Nem véletlen a fordított arányosság, miszerint bármilyen óriási érdeklődés övezi a kiskorúakkal szembeni szexuális abúzus témáját, e problémakörnek mégis elég gyér a dokufilmes reprezentációja. Az ok nyilvánvaló: a mélyen sérült áldozatok és családtagjaik nehezen tárulkoznak ki kamerák előtt, és ha meg is tennék, az alkotó nem kerülheti ki a morális dilemmát: helyes-e az áldozatok – különösen kiskorúak – arcát, hangját, nevét, személyes sorsát mintegy kiszolgáltatni a nyilvánosságnak. Hiszen köztudott, hogy a nyilvánosság nem szükségképpen empatikus, sőt, a társadalom könnyen megbélyegzi a bántalmazottakat, akik így újra traumatizálódhatnak. Ezért aztán a gyerekek elleni szexuális erőszak történeteit a dokumentumfilmekben általában csak közvetve ismerhetjük meg, akár részben fikciós vagy színészi eszközökkel, olykor évtizedekkel a trauma után megszólaló, felnőtt áldozatok elmondásaiból.
Ragadozó a kapu előtt
Ilyen értelemben egyedülálló alkotás Püsök Botond rendező-operatőr és Bacskai Brigitta vágó-társíró műve, a román-magyar koprodukcióban (társproducer az On The Spot) készült Túl közel (mintha a traumát érzékeltető cím utalna egyben a fenti dilemmára is). Az alkotók egy bántalmazott család történetét mutatják be egészen közvetlen, intim és személyes módon: jelen vagyunk a bántalmazás helyszínén, a szülői házban, megismerjük a kiskorú áldozatot, az édesanyját és a testvérét, részt veszünk a sorsfordító családi beszélgetésekben, amikor mindenki más becsukná az orrunk előtt az ajtót; ott vagyunk a döntéseiknél és a veszekedéseiknél, velük lehetünk a megaláztatás és a csüggedés pillanataiban, de a menekülés és a gyógyulás mozzanatainak is tanúi lehetünk.
Andrea színészként keresi a kenyerét, a film elején elkísérjük egy próbára, ráadásul pont egy olyan darab előkészületeit láthatjuk, ahol egy, a napi rutin monotonitására panaszkodó anyát alakít. Aztán már ott vagyunk a kis erdélyi faluban, a megkapóan gyönyörű tájban; megismerjük Pirkót, Andrea kamaszlányát és Bogyót, az óvodáskorú kisfiát. És Andrea elmondása nyomán kibomlik előttünk a közelmúlt: Pika, az apa rendszeresen molesztálta a lányt, aki egyszer csak kitálalt az anyjának.
Irtózatos erő kellett hozzá, de Andrea megtette: telefonon beszélt a férfival, aki realizálta, hogy lebukott, és ezért elmondott az asszonynak mindent. A hangfelvétel lett a bizonyíték, amelynek alapján Pika öt év letöltendő börtönbüntetést kapott.
És ha azt gondolnánk, hogy ezek után az áldozat és családja elindulhatott a traumafeldolgozás és a gyógyulás útján, hatalmasat tévednénk. A film cselekménye ott kezdődik, amikor Andrea értesül róla, hogy a férfit jó magaviseletéért két évvel a büntetés letöltése előtt kiengedték, és már vissza is költözött a faluba. Bár Pirkót a távoltartó végzés miatt nem látogathatja, el akarja érni, hogy Bogyóval rendszeresen találkozhasson; sms-üzeneteket küldözget Andreának. A helyzet mélyen felkavarja a családot, és Andrea elszánt küzdelembe fog, hogy megvédje magát és gyerekeit a férfi közeledésétől. Eközben a saját lelkéért is meg kell harcolnia, felépülni a mélységes megaláztatásból, a szerelmi csalódásból, az önvádból és a rettegésből. „Megszépítettem magamban őt”, mondja egy ízben a férfiról. „Nem akartam észrevenni, hogy milyen ember”. „Azt mondta nekem”, idézi fel a beismerést, „hogy ugyanúgy nyúlt Pirkóhoz is, mint hozzám.”
„Nyugodtabban járkál, mint mi”
Az asszony kamerákat szereltet a házra, hogy lássa, ki jár el előtte, és egy ízben meg is figyeli a férfit, amint az kerékpárral lelassít a kapu előtt. Andrea pszichológushoz és ügyvédekhez jár. Miután megérti, hogy Bogyót nem tilthatja el az apjától, megpróbálja a láthatás szabályait minél ellenőrzöttebbé tenni. A bíróság ebben a javára dönt, de fel kell készítenie a gyerekeket és önmagát is arra, hogy nem zárhatja ki a bántalmazót teljesen a család életéből. A kisfiúnak egyelőre csak annyit mond magyarázatul, hogy „apukád bántott minket, ezért nem lakhat velünk.” Anyagilag is egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, de ami még rosszabb: szembe kell nézniük az összetartó faluközösség gyűlöletével is.
„Nyugodtabban járkál a faluban, mint mi” – mondja a férfiról Andrea, aki a fenyegetettség és a kiközösítés hatására úgy dönt, eladja a házat, ahová a gyermekei születtek, és bemenekül a városba, a lehető legmesszebb innen. Csakhogy ez sem megy könnyen.
Az alkotók a mellbevágó történetből a lehető legtöbbet hozták ki; minden további információért „túl közel” kellett volna menniük, ezért ha maradna is bármi hiányérzetünk, az feloldódik a tapintatban és a gyengédségben, ami a film egész atmoszféráját jellemzi. A közel másfél óra nem szűkölködik lassú, tűnődő, lírai snittekben, de a biztos kezű, remek tempójú vágásnak köszönhetően egy másodpercre sem ül le a történet. Püsök ugyanakkor hiperrealista módon, éles figyelemmel és sok közelivel dolgozik, minden kis részletet a helyére tesz és megindokol. A filmben a helyszín egyes elemei szimbolikus jelentést nyernek. A kezdetben kellemesen bukolikus székely falusi környezet lépésről lépésre válik fenyegetővé és komorrá. A ház ki- és becsukódó ajtaja egy ponton túl börtönérzetet kelt, míg a körötte elterülő tágasság a szabadulás ígéretét hordozza. A kapu előtt kanyargó szürke aszfaltút a családra leselkedő veszélyekről beszél, hiszen itt járnak az idegenek, a gyűlölködők, és itt jár a férj, ahogy a kis biciklijével cikázó Bogyóra veszélyt jelentő autók is.
Számos kiváló döntés teszi erőssé a filmet: ilyen, hogy a történetet az anya szemszögéből nézzük, aki a maga hétköznapi esendőségében is egyértelműen hős, mégpedig anélkül, hogy az alkotók bármilyen direkt filmes eszközzel eszményíteni próbálnák. Püsök Botond jórészt a cinéma veríté dokufilmes szemléletét alkalmazza: a filmidő nagy részében egyszerűen csak jelen van a kamerájával, csak olykor érezhető némi rekonstrukciós törekvés vagy a szereplők „rendezése”. (Mint az alkotóktól megtudtuk, közel százórányi nyersanyagból vágták össze a filmet.) Az összetartozás-élményt, a szeretetközlések szép pillanatait sikerült úgy megmutatni, hogy az ilyen jelenetek ne váljanak érzelgőssé; Püsök láthatóan bízik a történet erejében annyira, hogy takarékosan bánjon az érzelmekkel, így amikor azok megmutatkoznak, mindig katartikusak. Ilyen a családon belüli konfliktusok ábrázolása is – többek közt Andrea már-már paranoiába hajló aggódásrohamai miatt, vagy azért, mert a gyerekeiért való harc közben egy cigarettányi énidőért is meg kell küzdenie. (Bogyó és Andrea torokszorító „összecsapására” biztosan sokáig fogunk emlékezni.)
Áldozatokból példaképek
Az alkotók Pirkót (szerencsére) nem meséltetik. A lány belső világába a rajzain át nyerünk bepillantást: szemek rengetegéből álló arcok, amelyek „észre akarnak venni már valamit”, vagy a női alak, amelyet mély, de immár ornamensekké nemesített, harmonikus megkomponált, eleven sebek „díszítenek”.
Hátborzongató, ahogy az emberek kommentárjait hallgatjuk, miközben a kamera a falu utcáján sétál. Ez a megoldás – hogy nem látjuk a település lakóit, csak a mondataikat halljuk – misztikussá és rémisztővé, rémálomszerűvé teszi a vádló hangokat. „A lelkész fia”, mondják, „nagyon jó ember, mindenkin csak segít”.
Mikor végre sikerül Andreának eladni a házat és elmenekülni, így az út a veszélyek színteréből a lehetőség szimbólumává lesz, a hangok csak kárognak tovább, és kimondják, hogy ádázul gyűlölik a nőt. „Örvendünk, hogy elment.” „Ez is csak azt bizonyítja, hogy bűnös volt.”
Az alkotók saját elmondásuk szerint az akarták megmutatni, hogyan válhatnak az áldozatok példaképpé. Éppen ez a szemléletmód az, ami feloldja a megmutatás morális dilemmáját. Pirkó a film végén beszél csak a történtekhez való viszonyulásáról, amikor már biztonságban vannak. A lány szavaiból az derül ki, hogy nyerésre áll a legsúlyosabb teherrel, a szégyennel való küzdelmében, és éppen ennek eszköze, hogy beszél arról, ami történt vele. Itt hangzik el a film kulcsmondata is: akikkel ilyen szörnyűség esett meg, ne szégyelljék magukat, mert „tényleg nem tehetnek róla.”
A Túl közel című filmet tavaly augusztusban mutatták be először Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjában, majd Romániában az Astra Dokumentumfilm Fesztiválon elnyerte a legjobb dokumentumfilm díját. Itthon először a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) lesz látható január 22-én, míg január 23-tól a Túl közel az RTL+ előfizetői számára is elérhető lesz.
