A Duna-part látképe 1987 óta a Világörökség része, az elmúlt évek változásai azonban nem csak a belváros sokszor szűk utcáinak épületeire, de erre a védett képre is rányomták a bélyegüket: a Citadella képének teljes átírása, a Várnegyedben folyó munkák (az Országos Levéltár visszatérő tornya vagy a Budavári Palota és a környező lerombolt épületek helyreállítása) mellett a Várkert rakpart fölé magasodó félkész ráépítés is negatív irányba billentette a mérleget.
A hullámot egy teljes évtizeddel megelőzte azonban a Belgrád rakpart 9. átalakulása, ami a kétezres években hosszú időre a figyelem középpontjába került: az akkori sajtóhírek szerint az épületre a pesti meleg vigalmi negyed kiépítésén dolgozó vállalkozó, a Capella bárral ismertté vált Birta László engedély nélkül épített újabb szinteket. Az éveken át tartó bírósági harcot követően a ház körül végül elült a zaj, a turisták által sok évtizedesnek hitt újabb szintek pedig a helyükön maradtak.
A helyzet a közeljövőben azonban megváltozik, hiszen egy 2022. november 17-én engedélyig jutó, másfél héttel korábban véglegesített tervcsomag szerint
– derül ki a vonatkozó építési rendszerből.
A publikus tervlapok szerint a szomszédokhoz igazított magasságú ház három újabb, egyértelműen kortárs arcú emeletet, illetve egy tetőtér-beépítést, valamint némi zöldtetőt hord majd a hátán.
Az új rész nem csak az arcával, de az anyaghasználatával is nagyban eltér majd az épp százharminc éve emelt eredeti épülettől, hiszen a sötétszürke fémlemez burkolat, a terrakotta tetőcserép, illetve az azonos színű tetőtéri lamellák egyértelműen a modern társasházak részleteit viszik el a Duna-partra.
A Lamitiam Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. beruházásaként születő projektről a cég az Építészfórumnak kijelentette:
egy visszafogott, a környezetébe illő, hatlakásos lakóépületet
akarnak megvalósítani, aminek terveit a félkész honlappal rendelkező Örökségvédelmi Tervező és Szolgáltató Kft. jegyzi.
A beruházó hozzátette:
A 2009-es alapítása óta Zuglóban működő Lamitiam három évvel ezelőtt meglepő lendületet kapott: hárommillió forintos tőkéje hirtelen 703 millióra emelkedett, de tulajdonviszonyai is némiképp megváltoztak.
A 2020-ig kizárólag Margaritis Nikolaos kezében lévő cég hátterében előbb Margariti Itia (2020-), majd egymást követve két, ugyanoda bejegyzett, a nő kezében lévő projektcég jelent meg: előbb a Lakások Panorámával Ingatlanforgalmazó Kft. (2020–2021), majd a Rakparti Panoráma Ingatlanforgalmazó Kft. (2021-), aminek megérkezésével egyidőben Margaritis Nikolaos is újra feltűnt, mint társtulajdonos.
Nagy változás
A jelenleg is álló, leginkább egy tetőre ragasztott üvegházra (orangerie) hasonlító bővítés a környezetével való egyértelmű kontrasztja ellenére egészen jól szervesült – ellentétben az általunk korábban a legfájdalmasabb budapesti épületek egyikeként emlegetett Váci utca 54.-gyel –, és a dunai látkép sokak számára jóval idősebbnek tűnő részévé vált.
A rövidesen helyére kerülő emeletekről mindez csak részben mondható el, hiszen az alsó szintektől élesen elkülönülő, a historizálással – helyesen – meg sem próbálkozó bővítés egyértelműen kortársnak látszik majd. Fontos pozitívuma, hogy az ablakrendet továbbörökíti, homlokzata azonban az elődnél jóval zártabb lesz.
Ez a kontraszt önmagában persze nem probléma, a végeredmény pedig nyilvánvalóan klasszisokkal minőségibb képet eredményez majd, mint a nála nagyobb szomszédain (Belgrád rakpart 6-8., illetve 10.) a Kádár-kor hajnalán megjelent bővítményeké.
A munkálatokkal egy két évtizeden át húzódó ügy végére kerülne pont, hiszen az engedély nélküli építkezést, majd a visszabontás elkerüléséért folytatott, hosszúra nyúló harcot követően a megszületett tereket csak hellyel-közzel, különböző bulik idejére sikerült hasznosítani, ezentúl azonban az egész ház újra bekapcsolódik a város vérkeringésébe.
De mi történt az első látásra teljesen átlagosnak tűnő házzal a megszületése óta, és miért került közel húsz évvel ezelőtt a figyelem középpontjába?
Százharminc év
Az egykori rakodópart mentén álló ház elődjét 1892 áprilisában egy fiatal építész, Korb Flórián (Korb Flóris, 1860–1930) vásárolta meg, négy hónappal később pedig a hatóságok elé terjesztette saját, háromemeletes házának terveit, így az egy napszámos súlyos sérülése miatt rövid időre megszakadt építkezés ősszel már biztosan megkezdődött.
Az 1893 folyamán elkészült bérházat a tervező mindössze egy évig tartotta meg, hiszen 1894 augusztusában az Bodánszky Hermina tulajdonába vándorolt át, aki harmincöt évvel később bekövetkezett haláláig megtartotta a havi lakbérek miatt nyilvánvalóan minden hónapban szépen jövedelmező, egy ideig Móry Károly építésznek, valamint a régi Erzsébet és Szabadság híd építéséből is fontos részt vállaló Czekelius Aurélnak (1844–1927) is otthont adó házat.
Ebben a hosszú időszakban a házban számos érdekes ember, illetve üzlet fordult meg: a földszinten a századfordulón a Tyroler és Ádám Miksa-féle cég lawn tennis- (ma szimplán csak tenisz-) hálói és halászati hálói kellették magukat, aminek helyét egy évtizeddel később Csengey (más források szerint Csengelyi) Sándor vendéglője vette át.
Az 1912 őszén, egy hosszú nap végén saját üzletében arconszúrt férfi egészen haláláig vezette a helyet, amit azután az özvegye vett át, így az több mint két évtizedre a belváros fontos pontjává vált. A szomszédban mindeközben sorban váltották egymást az üzletek: egy ideig gyümölcskereskedés, műhímző, illetve bor-, sör- és pálinkaméréssel egybekötött fűszerraktár is működött a földszinten, ami aztán a pince egy részét is használatba vette.
A Fiuméből fiatalon Pestre érkező Bodánszky halála derült égből villámcsapásként hatott a házra: a nő végrendeletében azt ugyanis szülővárosára hagyta, a városvezetés azonban úgy érezte, hogy az túlzottan elhanyagolt, felújítása pedig túl sokba kerülne ahhoz, hogy gyorsan profitálhassanak belőle. Az első hallásra nagylelkűnek tűnő ajándékot így Fiume végül visszautasította, az épület pedig a Szent Koronára szállt.
A nagy gazdasági világválság hatásaként egyre nagyobb problémákkal szembekerülő magyar állam sem érezte úgy, hogy tudná hasznosítani az egyébként kiváló helyen, a Fővám téri vásárcsarnoktól, illetve a boltokkal teli Váci utcától alig néhány lépésnyire álló ingatlant, így megkeresték az elhunyt Bécsben élő törvényes örökösét, Bodánszky Viktort, akit 1933 márciusában jegyeztek be, mint tulajdonost.
A férfinak semmiféle célja nem volt az új szerzeményével, sőt, néhány nap múlva meglepően alacsony áron adta tovább a Ganz Danubius hajógyár vezérigazgatójának, Király Andornak. A mindössze nyolcvanezer pengős vételárat jó eséllyel nem csak a mindenre kiható válság, de az állapot is indokolta.
Király vélhetően azonnal tatarozta a házat, annak falai közt a következő években ugyanis tehetős polgárok tűntek fel: a lapok apróhirdetési rovatai, a különböző reklámok, illetve telefonkönyvek szerint előbb egy bank- és tőzsdebizományos, majd Rákosi Pál textiláru-kereskedő, a karrierjét a Külügyminisztériumban lezáró Durand Félix, végül pedig Gál József, a Futura Rt. – ennek modernista székházát szomszédaival együtt a miniszterelnök veje, Tiborcz István egyik projektjében belezték ki – vezetője költözött be, az utcafronton pedig 1935-ben megjelent a Sourire Kávéház cégére, amit néhány hónappal később a Monitor Étterem-Halászcsárdáéra cseréltek.
Az étterem végül egészen az államosításokig túlélt, megszűnése után pedig a teljes lakóközösség megváltozott: az ötvenes években a fotótanfolyamokat is indító Magyar Országos Amatőregyesület (MADOME) otthonát találhattuk volna itt, rövidesen azonban a MAHART nyugdíjasklubja, illetve irodája vette át a helyét.
A Magyar Hírlap egy 1969-es, a nyugdíjasklubban készült riportja szerint „a Belgrád rakpart 9. számú épület semmiről sem nevezetes”, ez pedig a következő harminc évben is tökéletesen igaz is volt rá, hiszen legfeljebb egy hirdetés erejéig – 1990-ben például egy farmerek koptatását, illetve textilek festését kínáló cégnek köszönhetően – tűnt fel a lapokban.
A helyzet az ezredfordulóra aztán gyökeresen megváltozott: az épp húsz éve a MAHART-iroda, valamint több lakás megvásárlásával többségi tulajdonossá vált Birta László itt nyitotta meg a Limo Cafét, aminek bővítéseként, egy korábbi gazda által megszerzett, mindössze a tető és a homlokzat restaurálására lehetőséget adó építési engedély birtokában
A pincében kialakult problémát a kerület oldotta meg: miután rendőri segítséggel sikerült behatolniuk az épületbe, 2003. december 23-án nagy szilárdságú betonnal töltötték fel a talajszint alatti részeket.
Birta a Népszabadságnak később arról beszélt, hogy semmiféle problémát nem látott a bővítésben, hiszen mindössze a társasházi törvényben előírt „okszerű és célszerű gazdálkodás” követelményét teljesítette, mivel a háznak hasznot hozó változtatást hajtott végre:
Az V. kerület szocialista polgármestere, Steiner Pál 2005 márciusában az Indexnek leszögezte: a Belgrád rakpart biztosan nem válik majd vigalmi negyeddé, és felléptek Birta ellen, aki azonban elfogultságot jelentett be, így az ügyet a közigazgatási hivatal a VII. kerület hatáskörébe helyezte át.
Az erzsébetvárosi szakértők rövidesen úgy döntöttek, hogy az udvari bővítmények nem maradhatnak állva,
Az építészeti tervdokumentációval nem rendelkező bővítmény ügyét az év későbbi szakaszában az építéshatóság próbálta rendezni: elrendelte az utcai fal lebontását, Birta azonban rögtön fellebbezett a Fővárosi Bírósághoz és az ítélőtáblához.
A helyzet eközben sokat lépett előre, hiszen a vállalkozó előbb a felmérési tervdokumentációt, majd a téglafalas, az alsó szintekhez illő homlokzatátalakítás terveit készíttette el (utóbbit Kolba Mihály jegyezte), a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy a ráépítés vasváza a szomszédok állításával szemben nem a tűzfalakat terheli, így nem jelent valódi veszélyt – derült ki a Népszabadság cikkéből. A lap hozzátette: a fennmaradási engedélyhez szükség kérelmek beérkezése után az ügy az országos tervtanácshoz kerül majd, a végső szót az mondja ki a témában.
Birta az év végére lemondott a vigalmi központ álmáról, novemberben ugyanis már arról beszélt, hogy a házat többlakásos lakóépületként fogja hasznosítani, földszintjére pedig egy kávézót szeretne,
ahonnan nem fogják kikergetni a melegeket.
Az ügy sajtóvisszhangja ezután hirtelen elhalt, az Országos Építésügyi Nyilvántartásból azonban egyértelműen látszik, hogy az elsőfokú hatóságként diszponáló VII. kerülettől a bővítés 2009. december 15-én fennmaradási engedélyt kapott.
A következő tíz évben a házat különböző rendezvényekre lehetett kibérelni, de az a tíz éven át futó Éjjel-Nappal Budapest néhány epizódjában is feltűnt. Állapota az utcáról nézve nem változott,
hiszen 2019 januárjában előbb Belváros-Lipótváros önkormányzata, majd 2021 novemberében az építési jogkörök jó részét gyakorló kormányhivatal indított jókarbantartási kötelezési eljárást.
Tavasszal kezdődnek a munkák
Az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel a Panama-papírokban is feltűnő Margaritist is megkerestük, aki válaszában kijelentette: a Rakparti Panoráma Ingatlanforgalmazó Kft. nevű cégén át már 2009-ben megvásárolta a házat, a hosszúra nyúlt jogviták miatt azonban „nagyon komoly késedelemben” vannak, így
A jogvita tényét a földhivatali adatbázis is megerősíti: a vonatkozó lapokon jól látszanak egy per nyomai, így csak 2021-ben, apporttal tudták azt a Lamitiam jogos tulajdonává tenni.
Margaritis hozzátette: minden szükséges szerkezeti megerősítést elvégeznek majd, amik az elmúlt húsz év engedély nélküli és szakszerűtlen beavatkozásainak következtében elkerülhetetlenné váltak.
Kérdéseinket a vezető tervező Szécsi Zsoltnak, illetve az V. kerületi önkormányzatnak is elküldtük, választ azonban csak előbbi helyről kaptunk. Az építész egyértelműsítette, hogy az eredeti értékeit – szerkezeteit, díszeit, belső nyílászáróit, sőt, részben a hátsó lépcsőházát is – az engedély nélkül végzett munkák során elveszített ház állapota
így teljes szerkezeti rekonstrukcióra, valamint a földszint feletti,
tartószerkezeti szempontból meghatározhatatlan szerkezetű
galériatér lebontására van szükség.
A közel húsz hónapon át csiszolódott, a jelenlegi szintterület csökkenését hozó tervek szerint 2024 végére
kap majd helyet a házban.
