Kultúra ismeretlen budapest

Ilyen lesz a Nyugati pályaudvar mellé tervezett új Artistaképző Intézet

ÉTDR
ÉTDR
A Ferdinánd híd tövébe tervezett iskolaépület egy meglévő csarnok átalakításával, illetve bővítésével születik meg, keresztülhúzva a Nyugati pályaudvar fejlesztési terveinek egy részét.

Hosszú tervezés után 2021 januárjában betonbiztossá vált, hogy a Nyugati pályaudvar mellett kap majd helyet a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, aminek részeként új cirkuszépület, illetve artistaképző intézet is születik majd.

A XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált megelőző konferencián néhány makett, illetve látványrajz is bemutatkozott, így a nagyközönség számára is láthatóvá vált a részlegesen földbe süllyesztett gömböt idéző cirkusz – a hatvan méter átmérőjű „Csodagömb” – távlati képe és keresztmetszete, sőt, az érdeklődők a régi vasúti épületek egyikéből átalakítani kívánt, fantasztikus nevű új artistaképző, a CIRCUSCHOOL tervezett arcára is vethettek néhány pillantást.

Galéria
Urbán Ádám / Fővárosi Nagycirkusz
A leendő cirkusz 2021 elején bemutatott látványrajza

A kormány a munkákat egy 2021 januári határozatával kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította, így várható volt, hogy a bontásra kijelölt épületek eltűnése, illetve az építési engedély megszerzése sem várat majd sokáig magára – főleg, hogy a beruházással kapcsolatban a kormány által hozott egyedi szabályok szerint

  • településképi véleményezési, illetve bejelentési eljárásra,
  • építészeti-műszaki tervpályázatra,
  • közterületi alakítási terv készítésére és alkalmazására,
  • az örökségvédelmi hatástanulmány megléte esetén előzetes régészeti dokumentációra

sincs szükség, sőt, a munkák során az Országos Településrendezési és Építészi Követelmények (OTÉK) által előírt parkolóhelyeknek

mindössze negyven százalékát kell biztosítani.

Az önkormányzat, illetve a főváros kezéből ezzel minden eszközt kirántó kormánynak köszönhetően az építési telek 80 százaléka vált beépíthetővé, a leendő épületeket pedig a könnyítés miatt csak egy mindössze hat méter széles kertsávval kell majd elválasztani a telekhatártól.

A területtel kapcsolatos első engedélyre végül meglepően sokáig kellett várni: azt a hatósági építési adatbázis szerint csak a választások előtti utolsó munkanapon, április 1-jén adták ki (az MCC új otthona is ugyanezen a napon kapott zöld utat), ezzel pedig biztossá vált, hogy a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadő-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola

a meglévő dízelmozdony-javító csarnok felújításával, illetve bővítésével születő új otthona, a CIRCUSCHOOL A és B jelű épülete a közeljövőben elindul a megvalósulás felé.

Google Street View A felújításra váró csarnok a Ferdinánd hídról nézve – homlokzatán, a lépcsőházon hosszában végigvonuló ablaksor felett a MÁV egykori szárnyas kerekes logójának lenyomatával.

Az egyemeletes, egy pinceszinttel rendelkező új struktúráról, illetve a megújuló csarnokról az adatbázisba feltöltött tervlap néhány részletet is elárul.

Nyilvánvalóvá vált például, hogy a leendő gimnázium a Ferdinánd híd tőszomszédságába, a MÁV transzformátorállomása, illetve a hídkorlát közé kerül majd, olyannyira, hogy a terület nem túl harmonikus állapotú szűkebb környezetének átalakítására – így egy autós és egy gyalogos bejárat nyitására – lesz majd szükség ahhoz, hogy a nevét a Podmaniczky utca felé néző főhomlokzatán is viselő épületek valóban megközelíthetővé váljanak.

A terveket jegyző építésziroda neve nem ismert, nyilvános tervpályázati eljárásra pedig a kiemelés szabályait kihasználva nem került sor.

A nyilvánosságra került anyagokból komolyabb tanulságok a fenti három látványrajz, illetve két tervlap birtokában nem levonhatók, az azonban egyértelműen látszik, hogy az engedély megadásával kétségessé vált a választás előtt alig egy héttel Fürjes Balázs által bemutatott, a Nyugati pályaudvar és környékének teljes revitalizációjára kiírt tervpályázaton győztes tervek megvalósíthatósága.

Kapcsolódó
Így nézhet ki néhány év múlva a Nyugati pályaudvar és környéke
Kihirdették a tervpályázat eredményét, így biztossá vált, hogy az Eiffel-csarnokból rövidesen eltűnnek a szerelvények, és a föld alá, illetve egy új csarnokba költöznek majd.

A Podmaniczky utca mellett álló, rég üresen álló MÁV-épületek helyére zöldsávot, illetve három, jó eséllyel irodaháznak szánt épületet mutató rajzok a március végén bemutatott formában biztosan nem valósulhatnak meg, főleg, hogy a most artistaképzővel alakítani vágyott csarnokot akkor még

kulturális funkcióval akarták megtölteni, a forgalmas útvonal mentén pedig három, jó eséllyel irodákkal megtölteni vágyott épületet képzeltek el – ezek kettő teljesen, egy pedig legalább felerészt a mostani CIRCUSCHOOL-projekt területére esne.

Fürjes Balázs / Facebook A vörös zóna a most engedélyig jutott tervrajzok szerint nem irodáknak, illetve kulturális célú csarnoknak ad majd otthont.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik