinálok velük és dokumentumokban kutatok, végül az anyagot megkapják a forgatókönyvírók, és ők alkotnak belőle egy fiktív, de igaz történeten alapuló sztorit. Mint legutóbb A Király esetében is.
Hogyan jutottak el önhöz A Király alkotói?
A könyveimnek köszönhetően olyan visszajelzéseket hallottam, hogy terjedt rólam egy urban legend, miszerint, ha alapos munkát vársz, és azt szeretnéd, hogy valaki elmesélje neked a történetét, akkor hívd Hatala Csengét. Ezt egy nagyon hízelgő elismerésnek gondolom. Végül így talált meg A Király kreatív csapata is, hogy már tudták, mivel foglalkozom.
A Requiem történetéhez is volt személyes kapcsolódása?
Igen, már nagyon fiatalon jártam a Karthago koncertjeire, és mindig is érdekelt, ki volt az a fiú, akiről írták a Requiem című dalt, de erről a történetről már nekik is csak homályos emlékeik voltak. Végül eljött egy pont, amikor azt éreztem, hogy ideje előásnom ezt az esetet. Valójában minden téma, amin dolgoztam, valamilyen formában kapcsolódik hozzám, még Zámbó Jimmy személye is.
Ő hogyan?
Jimmy nem volt ismeretlen a számomra, mivel zenészek között nőttem fel. Orbán Józsi a 100 Folk Celsiusból már gyerekkorom óta amolyan tiszteletbeli apám volt, aki az egyetemi éveim alatt levitt a művészek egyik ismert törzshelyére, így folyamatosan alkotókkal voltam körülvéve. Jimmyt személyesen nem ismertem, tizenegy éves voltam, amikor meghalt, viszont, mivel Józsinak jó barátja volt, ezért ott voltam a temetésén, és rengeteg anekdotára emlékszem róla. Például Jimmy rendszeresen járt Józsihoz, akinél mindig volt több üveg szóda is a hűtőben, viszont Jimmy kedvéért mindig félre volt téve egy üveg szobahőmérsékletű szóda is, mert féltette a hangját, és emiatt nem nagyon ivott hideget. Ez utóbbi téma egyébként be is került a sorozatba, mert egyszer valaki azt mondta Jimmynek, hogy jót tesz a hangjának, ha reggelente nyers tojást iszik, és láthatjuk, ahogy a Háfra Mariról szóló részben az egyik jelenetben elkészíti magának az italt. De gyűjtöttem például Jimmy jellegzetes szófordulatait is.
Ezek is bekerültek a sorozatba?
Persze, nem is egy. A „kiéneklem a szemeteket” többször is elhangzik, illetve a „bimmbammführer” kifejezés is az övé volt, ezt is mondja a sorozatban. Továbbá a „természetszerűleg” szót is gyakran használta a „természetesen” helyett, ez is bekerült. Szerintem csodálatos, hogy a stáb törekedett rá, hogy legyenek meg ezek a rejtett mélységei a sorozatnak.
Hogyan vett részt a sorozatban, pontosan milyen munkát végzett?
Kutatóként vettem részt a munkálatokban. Ez azt jelentette, hogy felkerestem a történetünk valódi szereplőit, és több interjút is készítettem velük. Emellett archív anyagokat kutattam és dolgoztam fel, amik lehettek korabeli újságcikkek, egyéb, akár személyes dokumentumok, rajongói levelek, fotók vagy mozgóképes anyagok. Ha nagyon sarkítani akarnám a feladatomat, azt mondanám, hogy minden olyan információról tudomással kellett bírnom, ami valaha nyilvánosságra került Jimmyről, és felszínre kellett hoznom olyanokat is, amik még a mélyben bugyogtak. És, ahogy az előbb mondtam, Jimmy beszólásait és szójárását is gyűjtöttem. Végül a kutatási anyag egy több száz oldalas jegyzet lett, amiből a forgatókönyvíró Zomborácz Virág és a rendező Kovács Dániel Richárd már tudtak dolgozni.
Lehet-e tudni, kikkel beszélt a sorozatban feltűnő karakterek közül?
A legtöbb szereplővel sikerült beszélni. Akit csak lehetett, meghallgattunk. Aki bármelyik interjúban, archív anyagban újra és újra említésre került, igyekeztem felkeresni.
Mennyire volt nehéz egy ilyen tragikus történetről beszéltetni a Jimmyhez közel álló személyeket?
Érthető okokból a család egyes tagjai nehezebben beszéltek különféle részletekről, de idővel feloldódtak. Az események óta eltelt több mint két évtized is enyhítette a sebeket, viszont az űr, amit Jimmy maga után hagyott, mindig körüllengi majd a családját.
A Zámbó családból mindenki együttműködő volt, amikor meginterjúvolta őket?
Igen, mindenki érdeklődő volt és készséggel segítettek. Voltak előzetesen félelmeik, de minél többször találkoztunk, annál inkább feloldódtak, és tényleg rengeteg segítséget kaptunk tőlük. Például Edit adott három zsák interjút, újságcikket és egyéb dokumentumot, mire mondtam neki, hogy ez remek, úgyis jön az augusztus 20-i hosszú hétvége, ami tökéletes lesz arra, hogy ezt átnézzem. Ő erre csodálkozott, hogy miért nem pihenek inkább. Pihenni, kérdeztem vissza, amikor itt van ennyi izgalmas anyag? Alig vártam, hogy beleáshassam magam. Nekem fontos, hogy elkapjon ez a hév, mert én vagy nagyon lelkes vagyok egy munka miatt, vagy nem is vállalom el.
Attól nem tartott, hogy hiába beszélt a szereplőkkel, arra már nem volt hatása, hogy milyen lesz a végeredmény, és ez esetleg önön fog csattanni?
Nem, ez természetes volt, hogy ez két különálló dolog, hogy én írok egy kutatási anyagot, és van egy forgatókönyvíró is. A családnak végül rá kellett bólintani a könyvekre, a gyártás csak így indulhatott el.
Önben milyen kép alakult ki Zámbó Jimmyről a háttérmunkát követően?
Jimmy karaktere sokrétű számomra. Egyfelől egy végtelenül figyelemre éhes, mindenkinek megfelelni akaró személyiségnek látom, aki sokszor képtelen volt kezelni a problémás helyzeteket, másfelől viszont volt egy árnyaltabb oldala is. Például rengetegszer elérzékenyült és sokat szorongott. Nekem feltűnt az akkori interjúkat nézve, hogy nem egyszer nekiszegeztek olyan kérdéseket, amikkel szabályosan bántották a külseje miatt: hogy biztosan nem a külseje miatt lett ilyen sikeres és hasonlók, ilyeneket ma már nem nagyon kérdeznek, de akkor még ez nem volt ritka. Jimmy válaszaiból érződik, hogy mennyire bántották őt ezek a dolgok, hiszen ő eleve egy nagyon szorongó típus volt. A színpadra lépés előtt élete végéig rendkívül lámpalázas volt, ez is látható a sorozatban. Az sem fikció, hogy mennyire kikészült attól a hírtől, hogy a világ legrondább nőjének választották őt, és az is valóság volt, hogy Edit minden reggel átnézte a postát, és amiről tudta, hogy Jimmynek rosszul esne, azt még időben kidobálta.
Jimmy és Edit megismerkedése tényleg így történt, ahogy a sorozatban láttuk? Tehát szomszédok voltak, és még Jimmy első gyereke megszületése előtt viszonyt kezdtek?
A visszaemlékezések és az archív anyagok is ezt a történetet támasztják alá. Maga Jimmy is tett ilyen nyilatkozatot egy korabeli napilapban.
A sorozat sejteti ugyan, hogy Jimmy amerikai kalandja kamu volt, de így nyíltan nincs kimondva, míg például a Wikipedia-oldalán a mai napig olvasható ez az amerikai kitérő. Mit lehet erről tudni most?
Jimmy tele volt olyan történetekkel, amiket, ha elmesélt egy társaságban, azonnal leestek az állak. Ez hozzátartozott a személyiségéhez. Több olyan emlék is van róla, hogy ül az asztalnál, mesél, és nem tudsz másra figyelni. Amerikában járt egyébként, elvitte oda a családját.
Mit kell tudni a Vilmányi nevű szereplőről, mennyire valós karakter? Mert akiről mintázhatták, ő a valóságban nem Erdős Péter utóda, hanem az ORI vezetője volt.
Igen, az 1988-as Interpop fesztivált követően az Országos Rendező Iroda igazgatója, Bulányi László valóban öngyilkosságot követett el, viszont a valódi indítékot találgatások övezik. Lehetséges, hogy a rossz bevétel és a különféle stiklik miatt, de az igazi okokat máig nem ismerjük.
Jimmy testőre miért nem a valódi nevén szerepel?
Praktikus okokból. A forgatókönyvben szerepelt már egy Krisztián (Jimmy legidősebb fia), ahogy egy Tihamér is (Jimmy egyik testvére), így egy olyan nevet választottak neki az írók, ami nem keverhető össze más szereplőjével.
Elek János elég ismert, belpolitikai tévés újságíró volt a 80-as, 90-es években, bár zenével speciel nem foglalkozott. Tényleg csak véletlen, hogy így hívják az Alföldi Róbert által játszott újságírót?
Ez már az írói fázisban született, amibe én nem láttam bele, de ennél a karakternél nem egy konkrét személyen, nem Elek Jánoson, hanem a sznob kritikus karakterén volt a hangsúly.
Mit szólt azokhoz a véleményekhez, hogy Olasz Renátó túl jóképű Jimmy szerepére? Nem is a hasonlóság miatt, hanem mert Jimmy sztorijában a külsejének is fontos szerepe van, Olasz Renátóval viszont nem jön át, hogy nehézségei lehetnének a megjelenése miatt.
Amikor megnéztem az első részt, először nyilván szembeötlött, hogy ez nem feltétlenül a két tojás esete, de akár a tekintet, akár a kéztartás és minden egyéb gesztus annyira benne van a karakterben, hogy már a második perctől elhittem, hogy Renátó a fiatal Jimmy. Ezúton is gratulálok neki.
Mennyi időt dolgozott ezen a sorozaton?
Évekig. A stáb törekedett arra, hogy megadják mindenre a kellő időt, így a kutatásra is. Az anyagomban például figyeltem arra, hogy minden fontos feltevést vagy emléket vissza is igazoljak, ezekre is kellett idő. A szereplőkhöz is visszajártam, tehát nem csak egyszer beszéltünk, és köszöntem szépen, megvan az interjú. Edittel is számtalanszor találkoztam, mert egy ilyen nehéz történetnél érthető, hogy a szereplőknek több időre van szükségük ahhoz, hogy megnyíljanak. A végén aztán már magamnak csináltam kávét a konyhájában, mert olyan otthonosan mozogtam a házban. Egyébként bármelyik munkámban, akár a könyveimben, akár a filmek előkészületénél is úgy dolgozom, hogy kapcsolatban maradjak a szereplőkkel, és legyen kellő időnk arra, hogy leássunk egy-egy történet mélyére.
Mit csinál, ha ellentmondások vannak a visszaemlékezésekben? Végül is húsz vagy harminc évvel ezelőtti történésekre nem csoda, ha nem emlékszünk pontosan.
Volt olyan, hogy egyszerre találkoztam több szereplővel is, és feltettem egy kérdést, amire hárman négyfélét válaszoltak. Az, hogy innen hogyan megyünk tovább, helyzetfüggő: volt, hogy a régi újságok segítettek, volt, hogy megtaláltam, Jimmy hogyan mesélte el a történetet. Bár sokszor ő is máshogy emlékezett egy-egy sztorira, ilyenkor (újra) meghallgattam azokat a szereplőket, akik az adott helyzetben ott voltak vele.
Az igaz történeten alapuló filmek örök dilemmája, hogy hiába tudja mindenki elvileg, hogy fikciót látunk, sokakban mégis úgy csapódik le, hogy ez így történt, ahogy a film vagy sorozat mutatja. Mi az a határ, ahol még belefér, ha valamelyest eltér a sztori a valóságtól, és honnantól válik valami hazugsággá?
Ez nagyon összetett kérdés. A Király esetében is ott van az elején, hogy „igaz történetek és hazugságok alapján” (ezt kötelező is kiírni, hogy a nézők tudják, nem dokumentumfilmet látnak), de óhatatlanul is szükség van némi eltérésre. Akár dramaturgiai okokból, akár a cselekmény sűrítése és drámai íve miatt néha muszáj eltérni a tényleges történésektől. Bereményi Géza mondta a róla szóló (Bereményi kalapja című) filmben azt, hogy „fejlesztjük a tényeket”, és ez nagyon megmaradt bennem, hogy ez történik, ha egy igaz történeten alapuló játékfilmet csinálsz. Ha most random megnéznénk A Király jeleneteit, a legtöbbről azt lehetne mondani, hogy ennek vagy annak a magja igaz, de nem biztos, hogy pontosan így történt. Ilyenkor sok mindent figyelembe kell venni. Egyfelől, ott van az alkotói szabadság kérdése, másfelől az élő vagy valóban létező személyek jogai a másik oldalon. Meg kell találni az egyensúlyt, és ez szerintem szép, de nehéz feladat.
Van olyan, igaz történeten alapuló film vagy sorozat, amit nézőként érzett példaértékűnek?
Inkább olyat tudok mondani, amit a közelmúltban láttam, és megfogott: ez az Anna Delvey-ről szóló Az örökösnő álarca mögött (Inventing Anna) sorozat volt, mert már annak idején követtem a híreket, és úgy gondolom nagyon jól összerakták a sztorit. De olyat is tudok mondani, ami viszont nem tetszett, az a Johnny Depp és Amber Heard perét megfilmesítő Hot Take volt.
A Korona minden egyes évadából kis túlzással belpolitikai botrány lett Nagy-Britanniában, és előfordult, hogy egyenesen történelemhamisítással vádolták meg. Ezek valós vádak?
Számomra főleg szakmailag érdekes egy-egy hasonló sorozat, mert azt szoktam figyelni, hogyha utána felütöm a Google-t, és azt keresem, mi az igazságalapja egy-egy jelenetnek, majd összehasonlítom azzal, hogy miként jelenítették meg, már érdekes a dolog. A Korona esetében ez többször is megtörtént. Néha elengedhetetlen, hogy a készítők változtassanak a valódi történéseken, mert ezt kívánja meg a műfaj.
Van olyan történet vagy személy, amiről vagy akiről szívesen részt venne egy életrajzi filmben/sorozatban?
Lehet, hogy furcsa, de ilyesmin nem gondolkodom. Én szeretem azt a munkámban, hogy van egyfajta meglepetés-ereje: ha valaki megkeres egy témával, akkor az is foglalkoztat, hogy azt hogyan tudom utána magaménak is érezni. Továbbá íróként sem mindig keresem a dokumentumregényes témákat. Persze ha szembejön egy jó ötlet, nem feltétlenül mondok rá nemet. A most készülő regényemet is igaz történet ihlette ugyan, de ez egy személyes, könnyedebb sztori a tavalyi nyaramról, amikor tettem egy amerikai körutazást. Arról szól, hogy vissza tudunk-e találni a gyermeki énünkhöz, és hogy benne tudunk-e maradni az adott pillanatban. Ez most elég más műfaj, mint amivel eddig dolgoztam, még akkor is, ha sok kutatást végeztem a meglátogatott városokkal kapcsolatban. De vannak újabb filmes munkák is kilátásban.
A könyveiben és A Királyban közös, hogy mindhárom nagyrészt vagy legalább részben az érett Kádár-korszakban játszódik. Foglalkoztatja ez a korszak, vagy ez csak véletlen?
Ez véletlen, de a hetvenes-nyolcvanas években azért el lehetett titkolni sok mindent: a túszdráma idején a lányok kiszabadítása egész máshogy történt a valóságban, mint amiről akkoriban tudni lehetett, hiszen a hatóságok el akarták hallgatni a sok szerencsétlenkedést. A Karthago-sztorinál pedig egy fiatal drogozott, ami ugye a szocializmusban hivatalosan nem történhetett meg, tehát ezt is próbálták eltitkolni. Ez a korszak Mekkája az ilyen ügyeknek.
Mennyire érez a magáénak egy filmet vagy sorozatot, ha tudja, hogy egy bizonyos fázis után már nem volt ráhatása az anyagra?
A Királyt például úgy érzem magaménak, hogy megtisztelő, hogy az én anyagomból dolgoztak az írók, akik, megesett, hogy az írási folyamat során is tettek fel kérdéseket. Számomra az is nagy öröm, hogy visszaköszönnek a filmben az apróságnak tűnő részletek is, mint a már korábban említett nyerstojás ügy.
