Kultúra

Végső esetben akár egyetemi rangját is elveszítheti majd az SZFE

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
A közelmúltban történt kirúgások, felmondások, illetve kinevezések teljesen átrajzolták az egyetem tanári karát.

Hosszú cikk jelent meg a HVG-n a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbítását erősítő közelmúltbeli változásokról: a doktori iskolát vezető Karsai György váratlan, a rektor szerint azonban teljesen jogszerű, átgondolt és megfontolt kirúgása előtti hetekben történt változások a lap szerint ahhoz vezethetnek, hogy az intézmény az egyetemi rangját is elveszítheti.

Az SZFE régi tanárai közül ma már egyre kevesebb tanít az egyetemen, az új emberek pedig sorra érkeznek – olvasható a cikkben, ami sorra be is számol ezekről.

Elsőként az idén egy jókora botrány középpontjába került nyelvész, Balázs Géza a Habilitációs Bizottság elnöki székébe való kerülését említi, hozzátéve: ez a biztottság dönt az egyetemi tanári címhez szükség habilitációról, ami kulcspontja egy intézmény egyetemi státuszának, hiszen annak megtartásához meghatározott számú tanárt kell alkalmazni.

Kapcsolódó
Tisztogatás az SZFE Doktori Tanácsában, oktatók szerint veszélybe került a működés
A Népszava szerint M. Tóth Géza egykori rektort is kizárták a Doktori Tanácsból.

A kinevezésről az SZFE-n dolgozók, illetve a sajtó egy szimpla interjú kapcsán értesült, ami számos ponton próbálja bizonyítani:

a nyelvészet igen közeli rokona a film- és színházművészetnek,

hiszen egy kutató csak úgy lehet a habilitációs bizottság elnöke, ha

  • korábban habilitált, doktori címmel rendelkező egyetemi tanár
  • juttatott el hallgatót konzulensként a doktori címig
  • rendszeresen publikál az adott tudományterületen
  • anyanyelvén, illetve idegen nyelven is tart előadásokat.

A Habilitációs Bizottság tagjait a lap szerint nem tájékoztatták Balázs kinevezéséről, így annak korábbi elnöke, Jákfalvi Magdolna, valamint a Doktori Tanácsból visszahívott három ember, M. Tóth Géza korábbi rektor, Gelencsér Gábor és Balázs Gábor is csak később értesült a változásról.

A tanári kar felmondásának egy része után az SZFE-n megjelent új arcok terén a HVG a legérdekesebb döntésekre is rámutat, bizonyítva a kormányközeli szálak egyre erősebbé válását, illetve a nyilvánvaló minőségi változást: a Budapesti Operettszínházban zaklatás eltussolásával és törvénysértéssel megvádolt Kiss-B. Atilla mellett jelzi, hogy a közmédia és a Hír TV műsorvezetői és szerkesztői, illetve Orbán Viktor miniszterelnök videósa is feltűnt az intézmény katedráin.

A Doktori Iskolában való tanításhoz szükséges feltételeknek

a közelmúltban felvett emberek nem felelnek meg, leszámítva persze Balázs Gézát, amennyiben elfogadjuk, hogy a film, a színház, illetve a nyelvészet valójában szinte ugyanaz

– írja a cikk, ami egy névtelen forrást is megszólaltat.

A nyilatkozó szerint a döntésekről az oktatók azért sem értesülhettek, mert előtte kötelező szabadságra küldték őket, így senki sem volt jelen az ülésen, ahol komoly eljárásbeli hiba is történt, hiszen

a Habilitációs Bizottság tagjainak megválasztása ügyében a Doktori Iskola vezetőjének javaslataira is szükség van, a névsorról pedig a rektor nem dönthet egy személyben.

A Doktori Iskolába, vagy az SZFE-re kerülő, a szigorú feltételeknek azonban nem megfelelő emberek további felvétele, illetve megtartása a HVG szerint akár a Doktori Iskola megszűnésével is járhat, az intézmény pedig ennek folyományaként az egyetemi státuszát is automatikusan elveszítheti.

A már meglévő hibákat a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek a Magyar Akkreditációs Bizottság korábbi, monitoreljárással egybekötött akkreditációról szóló döntése alapján 2024 májusáig ki kell küszöbölnie, 2022 novemberéig pedig az intézkedési tervvel is elő kell majd állnia. Kérdés persze, hogy ezt az akadályt sikerül-e majd gond nélkül venni, vagy az SZFE újra főiskolává, illetve egyszerű színiakadémiává válik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik