Kultúra

Marhaság, hogy az első randin tilos lefeküdni?

És még egy égető kérdés: lehet szőrös a nő lába? A húsz éve megjelent Terézanyuval matinézunk, meg az ő új kiadásával.

Borotvaélen

Ez őrület! Meg vannak számlálva a másodlagos nemi jegyek napjai! Olvasom az újságban, nem is akárhol, hanem a híres Wall Street Journalban, ami mértékadó a világgazdaság szempontjából, tök komolyan azt írja, hogy a férfiak körében terjedőben van a mellkasszőrzet-borotválás. A cikk szerint a divat futótűzként (talán inkább bozóttűzként) terjed a brókerek körében, és mivel kerek e globalizációban ők a legmenőbb csávók, mindenki őket fogja utánozni. Te szent ég, én meg folyton halogatom, hogy elmenjek a kozmetikushoz lenyúzatni a lábamról a szőrt!

Még a végén megtörténik velem, hogy összejövök egy brókerrel, és a mellkasa simább lesz, mint az én lábam! Hát hová lesznek a férfiak, akiknek sűrű, göndör mellszőrzetére a gyenge nők lehajthatják megfáradt fejüket!

Egy sima mellkasról akár le is csúszhat az ember feje.

Bár, ahogy most belegondolok, mintha már történt volna ilyesmi velem. Egyszer nagyon régen, amikor még ifjú voltam és meggondolatlan, és nem hallgattam a Pirkóvikire (első randin soha nem szabad lefeküdni pasival, ismételgette nekem és Marcsinak éveken át), egy áttáncolt éjszaka után felvittem egy pasit az éppen soros albérletembe, mert a pasi olyan sármos volt, mint George Clooney a Vészhelyzetből. Annyira rám volt pörögve, hogy még Barbie-rózsaszín koktélokat is rendelt nekem tucatjával, mondván, hogy olyan édes vagyok, ami igazán vicces, mert rólam soha senkinek nem szokott Barbie beugrani. Szóval engedtem a csábításnak, és már épp ledőltünk egy kis tapi-smacira a díványra, és szenvedélyesen gomboltam kifelé az Hugo Boss illatú ingét, amikor ujjaim megcsúsztak a mellkasán. Csupasz volt, mint a baba popsija. Először tapintatosan arra gondoltam, hogy biztosan valami genetikai gikszer, nem szólok, de gyanakodni kezdtem, és rákérdeztem.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

– Csak nem borotválod a mellkasod??

– De, borotválom – válaszolta magától értetődően, és mosolygott.

– De hát miért? – kérdeztem elképedve.

– Mert zavar – felelte.

De az ugye nem zavar, hogy az én vádlim meg olyan szőrös, mint egy grizzlyé?! – kérdeztem kis híján, de szerencsére volt lélekjelenlétem.

– Várj egy kicsit – ziháltam, és berobbantam a fürdőszobába, ahol hosszas kutatás után ráakadtam egy félig berozsdált, életveszélyesnek tűnő borotvára.

Ledobáltam magamról a ruháimat, és combtőig szappanosan huzigálni kezdtem a borotvát a lábaimon. Fél perc múltán vörösen örvénylett a lefolyó felé a víz, tisztára mint a Psychóban, mert az életlen borotva szétnyiszatolta a bőrömet.

Több sebből vérezve ültem a fürdőkádban, és feladtam. Mindegy, megvárom itt, amíg elvérzek. Már láttam a reggeli lapokat: K. Katalin budapesti lakos egy eldobható életlen borotvával vetett véget az életének, szokatlan módon a lábain vagdosva fel az ereit. Negyedóra múltán az ál-Clooney diszkréten kopogott a fürdőszoba ajtaján, és megkérdezte, jól vagyok-e.

– Nem – feleltem elhaló hangon, mert addigra kezdtem legyengülni a vérveszteségtől.

Benyitott, meglátott vérbefagyva, és eszeveszetten röhögni kezdett. Majd hozott egy törülközőt, bebugyolált, és becipelt a szobába.

– Véletlenül mentőorvos vagyok, hol tartod az elsősegélyládát? – kérdezte halál komolyan.

Ugye megmondtam, hogy Ross dokira hasonlít, ujjongtam fel, és már bele is éltem magam a Vészhelyzetbe. Mivel nekem még ragtapaszom sem volt otthon, lerohant a kocsijához, felhozta a vöröskeresztes dobozt, és én meghatottan hagytam, hogy szakszerűen ellássa a sebeimet.

– Mi vitt rá, hogy ezt tedd magaddal? – kérdezte szomorúan, mint krízisambulancián az ügyeletes pszichiáter.

– Nem bírtam elviselni, hogy a lábam szőrösebb, mint a te mellkasod – feleltem őszintén.

Megütközve nézett rám. Látszott, hogy semmit sem tud a nők paráiról a szőrökkel kapcsolatban. Minden hülye mellkasborotváló brókert egyszer az életben el kéne vinni epilálásra, hadd tudják meg, mit állnak ki a nők.

*

Politikus-para 1.

Nem bírok politikusokkal tárgyalni! Halálba stresszelnek!

Mióta nekiálltunk a világmegváltó országos drogprevenciós programnak Mikivel meg a barátainkkal, rendszeresen felnőtt módjára kell képviselnem az érdekeinket a Hatalom Aktuális Képviselője előtt (továbbiakban: HAK). Ez szörnyen nehezemre esik, viszketni kezdek tőle, meg izzadni, és állandóan parázok, hogy olyan tiszteletlenséget találok szólni, amitől majd nem csatlakozhatok az Európai Unióhoz, pedig Pirkóviki, Marcsi, Marci, Miki meg Lujzi már vidáman integetnek odaátról, és csekken küldik az eurót.

HAK egy jóravaló ötvenes családapa, három gyermekkel az íróasztalán. Nagydarab, állandóságot sugárzó férfi. Nincs bajusza, de amikor eszembe jut, a képzeletemben mégis ragasztok a szája fölé egy tömött bajuszt. Egyszerűen ilyen típus: a kitartó, szívós és ellentmondást nem tűrő bajuszos ember. A bajuszos emberektől pedig tartok, mert egyszer még újságíró koromban annyit dolgoztam, és annyit nem ettem, és annyit dohányoztam egy hétig, hogy péntek estére nikotinmérgezésem lett és végkimerülésem, és nem kaptam levegőt, és kezem-lábam elzsibbadt, így diszkréten szóltam Marcsinak, hogy bocs, mindjárt meghalok, nem hívnál orvost? Erre szegény kihívta a rohammentőket.

A két érkező rohammentősnek az volt az első mondata hozzám, aki a földön feküdtem reszketve és halványkékre válva: na, kisasszony, szedje össze magát, ne hisztériázzon itt nekünk.

Ettől olyan irtózatosan dühös lettem, hogy újra eszeveszetten keringeni kezdett a vérem, az agyam hirtelen friss oxigénhez jutott, úgyhogy felültem és így üvöltöttem: hogy merészelik, maguk kontárok! Aztán elájultam. Mondanom sem kell, mindkét mentős bajuszos volt.

Álbajuszos HAK politikai karrierjét megelőzően elsősorban lelkészként működött. Néha mintha nem is hozzám, hanem egy egész gyülekezethez intézné szavait. Amikor belelendül egy-egy monológjába, és én elszántan megpróbálok kapcsolatba lépni vele, ingerülten és csodálkozva vesz észre. A múltkor is belekezdett egy nagyobb lélegzetű prédikációba a jó és a gonosz örök harcáról, az ördög állandó jelenlétéről a közigazgatásban, amikor véletlenül megszólaltam:

– Elnézést, miniszter úr, igazán nem akarom félbeszakítani, de lekávézta az ingét. Nem kéne gyorsan kilögybölni hideg vízzel? Makacs folt az ilyen, még a végén benne marad.

HAK ekkor felismerte bennem az Ördögöt. Látszott rajta, szeretné, ha menten belefulladnék egy kanál szenteltvízbe.

– Milyen pimasz egy nő! – szólt aztán ingerülten. – Nem is értem, miért nem dobom ki magát az irodámból – tette hozzá.

Felálltam, dobbantottam egyet a patámmal, fújtam egy kis kénköves tüzet, és megpörköltem a bajuszát. Erre visszahőkölt.

– Bár végül is, ezt a minisztériumot pont azért állították, hogy a magafajta deviánsokkal működjünk együtt. Mindig is mondtam, hogy ők viszik előbbre a világot. Folytassuk, hol is tartottunk? – mondta remegő hangon, és megtapogatta (egyébként nem is létező) füstölgő bajuszát.

Egy alkalommal elhozta gyerekeit a Diákszigetre, ahol Marcival, Marcsival, Pirkóvikivel, Lujzival meg Mikivel egy héten át ingyenes Kalandparkot működtettünk. Mindenféle izgalmas csapatépítő játékot lehetett játszani.

A park létrehozását a minisztérium támogatta.

HAK megjelent családostul, és így szólt vonakodó kamasz gyermekeihez:

– Menjetek, próbáljátok csak ki, befizettelek benneteket másfél milkóért.

HAK-ra villantottam legszebb mosolyomat, és a gyerekekhez fordultam:

– Nem másfél millió. Csak egy egész három. Mit akartok kipróbálni?

Nem akartak semmit.

„Mindenkinek a saját szerelme az univerzum, és ez így van jól” – írta HAK egyszer egy e-mailben, amikor nem akartunk belemenni az általa diktált feltételekbe.

Az e-mail azonnal körbement a barátok között, hátha valaki meg tudja fejteni a rejtjeles üzenetet. Marcsi szerint ezzel azt akarta mondani, hogy az ő univerzumában nincs helye az ilyen pimasz kis ördögöknek, úgyhogy jobban tesszük, ha új univerzum után nézünk.

Marci szerint egyszerű üzenetnek szánta a nyájához: az én Istenem áldása kísérjen utatokon, de a kért útiköltséget nem állom.

Én persze megrémültem, hogy ugrott az uniós tagságom, napokig lestem a postást, hogy mikor jön a végzés Brüsszelből. Ráadásul azt álmodtam, hogy tiszteletlen magaviseletem miatt féléves közmunkára ítélnek, és egy McDonald’s-ban húspogácsákat kell sütnöm, bézbólsapkában.

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!

Gingko Kiadó, 2021

Ajánlott videó

Olvasói sztorik