Kultúra

Sem nosztalgiázás, sem Szörényi-szappanopera nem téríti el a Bródy-filmet

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Rendhagyó portréfilm készült Bródy Jánosról, melyben 34 dalon keresztül vall az életéről, motivációiról és az őt inspiráló és befolyásoló történésekről. Surányi András filmje nem klasszikus dokumentumfilm, beszélő fejekkel és archív bejátszásokkal, nincsenek más megszólalók, csak újabb koncertfelvételek, ezért inkább pillanatkép a 76 éves Bródyról, ettől még a múlt persze nagyobb súllyal van jelen.

Nem kell film!

– mondogatta rendszeresen a Vallomások című portréfilm rendezője szerint a forgatás közben Bródy János, mondván, ott vannak a dalai, az bőven elég. Legyen bármilyen meglepő ugyanis, egészen mostanáig nem készült rendes portréfilm Bródy Jánosról. Igaz, a 77. évében járó énekes-dalszerző-szövegíró folyamatosan a színen van, pályáját elkerülték a nagy fordulatok és hullámvölgyek, így maximum egy kerek dátum szolgáltathatott volna apropót egy ilyen összegzéshez, de végül most csendben elkészült a Vallomások, melynek azért adott egy aktualitást, hogy a zenészt idén hétszer is operálták bőrrák miatt, mostanra azért már kigyógyult a betegségből.

Surányi András filmje nem teljességre törekvő, nagyszabású munka, hanem Bródy beszél benne 34 kiválasztott daláról, és ezeken keresztül magáról. Nagyon egyszerű koncepció, mely híján van ugyan a nagy megfejtéseknek, de nem is ez a célja: aki mondjuk azt várná, hogy a film új epizódot ír a nagy érdeklődés előtt zajló Bródy-Szörényi Levente szappanoperában, az nem lesz elégedett, és az sem, aki valami nagyon személyesre vágyna: nem jutunk be Bródy személyes terébe, azt sem látjuk, hogy mondjuk mit reggelizik – egy végtelenül ingerszegény háttér előtt beszél a kamerába, és kész.

Soós Lajos / MTI Szörényi Levente és Bródy János az Illés együttes 1970-es betiltott, Goodbye London címmel kiadott albumának, valamint a lemezbemutató koncertnek a sajtótájékoztatóján a Fővárosi Művelődési Házban 2018. május 10-én.

A rendezés is végtelenül puritán, szinte csak Bródyt látjuk, vagy beszélni, vagy koncertfelvételekről énekelni, és csak néhány híresség bukkan fel egy rövid cameo erejéig: Tóth Krisztina, Beer Miklós püspök, Fischer Iván, Mészáros Antónia és Cserhalmi György mondanak egy-egy versszakot a Ha én rózsa volnékból. A film szerkezetét a dalok jelentik, és ezekről, vagy az ezek által elindított emlékezésfolyamról beszél Bródy, aki a Nők Lapjának így indokolta a film szükségszerűségét:

Hetvenhetedik évemben vagyok, nincs mit szépíteni ezen, ideje összefoglalni valahogy, amit eddig csináltam. Az életművemet, ahogy mondani szokták… És nemcsak az emlékeim közül kell kiválogatni, ami fontos, hanem a dalok közül is. Ez talán még nehezebb.

Ez a szerkezet a néző számára nem teljesen egyértelmű: egy-egy idézet szabdalja ugyan kisebb darabokra a filmet, ám közben egyszerre több másik dalról is szó esik, mindegyikből látunk-hallunk is egy részletet, és aztán megyünk tovább. Láthatóan kerülni akarták az alkotók a nosztalgiázást is, mert még a legrégebbi felhasznált koncertfelvétel is a kilencvenes években készült. Nem tűnik fel Szörényi, sem a többi neves kolléga, leszámítva egy rövid Mindannyian mások vagyunk koncertrészletet Koncz Zsuzsával, Halász Judittal, Tolcsvay Lászlóval, valamint két, azóta elhunyt zenésszel, Somló Tamással és Cipővel. Még érdekesebb, hogy a kiválasztott dalok között Illés ugyan akad, bár azt sem vitték túlzásba, de Fonográf egyáltalán nincs, Bródy legutóbbi évtizede viszont jelentős túlsúlyt képez.

Az üzenet világos: a film ezt a mostani Bródyt akarja bemutatni.

Farkas Norbert / 24.hu

Pedig az ő figurájához többféleképpen is hozzá lehetne nyúlni: be lehetne mutatni a magyar nyelvű beat/pop/rockdal megteremtőjeként, vagy ki lehetne hegyezni a zenekaraira, esetleg Szörényire, vagy rámenni éppen a hallgatót a sorok közötti olvasásra buzdító, iskolateremtő, „tűrt” szövegeire a Kádár-korszakból. Ehelyett azt a Bródyt látjuk és halljuk, aki nemhogy nem vonult vissza az elefántcsonttornyába az elmúlt tizenkét évben, hanem rendszeresen kommentálja a közélet eseményeit, újabb dalai főként ebben a dimenzióban mozognak. Ennek persze megvan az a veszélye, hogy Bródy a fiatalabb nemzedék számára az az idős hippi marad, akinek a dalait rendre el szokták énekelni a kormányellenes tüntetéseken, hogy aztán a választásokat szokás szerint megnyerje a Fidesz. A film azonban nem is akar ezen a képen változtatni, Bródy imázsa már régóta egyenlő a hatalommal szemben álló, illúzióit vesztett dalnokkal, és a Vallomások igen nagy része is a világ és az ország jelenlegi állapota feletti kesergés.

Kapcsolódó
A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora
Hetvenötödik születésnapját ünnepli Bródy János, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. Noha előadóként és zeneszerzőként is sok mindent letett az asztalra, életművét elsősorban szövegírói teljesítménye teszi megkerülhetetlenné, amit cikkünkben hetvenöt példával bizonyítunk.  

„Az eltűnt időn való búsongás központi eleme az életműnek, már fiatalon sem állt távolt Bródytól, idősödve pedig a fiatalságot és a régi eszményeket sirató dalokban jött elő mind gyakrabban” – írtuk a Bródy 75. születésnapjára készült összeállításunkban, és ezek a szövegek kapják a legnagyobb hangsúlyt a filmben is. Ebben az értelemben pedig abszolút érthető, amikor Bródy azt mondja, hogy ebben a mai világra szerinte jellemző kulturális hanyatlásban csak az tud fennmaradni, aki egy helyben marad, és ezáltal nem süllyed a többiekkel együtt. Márpedig Bródy önazonos mivoltát talán még ellenségei is elismerik, ő tényleg nem sokat változott az elmúlt évtizedekben, miközben pályatársaival egyáltalán nem bánik kesztyűs kézzel az öregedés: Szörényi összeesküvés-elméletekbe menekült, Nagy Feró napfény által tisztított vizet iszik, amikor épp nem Orbán Viktor magyar hangján szólal meg, míg sokan már meg sem érték ezt a kort.

Éppen ezért lehet, hogy ugyan évtizedes távlatból nem feltétlenül a Nyuggerdal és az Ezek ugyanazok lesznek majd az életmű emblematikus darabjai, a mostani Bródyhoz ezek a protest dalok sokkal inkább hozzátartoznak, mint jó pár fél évszázados klasszikus.

A filmben pedig Bródy kissé csapongóan beszél a szüleiről, a Kádár-korszak és a NER közötti hasonlóságokról, érinti az Illés-sztori fontosabb pontjait, de pont nem annyira valósul meg az ígért karrierösszegzés, sokkal inkább egy pillanatképet kapunk a 2022-es Bródyból, aki persze nem értelmezhető a régi dalai nélkül, sőt. Ezekről persze rengeteget beszélt már Bródy csak az elmúlt pár évben is, az viszont mindenképpen a film előnye, hogy most ezek egy része egyben kerülhet a közönség elé.

Maga Bródy azt mondja, többször is nekirugaszkodott már az emlékiratainak, de sose jutott messzire, most tehát ez a film marad itt összegzésként (persze ez nem zárja ki, hogy készüljön később más, összegző munka is), és ezzel egész biztosan sokaknak szerez örömet. Még akkor is, ha a film egész alaphangulata deprimált, és rányomja a bélyegét a 2020-as évtized összes nyomorúsága itt Magyarországon. Mégis zárjuk inkább a cikket Bródy János pályája talán legfontosabb mondatával, amit Illés Lajos öccse, Illés Károly mondott neki 1963-ban, amikor elhívta, lépjen fel az Illés együttessel, önkéntelenül is elindítva Bródyt a pályáján:

Öcsi, gyere el velünk a Földművelésügyi Minisztérium báljára!

Ritkán indul ilyen tartalmas pálya ilyen keveset ígérő mondattal.

A Vallomások DVD-n jelent meg, vetítésről vagy online premierről egyelőre nincs hír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik