JOHN THYS / AFP
Kultúra

Megfékezhetetlen nők taposták ki az utat Angela Merkel előtt

Alig hatvan éve, hogy kinevezték a Német Szövetségi Köztársaság első női miniszterét, és 2005-ben választották kancellárrá Angela Merkelt. A két dátum közötti harcokat mutatja be a Femokrácia című dokumentumfilm, mely nemcsak az itthonról irigyelt NSZK csúnyábbik arcát mutatja be, de az is kiderül belőle, miért lehet magyar szemmel ma is ismerős a nyolcvanas évek német politikai élete.

Földrajzi, történelmi és kulturális okokból is Magyarországról a nagy nyugati demokráciák közül Németországra irányul a legnagyobb figyelem, és fokozottan így volt ez a rendszerváltás előtti NSZK esetében. Amerika messze volt, a különcködő britekkel és a pökhendi franciákkal szemben mindig élt valami gyanakvás a magyar pszichében, hozzájuk képest a németek mindig közelebb álltak hozzánk, és muszáj volt csodálni a háború utáni talpraállásukat, az iparukat, az életszínvonalukat, az egészségügyüket (amit leginkább A klinika című sorozatból véltünk ismerni), és igazából a nyugatnémet politikusokról is kifejezetten pozitív kép élt itthon.

Ez nem is véletlen, hiszen az országot újraegyesítő kancellár, Helmut Kohl és a külügyminiszter, Hans-Dietrich Genscher fontos szerepet játszott a vasfüggöny lebontásában ugyanúgy, mint a régi történelmi ellentétek elsimításában, valamint a kontinens egyesítésében. Ennek következtében itthon politikai oldaltól függetlenül kritikátlan tisztelet övezte a korszak nyugatnémet politikusait, miközben visszatekintve egyáltalán nem tűnik paradicsominak a nyolcvanas évek német belpolitikája, sőt. Ám a Femokrácia című film nemcsak emiatt izgalmas, hanem mert ráébreszt arra, Angela Merkel feltűnéséig nem is volt a magyar közvélemény számára is ismert német vezetők között nő.

Sőt, nemcsak külföldről nézve volt így, hanem a német közvéleményben is az államférfiak maradtak meg. Ezért lepődött meg Torsten Körner, amikor korábbi, politikai tárgyú dokumentumfilmjei készítése közben találkozott azzal a ténnyel, hogy már a nyolcvanas években is fontos szerepet játszottak a nők az NSZK politikai életében, ám a történelemkönyvek ezt figyelmen kívül hagyják:

Előtte számos életrajzot írtam férfiakról, köztük egyet Willy Brandtról is. Világossá vált számomra, hogy a régi szövetségi köztársaság férfiközpontú társadalom volt, különösen a politikában. Ezt a férfiak világához való egyoldalú ragaszkodást szerettem volna megtörni, amit a saját munkámban is megfigyelhettem

– mondta Körner, aki aztán többévnyi kutatómunkával rengeteg archív felvételt szerzett a korábbi évtizedekből, illetve megkereste a hetvenes-nyolcvanas évek még élő nyugatnémet női politikusait, akiket összegyűjtött Bonnban, az egykori Bundeshausban, hogy ott elevenítsék fel azokat az éveket (1949 és 1999 között Bonnban ülésezett a Bundestag, majd újra az egykori Reichstag épülete lett a székhelye Berlinben).

Körner igen egyszerű elbeszélési módot választott a németül Die Unbeugsamen (nagyjából: A megfékezhetetlenek) című dokumentumfilmjéhez: az archív felvételeket és a visszaemlékezéseket felváltva láthatjuk, rendezői kommentár nélkül, egyedül a témákat elválasztó fejezetcímek utalnak valamiféle személyes nézőpontra. A régi interjúk, parlamenti beszédek és egyéb műsorrészletek mellett illusztrációként beférnek korabeli reklámok vagy filmrészletek, melyek a társadalmi közeget hivatottak ábrázolni, melyben a nő helye a konyhában van, és melyekben még Brinkmann professzort is láthatjuk A klinikából, amint kedélyesen kioktatja Ina nővért, akit épp fogdosni kezdett az egyik betege, miszerint ez csak ártalmatlan móka.

Merthogy igen, a filmből az itthonról mintademokráciának hitt NSZK politikai életének csúnyábbik arca is megismerhető:

a szexista, macsó közeg, melyben teljesen természetesnek tűnik, ha idősebb férfiak mustrálják, sőt, tapogatják a női képviselőket; a plenáris ülés, ahol a középkorú vagy idősebb férfiak harsány ordítozással vagy röhögéssel fojtják bele a szót azokba a nőkbe, akik számukra kényelmetlen témákat hoznak fel, esetleg megjegyzéseket tesznek a külsejükre; és az, hogy kormánypárti politikus nyíltan kijelenti, hogy a homoszexuálisokat „ki kell törölni” a társadalomból, mert a természetellenes viselkedés nem lehet követendő példa a fiatalok számára.

De hozta a formát a média is, amikor a kor vezető politikai újságírói kiakadnak azon, hogy nők veszik át a zöldpárt vezetését, illetve csak a női politikusoktól kérdezik meg, hogyan tudják összeegyeztetni a politizálást a gyerekneveléssel. A médiában agresszívnak nevezik a feltörekvő női politikust, amikor ugyanezekért a személyiségjegyekért ugyanott a férfi politikusoknak a határozott jelző jár. Amikor a Zöldek közül három nő is panaszt tesz egy őket szexuálisan zaklató férfi képviselőtársuk miatt, a riporter nem érti, miért kell ebből ügyet csinálni, és hogy miért nem lehet egy pofonnal elintézni az ügyet. És azt is láthatjuk, hogy az utca embere a nyolcvanas évek elején mit gondolt az előbbi problémáról: szerintük semmi rendkívüli nincs ebben, sőt, egy férfi büszkén bevallja, hogy ő is szokott ilyeneket csinálni, igaz, ő nem is politikus. (Hasonló élmény volt szembesülni egyébként a nyolcvanas évek Ausztriájával is a Jó estét, Mr. Waldheim című filmben.)

Kapcsolódó
Tudták, hogy hazudik, mégis megválasztották
A Jó estét, Mr. Waldheim című díjnyertes dokumentumfilm az egyik legnagyobb osztrák politikai botrányt eleveníti fel. A rendezővel beszélgettünk az aktualitásokról.

Hosszú út vezetett tehát innen odáig, hogy női kancellárt válasszanak Németországban, a film pedig ennek az útnak a legfontosabb mérföldköveit eleveníti fel. Megismerhetjük a háború utáni, 99 százalékban férfiakból álló politikusnemzedék fehér hollóit, az első női minisztert, Elisabeth Schwarzhauptot, aki 1961-ben került be az utolsó Adenauer-kormányba egészségügyi miniszterként. Összehasonlítási alapként: Nagy-Britanniában az első női minisztert 1929-ben, Franciaországban 1947-ben nevezték ki, de Magyarországon is 1950-ben már volt női miniszter, a mostanában újra sokat emlegetett Ratkó Anna személyében, vagyis a németek igen későn ébredtek, és még onnan is kemény harcok vezettek addig, hogy – immár Kohl idején – egy második nő, Rita Süssmuth is miniszteri tárcát kaphasson. Állítólag a kancellár attól félt, hogy kinevel magának egy újabb Thatchert, mint tette azt Edward Heath, ezért a kipróbált politikusok helyett egy professzort, a politikában járatlan Süssmuthot nevezte ki miniszternek. A ma már 80 felett járó Süssmuth meg is szólal a filmben, hogy elmesélje félreállítása történetét, amikor Kohl rájött, hogy nem az az engedelmes, katolikus nő, akinek addig gondolta. És bemutatják a tragikus sorsú zöld politikus, az ikonikus Petra Kelly pályáját, mint ahogy Helmut Kohl első felesége, a férje helyett nyelveket beszélő Hannelore Kohl nemkülönben megrendítő élettörténetéről is megemlékezik a film.

De igazán a nyolcvanas évek emlékezetes eseteinél kel életre: a zöldpárti Waltraud Schoppe beszéde az abortusz és a házasságon belüli erőszak témájában, a Pershing-rakéták telepítése ellen tiltakozó békemozgalom, vagy amikor a CDU konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal és a Genscher vezette FDP jobboldali fordulatával megpuccsolta Helmut Schmidtet. Ezeket mind a női képviselők szemszögéből láthatjuk, amiből igazán érdekes a harmadik lesz, ahol először kerültek szembe élesen nagyobb számban nők a parlamentben, de utólag a résztvevők úgy értékelték, végre konstruktív vita zajlott érvekkel – mindkét oldalról.

Karl Schnörrer / picture alliance / Getty Images 1962. április 27-én Nürnbergben megnyitották a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) negyedik szövetségi női konferenciáját. A végrehajtó bizottság asztalánál (balról): Maria Weber (DGB), Elisabeth Schwarzhaupt (szövetségi egészségügyi miniszter), Margarete Kemps (DGB) és négy másik végrehajtó bizottsági tag.

És ennek nyomán mutatja be a film a pártokon átívelő női mozgalmat, ahogy a politikai ellenfelek félretették a pártideológiát, és együtt tudtak működni annak érdekében, hogy pártoktól függetlenül megkönnyítsék a nők politikai érvényesülését.

Itt érdemes egy kitérőt tenni, hogy mennyiben tudnánk most itthon elképzelni, ahogy Novák Katalin, Dobrev Klára és mondjuk Donáth Anna hasonló módon működjön együtt, és akkor mégis csak van mit irigyelni még a negyven évvel ezelőtti nyugatnémet belpolitikából is (noha ellenzéken belül a közmédia elleni fehérsapkás tüntetéssel ez már megvalósult). Mert máskülönben ezekből a nyolcvanas évekbeli felvételekből nagyon sok minden ismerős lehet a közelmúltból vagy akár a jelenlegi magyar politikai életből is, és joggal lehet magyar nézőként olyan érzésünk, hogy nálunk most zajlanak vagy zajlanának azok az események, amelyek máshol már évtizedekkel ezelőtt megtörténtek. Miközben a filmből egy olyan ország képe rajzolódik ki, ahol az elmúlt évtizedek női politikusai komoly szerepet játszottak abban, hogy az már jobb hely lett.

Persze hátradőlni ott sem lehet: a film emlékeztet, hogy még mindig jelentős férfi túlsúly van a német politikában és az üzleti életben is, illetve a populista hullám mellett az internetnek köszönhetően erősödtek meg a női politikusokat érő támadások.

1908-ban a nők még részt sem vehettek politikai gyűléseken. 1918-ban először szavazhattak, aztán megint nem. »Megférfiasodtak« a háború alatt, de aztán hagyták magukat visszaterelni a konyhába, helyet adva a háborúból érkező férfiaknak

– foglalja össze a film végén a főbb állomásokat a CSU korábbi képviselője, Ursula Männle, aki azonban azt is jelzi, miért van messze még az út vége:

Mindez időigényes, mert ez harc, méghozzá a hatalomért. Minden egyes nők által betöltött pozícióból férfiak esnek ki, úgyhogy van mit veszíteniük. Ám tisztázni kell, hogy ez nem valódi veszteség, hanem a nemek közötti hatalommegosztás jobb lehet mindenkinek. Viszont elültetni ezt a tudatosságot az emberek fejében, az nehéz. Az elkövetkező 25 évben talán sikerül.

Femokrácia (Die Unbeugsamen), 2021, 100 perc. A filmet január 29-ig országszerte több moziban vetítik a Budapest International Documentary Festival programjában.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.